Labdarúgás: a mieink írnák tovább a tündérmesét

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.05. 18:00
Címkék
Remélhetőleg egyszer sem kell majd elharapnia a skótok ellen a kapufát az U17-es labdarúgó-válogatott kapusának, Ásványi Balázsnak a horvátországi Európa-bajnokságon. A franciák elleni meglepetésgyőzelem során bravúrt bravúrra halmozó kapus teljesítményét a Puskás Akadémia kapusedzője is csak dicsérte, kiemelve tanítványa erősségeit, amelyeket a skótok ellen is kamatoztathat.

UP-info/Majer Dániel Még egy nap és kiderül, folytatódik-e az U17-es labdarúgó-válogatott március 23. óta íródó tündérmeséje. Aznap, öt óra után pár perccel a Hidegkuti Nándor Stadionban oroszok ellen aratott 2-1-es győzelmével Szélesi Zoltán együttese rálépett arra az útra, amelyen azóta is öles léptekkel halad, majd Szoboszlai Dominik hathatós segítségével a norvégok ellen is győzött, hogy bő egy hónappal később az Európa-bajnokság első mérkőzésén a végső győzelemre is esélyesnek tartott franciákat is két vállra fektesse. Utóbbi győzelemben talán mg a korábbiaknál is nagyobb szerepe volt Ásványi Balázsnak, a Puskás Akadémia kapusának, akiről edzője is csak a legnagyobb dicséret hangján szólt.UP-info/Majer Dániel Még egy nap és kiderül, folytatódik-e az U17-es labdarúgó-válogatott március 23. óta íródó tündérmeséje. Aznap, öt óra után pár perccel a Hidegkuti Nándor Stadionban oroszok ellen aratott 2-1-es győzelmével Szélesi Zoltán együttese rálépett arra az útra, amelyen azóta is öles léptekkel halad, majd Szoboszlai Dominik hathatós segítségével a norvégok ellen is győzött, hogy bő egy hónappal később az Európa-bajnokság első mérkőzésén a végső győzelemre is esélyesnek tartott franciákat is két vállra fektesse. Utóbbi győzelemben talán mg a korábbiaknál is nagyobb szerepe volt Ásványi Balázsnak, a Puskás Akadémia kapusának, akiről edzője is csak a legnagyobb dicséret hangján szólt.

Ásványi hozta a formáját és az Eb nyitányán is szenzációsan védett Forrás: sportexpert.hu
Ásványi hozta a formáját és az Eb nyitányán is szenzációsan védett Forrás: sportexpert.hu

Ásványi hozta a formáját és az Eb nyitányán is szenzációsan védett  •  Forrás: sportexpert.hu

A franciák ellen1-0-s hátrányból Csoboth Kevin góljaival fordított a csapat, végül pedig 3-2-re nyert. A bravúros sikerben ugyanakkor nem csak a Benfica támadója, hanem a Puskás Akadémia kapusa, Ásványi Balázs is oroszlánrésztvállalt. A tizenhatodik születésnapját nyolc nap múlva ünneplő felcsúti játékos többször is bravúrt kellett bemutasson egy-egy francia próbálkozásnál. Mindvégig magabiztosan mozgott a pályán.

„Balázs mindig is kimagasló munkabírású, mentálisan nagyon erős kapus volt. Borzasztóan szeret edzeni, az elvártnál jóval többet tesz a sikerért, néha vissza is kell fogni. Nagyon lelkiismeretes, céltudatos, kitűzött maga elé egy célt, amiről sokat beszélgettünk vele és ezért a klubedzéseken és a válogatottban is mindent megtesz” – méltatja játékosát Mitring István, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusedzője.

A szakember elmondta: Ásványi fejlettebb a koránál, így fordulhat elő, hogy a nála egy évvel idősebbek között is első számú kapusa lehet a korosztályos válogatottnak. „Különleges stílusban véd, és ezt nem is szeretnénk kiölni belőle. Persze az alapokat tanítjuk neki és látjuk a fejlődését, de bizonyos stílusjegyek – mind emberileg, mind technikailag – előbb-utóbb meg kell, hogy mutatkozzanak a játékában. Inkább a brit és a német irányvonalat képviseli, bátor, dinamikus és nagyon ügyes lábbal, ha pedig arra van szükség, a falon át is rávetődne a labdára, csak ne kapjon gólt. Gond akkor van, ha a labda átmegy a gólvonalon. Olyankor el tudná harapni a kapufát” – jegyzi meg kedélyesen Mitring.

Ásványi a Nemzeti Sportnak adott interjújában külön megemlítette: már napokkal a franciák elleni találkozó előtt arra készült, hogy milyen lövésekre számíthat, mondhatni előre lejátszotta a mérkőzést. „Fejben nagyon erős, mentálisan remekül fel tud készülni. A reflexgyorsasága kiváló, nem véletlenül választotta a franciák elleni meccsen azokat a megoldásokat, amelyeket, mivel türelmes és bízik magában és abban, hogy kézzel vagy lábbal reflexből tud hárítani.”

Persze mit sem értek volna a bravúrok, ha a látszólag egyszerű szituációkat nem oldja meg. „Jó az ütemérzéke, így a beadásokra is jól jön ki, valamint a távoli lövések esetében is magabiztos. Jól használja a képességeit, jó döntést hoz például arról, hogy ütni kell a labdát, vagy fogni. Hogy ez ösztönös vagy tudatos, azt sokszor nehéz megmondani, mindenesetre működik. Kimondott filozófia a válogatottban, hogy extra kapusteljesítményre van szükség, mivel sajnos egyelőre még nem képvisel olyan erőt az együttes, hogy anélkül eredményes lehessen. Balázs már a korábbi válogatott meccseken is megmutatta, hogy képes erre.”

Ami askótok elleni szombat délutáni mérkőzést illeti, Mitring szerint Ásványinak feküdni fog az ellenfél ívelgetős stílusa, mert bátran kijön a kapujából a hosszú indításokra, jól reagál a fejesekre és nem húzza vissza a kezét. De nem csak az ő, hanem az egész csapat szempontjából nyugodtan kijelenthetjük: életük legfontosabb meccse előtt állnak Szélesi Zoltán szövetségi edző fiai. Az esetleges győzelemmel ugyanis kiharcolnák a negyeddöntős szereplést, amire az elitkör első mérkőzésén Izlandtól elszenvedett vereség után aligha fogadott volna bárki nagy összegben. De talán még kicsiben sem.

A cél, hogy a skótok elleni meccs után is legyen ok a franciák elleni találkozó után látott örömre Forrás: uefa.com
A cél, hogy a skótok elleni meccs után is legyen ok a franciák elleni találkozó után látott örömre Forrás: uefa.com

A cél, hogy a skótok elleni meccs után is legyen ok a franciák elleni találkozó után látott örömre  •  Forrás: uefa.com

Szélesi az mlsz.hu-nak adott nyilatkozatában kiemelte: a skótok fizikálisan nagyobb erőbedobásra késztethetik a mieinket, előszeretettel keresik ugyanis az egy az egy elleni párharcokat. Hogy minél jobb formában legyen a csapat, a szünnapokon a regenerációt helyezte előtérbe. „A mérések szerint futómennyiségben és a sprintek számában is rekordot döntöttek a fiúk, mindannyian magasan az átlag fölött teljesítettek. Jelentős változásokat nem tervezek a kezdőben, de lehet, hogy egy-két poszton majd frissítjük a csapatot. Úgy érzem, a skótok fizikai erejéből fakadóan ez a meccs jobban fog fájni a játékosaimnak. Ellenfelünk nagyon jó a levegőben és nem vállal felesleges kockázatot, de az elemzések során azért találtunk támadható felületet a játékában, ezeket próbáljuk kihasználni szombaton” – mondta a szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A skótok feröeriek ellen aratott 2-0-s győzelme nem tűnhet óriási fölényű sikernek, a 10-0-s szögletarány és a 20-1-es kapuralövési mutató azonban már meglehetősen nagy erőfölényrőlárulkodik. Az Eb-re vezető útjuk statisztikája meg aztán egészen elképesztő. A hat selejtezős mérkőzésükből hatot nyertek, többek között legyőzték a portugálokat, a svájciakat és a szerbeket, és a teljes európai mezőnyben egyedülálló módon mindössze egy gólt kaptak, közben pedig 18-at szereztek.

A magyar csapat azonban tavaly a Telki Kupán már bebizonyította, hogy le tudja győzni Skóciát. Akkor a nagyrészt ugyanezzel a kerettel kiálló U17-esek 5-1-re nyertek. Azon a mérkőzésen Csoboth Kevinéknek minden összejött, holnap délután 16 órától pedig az is kiderül, ezúttal mire mennek.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik