Labdarúgás: fiatalok produkciója az NB I 25. fordulójában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 19:03
Címkék
Sorozatunk aktuális részében a labdarúgó NB I 25. fordulójának a „fiatalszabály” korhatárába eső játékosait vesszük számba. Annyit előre elárulhatunk, hogy szűk háromnegyed óra híján negatív rekord született a 2016/17-es szezont nézve, ugyanakkor a percek helyett a pályán nyújtott teljesítményt figyelembe véve mérkőzést eldöntő megmozdulásnak is szemtanúi lehettünk.

Majer Dániel Nem igazán kényeztettek el minket a csapatok a labdarúgó NB I 25. fordulójában, ami az 1996. január 1. után született játékosok pályára küldését illeti, a szezonban eddig ugyanis mindössze egyszer fordult elő, hogy ennyire kevés időt töltöttek a gyepen a fiatalok. A mennyiséget ezúttal is a Haladás mérkőzésén, a minőséget pedig a forduló rangadóján kellett keresnünk.Majer Dániel Nem igazán kényeztettek el minket a csapatok a labdarúgó NB I 25. fordulójában, ami az 1996. január 1. után született játékosok pályára küldését illeti, a szezonban eddig ugyanis mindössze egyszer fordult elő, hogy ennyire kevés időt töltöttek a gyepen a fiatalok. A mennyiséget ezúttal is a Haladás mérkőzésén, a minőséget pedig a forduló rangadóján kellett keresnünk.

Murka Benedek (elöl) emberhátrányban döntöttel el a Videoton elleni mérkőzést Fotó: Marjai János/MTI
Murka Benedek (elöl) emberhátrányban döntöttel el a Videoton elleni mérkőzést Fotó: Marjai János/MTI

Murka Benedek (elöl) emberhátrányban döntötte el a Videoton elleni mérkőzést  •  Fotó: Marjai János/MTI

Mi mással is kezdhetnénk az értékelést, mint a forduló rangadójával, amelyet Felcsúton a Videoton és a Vasas játszott. A tabella éllovasa és harmadik helyezettje nem bővelkedett fiatalokban, ami a kezdőcsapatot illeti, mindössze az angyalföldiek álltak fel ugyanis 1996. január 1. után született játékossal Kleisz Márk (18) személyében.

A budapestiek jól kezdtek, Remili szabadrúgásából korán vezetést szereztek, az első félidő hajrájában azonban egyenlített a Videoton. A második félidőben a piros lapok játszották a főszerepet, a hazai együttesből Lazovic, a vendégektől Hangya és Manjrekar is idő előtt mehetett zuhanyozni. A csattanó ennek ellenére nem maradt el, azt ráadásul a két fiatal, Kleisz és a 84. percben beállt Murka Benedek hozta össze a kilenc emberrel játszó Vasasnak. A 93. percben előbbi húzta meg a jobb szélen, majd a tizenhatoson belül érkező Murkához passzolt, aki átvétel után jobbal kapura lőtt, a labda pedig Viniciuson megpattanva a jobb kapufa érintésével a hálóba perdült. Az angyalföldiek középpályása, alig több mint tíz percet töltve a pályán, a második gólját lőtte az NB I-ben, a csapatát pedig 2-1-es győzelemhez segítette.

Murka Benedek gólja a Videoton ellen:

A legtöbb fiatal toronymagasan a Haladás–Honvéd-találkozón lépett pályára, Mészöly Géza Polgár Kristófot (20), Rácz Barnabást (20) és Jancsó Andrást (20) nevezte a kezdőbe, míg Marco Rossi Gazdag Dánielnek (21) és Zsótér Donátnak (21) szavazott bizalmat.

A 21 év alattiak létszámán túl sok pozitívumot nem lehetett elmondani a mérkőzésről, ötlettelen, nagy helyzetek nélküli 90 percet láthattak a nézők. A hajrában a szombathelyiek együttesében Kiss Bence (17), a túloldalon pedig Koszta Márk (20) is pályára lépett. Akárcsak Felcsúton, Sopronban is a záró percekben jött a csattanó, Zsótér bal oldali beadását Eppel Márton két méterről fejelte kapura, a Királyról kipattanó labdát pedig végül háttal juttatta a gólvonalon túlra. A 93. percben Baráth Botond kis híján a saját kapujába fejelte a Haladás egyenlítő találatát, a kapufa azonban megmentette, maradt a 0-1. Mészöly Géza, mint már oly sokszor a szezonban, ezúttal is toronymagasan a forduló legtöbb „fiatalszabályba” eső játékosát, szám szerint ötöt küldött pályára.

Az Újpest–Paks-összecsapáson összesen nem szerepeltek ennyien, lila-fehérben Pávkovics Bence (20), vendégoldalon Zachán Péter (19) és Szalai András (19) képviselte a fiatalos lendületet. Az 1-1-re végződőtt mérkőzést mindhárman végig is játszották, igazán emlékezetes megmozdulásuk azonban nem akadt.

Az MTK–Mezőkövesd alsóházi derbin a kék-fehérek a tőlük az idény első felében megszokottakkal ellentétben mindössze egy fiatalt, Vogyicska Bálintot (19) nevezték a kezdőbe, a szünetben azonban ő is átadta helyét Nikházi Márknak. Tamási Zsolt a ráadásban Katona Mátét is beküldte, jobbára időhúzás céljával, Kanta helyett. A Mezőkövesdben nem szerepelt 21 év alatti játékos. Ahogy a legkevésbé sem meglepő módon a Ferencvárosban sem, de az Üllői úton vendégeskedő Diósgyőr is csak az utolsó negyedórára küldött be egyet, a legutóbbi fordulóban parádézó Makrai Gábor (20) személyében. Bódog Tamás tehát ezúttal a rutinra épített és bejött neki, a DVTK 1-1-es döntetlent ért el a Groupama Arénában.

A Gyirmót debreceni vendégjátékán egyáltalán nem lépett pályára a „fiatalszabály” korhatárába tartozó labdarúgó.

Egyéb korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

HÉTRŐL HÉTRE
1. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos összesen 1119 percet játszott.
2. FORDULÓ. 8 csapatban 15 játékos összesen 1170 percet játszott.
3. FORDULÓ. 7 csapatban 17 játékos 1045 percet játszott.
4. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1030 percet játszott.
5. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1204 percet játszott.
6. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1117 percet játszott.
7. FORDULÓ. 7 csapatban 17 játékos 1090 percet játszott.
8. FORDULÓ. 8 csapatban 20 játékos 1176 percet játszott.
9. FORDULÓ. 9 csapatban 23 játékos 1396 percet játszott.
10. FORDULÓ. 9 csapatban 20 játékos 1306 percet játszott.
11. FORDULÓ: 9 csapatban 18 játékos 1089 percet játszott.
12. FORDULÓ: 8 csapatban 20 játékos 1264 percet játszott.
13. FORDULÓ: 8 csapatban 16 játékos 1139 percet játszott.
14. FORDULÓ: 8 csapatban 19 játékos 1180 percet játszott.
15. FORDULÓ: 8 csapatban 22 játékos 1543 percet játszott.
16. FORDULÓ: 8 csapatban 18 játékos 1222 percet játszott.
17. FORDULÓ: 8 csapatban 22 játékos 1373 percet játszott.
18. FORDULÓ: 8 csapatban 18 játékos 1334 percet játszott.
19. FORDULÓ: 8 csapatban 18 játékos 1304 percet játszott.
20. FORDULÓ: 8 csapatban 18 játékos 1093 percet játszott.
21. FORDULÓ: 8 csapatban 16 játékos 828 percet játszott.
22. FORDULÓ: 8 csapatban 16 játékos 940 percet játszott.
23. FORDULÓ: 7 csapatban 14 játékos 1025 percet játszott.
24. FORDULÓ: 7 csapatban 18 játékos 976 percet játszott.
25. FORDULÓ: 7 csapatban 16 játékos 871 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Koszta Márk (Honvéd) 3 gól; Murka Benedek (Vasas), Rácz Barnabás (Haladás), Sallói Dániel (Gyirmót), Zsótér Donát (Honvéd) 2-2 gól; Hegedűs János (Haladás), Vogyicska Bálint (MTK), Szűcs Kristóf (Újpest), Jancsó András (Haladás), Makrai Gábor (DVTK) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Gazdag Dániel (Honvéd) 2180 perc, 2. Rácz Barnabás (Haladás) 1950 perc, 3. Polgár Kristóf (Haladás) 1776 perc, 4. Koszta Márk (Honvéd) 1688 perc, 5. Lenzsér Bence (Paks) 1597 perc, 6. Vogyicska Bálint (MTK) 1596 perc, 7. Kecskés Ákos (Újpest) 1515 perc, 8. Vida Máté (Vasas) 1508 perc, 9. Jancsó András (Gyirmót/Haladás) 1449 perc, 10. Hegedűs János (Haladás) 1434 perc, 11. Pávkovics Bence (Újpest) 1312 perc, 12. Nemes Milán (Diósgyőr) 1292 perc, 13. Szivacski Donát (Vasas) 1250 perc, 14. Sallói Dániel (Gyirmót) 1094 perc, 15. Korozmán Kevin (MTK) 911 perc, 16. Murka Benedek (Vasas) 747 perc, 17. Zsótér Donát (Honvéd) 674 perc, 18. Katona Máté (MTK) 634 perc, 19. Kleisz Márk (Vasas) 609 perc, 20. Makrai Gábor (Diósgyőr) 590 perc, 21. Zachán Péter (Paks) 573 perc, 22. Tóth Máté (Haladás) 514 perc, 23. Szatmári István (MTK) 350 perc, 24. Kitl Miklós (Diósgyőr) 319 perc, 25. Szalai András (Paks) 289 perc, 26. Lőrincz Patrik Márton (Diósgyőr) 180 perc, 27. Csernik Kornél (FTC) 160 perc, 28. Jelena Richárd (Paks) 153 perc, 29. Szegi Vince (Gyirmót) 143 perc, 30. Ternován Patrik (Diósgyőr) 142 perc, 31. Bukrán Erik (Diósgyőr) 90 perc, 32. Szalóczy Dávid (Diósgyőr) 90 perc, 33. Tóth Patrik (Újpest) 69 perc, 34. Kiss Tamás (Haladás) 67 perc, 35. Takács Ronald (MTK) 59 perc, 36. Dombi Gergő (Haladás) 44 perc, 37. Schäfer András (MTK) 29 perc, 38. Kiss Bence (Haladás) 28 perc, 39. Fejős Áron (Paks) 19 perc, 40. Szűcs Kristóf (Újpest) 16 perc, 41. Tömösvári Bálint (Honvéd) 14 perc, 42. Sejben Viktor (Videoton) 8 perc, 43. Kovács Dániel (Honvéd) 6 perc, 44. Barna Szabolcs (Debrecen) 4 perc, 45. Szabó Ádám (MTK) 2 perc, 46. Szőke Dániel (Haladás), Kovács Zsolt (Gyirmót), Boros Gábor (Diósgyőr), Kóródi Nándor (Debrecen) 1-1 perc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik