Kosár: egypontos vereséggel rajtolt a férfi U20-as csapat a B divíziós Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.15. 00:35
Címkék
Becsülettel küzdött, végül egyetlen ponttal alulmaradt az esélyesebb portugálokkal szemben U20-as kosárlabda-válogatottunk a Romániában zajló, B divíziós férfi Európa-bajnokság első csoportkörében. Csapatunk egészen a negyedik negyed végéig dominálta a mérkőzést, a hosszabbítást azonban nem bírta (lelki) erővel.

Szita Mónika Minden világverseny előtt halljuk, olvassuk, melyik csapat esélyesebb, és melyik kevésbé. A papírforma szerinti jövendőmondás azonban időnként bizony csütörtököt mond. Bár U20-as válogatottunk első csoportmeccsére pénteken került sor, a fiúk láthatóan minden erejükkel azon voltak, hogy az összecsapás favoritjának kikiáltott portugálokat egy nappal visszarepítsék az időben.Szita Mónika Minden világverseny előtt halljuk, olvassuk, melyik csapat esélyesebb, és melyik kevésbé. A papírforma szerinti jövendőmondás azonban időnként bizony csütörtököt mond. Bár U20-as válogatottunk első csoportmeccsére pénteken került sor, a fiúk láthatóan minden erejükkel azon voltak, hogy az összecsapás favoritjának kikiáltott portugálokat egy nappal visszarepítsék az időben.

Noha az első játékrészben még – tudjuk be a kezdeti lámpaláznak – a hibáké volt a főszerep, a magyar csapat küzdeni akarása már ekkor megmutatkozott. A mieink négy ponttal is vezettek a negyedben, de mindössze kettő maradt meg a szünetre, így 11-9-es vezetéssel fordultunk a második negyedre.

Ott aztán sebességet váltott a gárda.

Kucsora Csaba volt a csapat legeredményesebb játékosa
Kucsora Csaba volt a csapat legeredményesebb játékosa

Kucsora Csaba volt a csapat legeredményesebb játékosa

Kucsora két duplájával pillanatok alatt megléptünk a folytatásban, majd Demeter pontos büntetőjének és triplájának hála, tíz is volt közte. A portugál válogatott azonban, időkérést követően, szépen összekapta magát, és két pontra zárkózott a nagyszünetre.

De volt még a magyar tarsolyban! Lehengerlő percek következtek. A magyar kísérletek sorra szép kosarakkal zárultak. Ennek hála ismét tíz pont lett a különbség, ide... Amit ismét csak eladtunk.

A záró játékrészben a magyar erő fogyni, a portugál pedig gyűlni látszott. Lépésről lépésre értek utol bennünket a fehér mezesek. Lendületükkel pedig előbb hosszabbításra mentették a találkozót, majd a ráadás öt percben – mert jobban koncentráltak – bezsákolták a sorsdöntő két pontot.

A péntek tehát maradt péntek. De jön a szombat, és jönnek a horvátok.

Semmivel nem lesz könnyebb összecsapás az a magyar csapatnak, azonban az esélyesség terhe ismét csak nem a mi vállunkat nyomja. Hátha ez most nekünk segít a végén. Egy hajszállal.

U20-AS FÉRFI B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Csoportmérkőzés
Portugália–Magyarország 68-67, h.u. (9-11, 19-19, 9-17, 22-12, 9-8)
Magyarország: Kerpel-Fronius 6/3, Kucsora 24/12, Németh Á. 5/3, Demeter 11/6, Pápai -. Csere: Krnjajszki 10/3, Márton -, Fülöp 4, Doktor 4, Filipovics 3

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik