Kosárlabda: erős csapattal az U19-es leány-világbajnokságon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 09:04
Címkék
Mindössze öt nap pihenővel, egymás után két világversenyen szerepel az U18-as leány kosárlabda-válogatott. Balogh Judit együttese előbb az U19-es vb-n, majd a hazai rendezésű U18-as Eb-n lép parkettára. Az utóbbin mindenképpen érmet vár a szakvezető.

Lakner Gábor Megerőltető hetek várnak az U18-as leány kosárlabda-válogatottra, amelynek tagjai július 22-30-án az olaszországi Udinében szerepelnek az U19-es világbajnokságon, majd mindössze öt nap pihenőt követően augusztus 5-13-án Sopronban lépnek parkettára az A-divíziós Európa-bajnokságon. Balogh Judit szövetségi edző ugyanazzal a kerettel készül a két világversenyre, de a vb-re csatlakozott a csapathoz az U20-as Eb-t megjárt Török Ágnes is. A vb-re a tavalyi Európai-bajnoki ötödik helyezésével kvalifikálta magát a válogatott.Lakner Gábor Megerőltető hetek várnak az U18-as leány kosárlabda-válogatottra, amelynek tagjai július 22-30-án az olaszországi Udinében szerepelnek az U19-es világbajnokságon, majd mindössze öt nap pihenőt követően augusztus 5-13-án Sopronban lépnek parkettára az A-divíziós Európa-bajnokságon. Balogh Judit szövetségi edző ugyanazzal a kerettel készül a két világversenyre, de a vb-re csatlakozott a csapathoz az U20-as Eb-t megjárt Török Ágnes is. A vb-re a tavalyi Európai-bajnoki ötödik helyezésével kvalifikálta magát a válogatott.

U18 lány török
U18 lány török

Sok hasonló jelenetet szeretnénk látni az idén is  •  Forrás: FIBA

„Amit szerettünk volna, azt megvalósítottuk a felkészülés során. A világbajnokságra kicsit úgy tekintünk, mint felkészülési lehetőségre az Eb-re. Persze nem bánjuk, ha jól szerepelünk, de nem dőlünk a kardunkba akkor sem, ha esetleg nem jutunk a négy közé – mondja Balogh Judit. – Úgy ítéltük meg, hogy ennek a korosztálynak a hazai kontinensviadal lehet az igazi kiugrási lehetősége, így arra koncentrálunk. Tavaly az ötödik helyen zártunk úgy, hogy a játékosaink zöme egy évvel fiatalabb volt a korhatárnál. Nem akarok álszerény lenni és előre mentegetőzni, így kimondom, hogy az idén érmet várok a csapattól, és ha ez elmarad, akkor rendkívül csalódott leszek.”

A világbajnoki keret
Boros Dorka, Czukor Dalma, Dúl Panka, Gereben Lívia, Juhász Dorka, Karagits Kira, Kányási Veronika, Lelik Réka, Mérész Beatrix, Pusztai Petra, Török Ágnes, Varga Kamilla

A magyar válogatott a tizenhat csapatos világbajnokság csoportkörében Mexikóval, Japánnal és Ausztráliával találkozik. Dél-Amerikából eredetileg Brazília kvalifikálta magát a vb-re, de mivel a nemzetközi szövetség felfüggesztette a brazilok tagságát, a mexikóiak ugrottak be a helyükre. A szintén tizenhat csapat részvételével zajló A-divíziós kontinensviadalon Görögország, Lettország és Törökország szerepel a mieink csoportjában.

„A csapatunk legnagyobb erőssége, hogy elképesztően jó játékosok alkotják. A magas posztokon viszonylag kevesen vagyunk, így ezt kompenzálnunk kell. A lányok jó bajnokságban játszanak, és remekül is teljesítenek a felnőtt élvonalban. A program sűrű, a vébé után három napra hazamehetnek, majd máris következik az Európa-bajnokság, amelyen bízhatunk a jó eredményben.”

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

A magyar válogatott világbajnoki csoportmérkőzései
Szombat, 15.45: Magyarország–Mexikó
Vasárnap, 14: Magyarország–Japán
Kedd, 14: Magyarország–Ausztrália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik