Kosár: az Alba Fehérvár és a MAFC a fiú-kadétbajnokság döntőjében

Vágólapra másolva!
2017.05.13. 18:37
Címkék
Az Alba Fehérvár és a MAFC lép parkettára a kadet fiúk kosárlabda-bajnokságának fináléjában, melyet vasárnap 15 órától rendeznek meg Székesfehérváron. A bronzéremét a Vasas és a Szolnok csap össze.

L. G. A kadet fiúk kosárlabda-bajnokságának nyolcas döntője a harmadik napjához érkezett, azon pedig eldőlt, melyik két csapat játszhat a sorozat fináléjában. Az első elődöntőben a tornán még veretlen Szolnoki Sportcentrum és a MAFC együttese csapott össze.L. G. A kadet fiúk kosárlabda-bajnokságának nyolcas döntője a harmadik napjához érkezett, azon pedig eldőlt, melyik két csapat játszhat a sorozat fináléjában. Az első elődöntőben a tornán még veretlen Szolnoki Sportcentrum és a MAFC együttese csapott össze.

Kadetdöntő MAFC Szolnok
Kadetdöntő MAFC Szolnok

A MAFC lehajrázta a Szolnokot, és döntőbe jutott  •  Forrás: kosarsport.hu

A találkozó kiegyenlített, nagy csatát hozott, az első negyedet még a MAFC nyerte, de a szolnokiak a következő két szakaszban ledolgozták hátrányukat, így az utolsó tíz perc 43-43-as döntetlenről indult. Az utolsó negyedben aztán a palánk alatti területet uraló, és jó zónavédekezéssel előrukkoló MAFC akarata érvényesült. A fővárosiak a záró negyedet 26-13-ra, a mérkőzést pedig annak köszönhetően 69-56-ra nyerték, így Vittay Ambrus tanítványai jutottak a fináléba.

A második elődöntőben a hazai pályán játszó Alba Fehérvár és a címvédő Vasas Akadémia lépett parkettára. A mérkőzés – és az egész torna – esélyese a székesfehérvári együttes volt, amely még nem talált legyőzőre az évadban. Peresztegi Nagy Ákos csapata a Vasasnak sem adott esélyt, valamennyi negyedet megnyerte, a legszorosabbat is hét ponttal. A hazaiak minden lényeges mutatóban jobbak voltak, a 86-49-es győzelem jól tükrözte a játék képét. Az Alba Fehérvár vasárnap 15 órától, a fináléban felteheti a pontot az i-re.

Az alsóházban a jól hajrázó ZTE KK 13-0-s rohammal fordította a maga javára a két kulcsjátékosát nélkülöző Szombathelyi Sportiskola KA elleni mérkőzést, és nyert végül 62-52-re. A Budapesti Honvéd végig vezetve győzött 86-73-ra a Rátgéber Akadémia ellen. A győztesek az ötödik, a vesztesek a hetedik helyért játszhatnak vasárnap.

A székesfehérvári nyolcas döntő utolsó napján a hetedik helyért Szombathely–Rátgéber-mérkőzést rendeznek 9 órától, míg 11 órától a ZTE KK és a Budapesti Honvéd játszik az ötödik helyért. A bronzéremét a Vasas és a Szolnok csap össze 13 órától, míg a finálét az Alba Fehérvár és a MAFC részvételével bonyolítják le.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik