Kosárlabda: a spanyol sikerek titkairól a Real nemzetközi menedzserével

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 11:18
Címkék
„Kiváló szakemberek foglalkoznak a legtehetségesebb fiatalokkal, akik a lehető legátfogóbb kiválasztási folyamaton estek át” – emelte ki az Európában nemcsak futballban, hanem kosárlabdában is meghatározó Real Madrid sikereinek egyik fő okát Juanjo Bernabe, a korosztályos csapat nemzetközi menedzsere, miután a gárda nemrégiben ötödszörre nyerte meg a székesfehérvári fiú U16-os Szent István-kupát.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huHatodik alkalommal rendezték meg néhány nappal ezelőtt Székesfehérváron az immár kiemelkedő presztízzsel bíró fiú U16-os Szent István-kupát, amelyet már ötödször nyert meg a Real Madrid alakulata. A tornán részt vett a másik spanyol élvonalbeli együttes, a Barcelona is, amely – némi meglepetésre – csak a negyedik helyet szerezte meg. Különösen a madridiakon látszott, hogy jóval a mezőny felett járnak fizikailag és technikailag egyaránt. A viadal jó volt alkalom volt arra, hogy megtudjuk: vajon mi a spanyol kosársikerek titka? Krasznai Bence –utanpotlassport.huHatodik alkalommal rendezték meg néhány nappal ezelőtt Székesfehérváron az immár kiemelkedő presztízzsel bíró fiú U16-os Szent István-kupát, amelyet már ötödször nyert meg a Real Madrid alakulata. A tornán részt vett a másik spanyol élvonalbeli együttes, a Barcelona is, amely – némi meglepetésre – csak a negyedik helyet szerezte meg. Különösen a madridiakon látszott, hogy jóval a mezőny felett járnak fizikailag és technikailag egyaránt. A viadal jó volt alkalom volt arra, hogy megtudjuk: vajon mi a spanyol kosársikerek titka?

Juanjo Bernabe, a Real Madrid korosztályos csapatának nemzetközi menedzsere mindenekelőtt kiemelte: hazájában a két legjobb akadémiai rendszert a saját klubja és a Barcelona működteti.

„E két műhely története egyedülálló mind az eredményeket, mind pedig az utánpótlás-nevelést tekintve. Hatalmas költségvetésből gazdálkodik mindkét együttes, s a kontinens legkiválóbb szakemberei foglalkoznak a legtehetségesebb fiatalokkal.Ők a lehető legátfogóbb kiválasztási folyamatokon estek át, rengeteg energiát és pénzt áldozunk a fejlesztésükre. Mindennek nyomán a játékosok esélye nagymértékben megnő arra, hogy egyszer a világ elitjébe tartozzanak. A két rendszer azonban nem egyforma; egyik sem rosszabb, vagy jobb a másiknál, egyszerűen csak más. Mindkettő kiemelkedően versenyképes, és a cél is ugyanaz: a legtöbbet kihozni minden egyes fiatalból.”

 

A Real Madrid korosztályos csapata ötödszörre nyerte meg a székesfehérvári Szent István-kupát FORRÁS: BB1
A Real Madrid korosztályos csapata ötödszörre nyerte meg a székesfehérvári Szent István-kupát FORRÁS: BB1

A Real Madrid korosztályos csapata ötödszörre nyerte meg a székesfehérvári Szent István-kupát FORRÁS: BB1

 

A szakember kiemelte azt is, hogy sok, a Szent István-kupához hasonló, nívós nemzetközi tornán vesznek részt, amelyek kiemelkedően fontosak, hiszen azokon mérhetik fel, hol tartanak a nemzetközi mezőnyben. Az pedig magától értetődő, hogy az egyes viadalokon tapasztalt hibákat megpróbálják kiküszöbölni, a pozitívumokból pedig építkeznek. De ahhoz, hogy a rendszer gördülékenyen működjön, szükség van a már említett „legátfogóbb kiválasztásra” is.

A szelekció célja gyakorlatilag ugyanaz, mint mindenütt: a különleges tehetség felismerése, a legjobbak felfedezése. Az anyagi helyzetünk egyedülálló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy járjuk a világot, és ne csak odahaza keressük az ígéreteket. A székesfehérvárihoz hasonló tornákon is jó alkalom kínálkozik erre, de ugyanilyen lényeges a kiváló játékos-megfigyelőink tevékenysége is. Ezzel együtt az elsődleges az otthoni kiválasztás, és a spanyol bajnokság tökéletes bázis, olyan terep, amely szerintem a legerősebb Európában. Mindig arra törekszünk, hogy minél több hazai tehetséget kutassunk fel, és ha már nálunk játszanak, már csak egyetlen feladatunk van: ők is és az edzők is hozzák ki magukból a maximumot az év minden egyes napján.”

De vajon hogyan látják a szakemberek kívülről az oly sikeres szisztémát?

Matthieu Donnard, az Alba Fehérvár U16-os együttesének francia vezetőedzője részint a tradíciót említi az ibériai eredményesség okaként.

A kosárlabda már nem ugyanaz, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt volt. Alapvető tényezőkben különbözik a spanyol és a magyar utánpótlás-nevelési rendszer. Például abban, hogy ott már kialakult… Méghozzá nagyjából húsz-huszonöt évvel ezelőtt. De vizsgálhatjuk akár Franciaországot is. Nálunk már másfél évtizede működik a saját akadémiai szisztémánk, amely szintén igen hatékonyan működik. A magyar kosárlabdának tanulnia kell mindabból, ami az élvonalba tartozó országokban korosztályos szinten történik, ugyanakkor meg kell próbálni kialakítania saját programját is, amelyet aztán következetesen végigvisz. A spanyol vagy a francia rendszer kopírozására semmiképpen nem buzdítanék senkit, mert az eltérő genetikai jellemzők miatt az nem volna célravezető, sőt: lehetetlen küldetés lenne. Úgy gondolom, mindenekelőtt a jelentős fizikai elmaradás pótlására van szükség. Egyébként azt tapasztalom, hogy erre a magyar szakmai stáb nyitott, és elkötelezett a változtatások mellett.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik