Kosár: a Vasas junior leányai rangadót nyertek a Csata ellen

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 10:10
Címkék
A Vasas Akadémia otthon fogadta a Csata DSE együttesét a leány junior kosárlabda-bajnokság piros csoportjának rájátszásában. A párharc igazi rangadó volt, hiszen mindkét csapat első helyen végzett a maga ágán az alapszakaszban. A magas színvonalú, fordulatos mérkőzést a házigazda nyerte.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA Vasas Pasarét Sportcentrumban rendezték meg a leány junior kosárlabda-bajnokság rájátszásának egyik, ha nem a legnagyobb rangadóját. A Vasas Akadémia fogadta a Csata DSE-t. Mindkét együttes megnyerte a saját alapszakaszát, és most kiderülhetett, hogy pillanatnyilag melyikük a jobb.Krasznai Bence –utanpotlassport.huA Vasas Pasarét Sportcentrumban rendezték meg a leány junior kosárlabda-bajnokság rájátszásának egyik, ha nem a legnagyobb rangadóját. A Vasas Akadémia fogadta a Csata DSE-t. Mindkét együttes megnyerte a saját alapszakaszát, és most kiderülhetett, hogy pillanatnyilag melyikük a jobb.

A mérkőzés első negyede az erőviszonyok felmérését szolgálta. A két csapat visszafogott játékkal haladt fej fej mellett, egészen a nyolcadik percig, amikor a hazaiaknak sikerült hárompontos előnyre szert tenniük, de nem nyerték meg a játékrészt, mivel a Csata hirtelen gyorsított, és 19–14-re hozta a negyedet. A csarnokban már ekkor érezni lehetett a feszültséget.

A második játékrész eleje nem hozott túl sok izgalmat. Hat perc alatt mindössze tíz pontot dobott a két csapat. Az állás akkor 20–23 volt. Az utolsó négy percre a piros-kékek nem tudtak ritmust váltani, a vendégek annál inkább. Lendületes, jól megszervezett támadásokkal elhúztak, és a végére tízpontos előnyt szereztek. A félidőben 23–33 volt az állás.

Óriási küzdelmet hozott a Vasas Akadémia-Csata DSE mérkőzés
Óriási küzdelmet hozott a Vasas Akadémia-Csata DSE mérkőzés

Óriási küzdelmet hozott a Vasas Akadémia-Csata DSE mérkőzés

A szünetben mindkét edző hatalmas hévvel magyarázva adott útravalót a folytatásra a kispadon ülőknek. Izzott a levegő, érezni lehetett, hogy drámai lesz a hajrá.

A harmadik negyedben az első két perc után a Vasas új erőre kapott. Egyre több akciója volt sikeres, a Csata pedig egyre többet rontott. A vendégeket láthatóan megfogta a pasarétiek stabilitása és vehemenciája. Az utolsó, mindent eldöntő negyed előtt az előnyük két pontra csökkent. 41–43-mal vonultak le a csapatok.

Az utolsó tíz perc hatalmas harcot hozott. Hol egyik, hol a másik csapat vezetett, azonban az utolsó perc hozta a legtöbb izgalmat: 56–54-re vezettek a hazaiak, majd briliáns hárompontossal 59–54-re tudták növelni előnyüket 35 másodperccel a vége előtt. Már-már azt lehetett gondolni, hogy eldőlt, viszont a Csata nagyon gyorsan hárompontossal válaszolt. De az még nem volt elég, hiszen két pontot még valahogyan le kellett dolgoznia. Erre megvolt a lehetősége, mivel tíz másodpercen belül labdát tudott szerezni. Öt másodperc volt hátra, amikor a vendégek megcélozták a kosarat, de a labda lepattant a palánkról, amelyet ismét vendégjátékos tudott megszerezni, de neki is sikertelen volt a kísérlete.

Így lett 59–57 a végeredmény a Vasas javára.

Szkocsovszki Igor, a Vasas juniorcsapatának a vezetőedzője így látta a találkozót:
„Nagyon izgalmas meccs volt. Sokat hibáztunk. Nem tudtuk teljesíteni azt, amire készültünk. Már az első negyedben tíznél több lepattanót szalasztottunk el. A harmadikra összeszedtük magunkat, és a negyedikben már lehetett érezni, hogy dominálunk. Volt egy nagy hibánk a legvégén, amelyből még ránk tudtak fordulni, de ettől függetlenül nem a szerencse döntött. Izgalmas, szoros meccs volt. Bízom benne, hogy a bajnoki aranyért is ez a két csapat küzd meg.”

Az eredménytől függetlenül Tursics Krisztiánnak, a Csata DSE edzőjének tetszett, amit látott:
„Azt tudom mondani, hogy végre jó meccset játszottunk. Minden héten ehhez hasonlóval kellene szembenéznünk. A végjátékot kiélezni, szoros párharcot vívni. Így lenne értelme az egész bajnokságnak. Most fél év után tudtunk egál végjátékban részt venni. Amúgy gratulálok a Vasasnak, mert tízpontos hátrányból fel tudott jönni, és stabilabb lett a védekezése. Nekünk meg az volt jó, hogy gyakoroltunk rengeteg mindent, és kijött az a sok-sok hiba, amelyiket hamar ki kell javítanunk.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik