Kosár: a Vasas Akadémia nyerte a leány-juniorbajnokság álomdöntőjét

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.11. 21:13
Címkék
Sok nagy csatát látott már a miskolci Generali Aréna, de a kosárlabda-bajnokság leány-juniordöntője mindenképpen a különleges események közé kerül a csarnok és a résztvevők emlékezetében. A nyolc versengő csapat közül egyik sem távozott üres kézzel, viszont csak a Vasas Akadémia bonthatott pezsgőt a torna végén.

Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.huFáradtan, de kitartó lelkesedéssel érkeztek a csapatok a miskolci Generali Arénába a kosárlabdázók leány-juniorbajnokság országos döntőjének záró napján. Minden együttes az ötödik meccsére készült négy napon belül, így nem meglepő, hogy sok játékos megviseltnek tűnt, ennek ellenére a nyolc csapat közül egyik sem feltett kézzel lépett a parkettára.Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.huFáradtan, de kitartó lelkesedéssel érkeztek a csapatok a miskolci Generali Arénába a kosárlabdázók leány-juniorbajnokság országos döntőjének záró napján. Minden együttes az ötödik meccsére készült négy napon belül, így nem meglepő, hogy sok játékos megviseltnek tűnt, ennek ellenére a nyolc csapat közül egyik sem feltett kézzel lépett a parkettára.

A PEAC elhappolta a bronzérmet a házigazdák elől Forrás: MKOSZ
A PEAC elhappolta a bronzérmet a házigazdák elől Forrás: MKOSZ

A PEAC elhappolta a bronzérmet a házigazdák elől  •  Forrás: MKOSZ

A napot a Kecskemét‒Sopron találkozó nyitotta, a korai meccsre előbbinek sikerült jobban felpörögnie, és ezzel ‒ ahogyan a kecskemétiek edzője, ifj. Tóth Viktor fogalmazott ‒ a szépségtapaszt jelentő hetedik helyet is ők szerezték meg.

A BEAC a negyedik negyed közepén még hat ponttal vezetett a Széchenyi KA ellen, ám a végén Biczó Laura vezetésével fordított a Győr, és az ötödik helyen végzett. Biczó és az újbudaiak NB I-es játékosa, Zana Klaudia külön párharcot vívott, előbbi 22, míg utóbbi 17 ponttal zárt a kevés kosarat hozott mérkőzésen.

A bronzcsatára félig megtelt a csarnok, a hazai szurkolók mellett Pécsről is szép számmal érkeztek nézők, mindkét oldalról végig lehetett hallani a buzdítást. A legjobb vidéki csapatok presztízscsatája kemény játékot hozott, az együtteseken egyáltalán nem látszott a kimerültség. A hazaiak játékosa, Kiss Angelika például úgy dobott 24 pontot, hogy 15 kísérletéből 12 a gyűrűbe talált, míg a vendégektől Vojinovic Milica hatból öt triplát süllyesztett el. Vojinovic egyébként kulcspillanatokban hozta a legjobbját, az ő hármasával tudott hajszálnyival ellépni a PEAC a végjátékban, amivel meg is nyerte a mérkőzést, és a játékosainak a nyakába került a bronzérem. A rendező DVTK hiába szedett 20 támadólepattanót, nem tudta kicsikarni a győzelmet, Magyar Gergely vezetőedző ennek ellenére büszke tanítványaira, akik az ország négy legjobb csapata közé jutottak.

A Csatások nem tudták tartani a Vasas centereit Forrás: MKOSZ
A Csatások nem tudták tartani a Vasas centereit Forrás: MKOSZ

A Csatások nem tudták tartani a Vasas centereit  •  Forrás: MKOSZ

Zárásként pedig – a szezonban sokadszorra– jöhetett a Vasas‒Csata szuperrangadó, ezúttal nem kisebb téttel, mint az országos bajnoki trófea. Minden addigi eredmény semmissé, lényegtelenné vált, a két csapat tiszta lappal indulhatott, bár a pasarétiek fejében biztosan motoszkált, hogy a szezonban egyszer már meg tudták fogni a kék-fehéreket.

Óriási akarással kezdtek a csapatok, de a játékosokon idegesség látszott, amely a dobások, passzok pontosságán is meglátszott. A Csatának éppen az egyik legerősebb fegyvere, a hárompontos dobás sült be, összesen egyszer talált be a triplavonalon kívülről.

Hiába tört be rengeteget a Csata, és dobott könnyű kosarakat, a lepattanókban hátrányban volt, ami méretes előnyt jelentett a Vasasnak. A piros-kékek sem tripláztak jól, de a center, Sara Heljic rengeteg hasznot hozott a palánk alatt: a 11 pontjával és 12 lepattanójával a mezőny egyik leghasznosabb játékosa volt. A döntőben szintén 12 pattanót szerző, de emellett is kiemelkedő számokat (16 pont, 6 assziszt, 7 kiharcolt fault) hozó Dombai Rékát az egész torna legjobbjának választották.

Vasas-öröm a lefújás pillanatában Forrás: MKOSZ
Vasas-öröm a lefújás pillanatában Forrás: MKOSZ

Vasas-öröm a lefújás pillanatában  •  Forrás: MKOSZ

Kék-fehér részről Mányoky Réka húzta a csapatot, de a találkozó végére ő is elfáradt, és a Vasas az utolsó percekben, magabiztosan tartva az előnyét, megnyerte az országos döntőt.

Igor Szkocsovszki, a Vasas edzője: „Nagyon jó meccs volt, mindkét csapat szép kosárlabdát mutatott, és szerintem a magyarországi kosárlabda jövője sem kérdéses. Gratulálok mind a két csapatnak és hatalmas köszönet a szurkolóknak.”

Tursics Krisztián, a Csata edzője: „Először is gratulálok a Vasasnak, a saját csapatom erőn felül teljesített a mai napon. Az a gárda nyert amelyikben eggyel több kulcsjátékos volt, aki hozzá tudott tenni a mérkőzéshez. Sokat kell tanulniuk a meccsből a játékosaimnak.”

LEÁNY-JUNIORBAJNOKSÁG, NYOLCAS DÖNTŐ, MISKOLC
A 7. helyért: Kecskeméti KC‒Soproni Darazsak Akadémia 60‒55 (19‒15, 18‒6, 10‒16, 13‒18)
Az 5. helyért: BEAC-Újbuda KA‒Széchenyi KA 51‒58 (12‒17, 18‒9, 12‒12, 9‒20)
Bronzmérkőzés: DVTK Akadémia – PEAC‒Kosárlabda Akadémia Pécs 66‒74 (21‒20, 19‒17, 16‒21, 10‒16) Ld. Kiss A. 24, Halász Z. 18/3, ill. Radonjic 20, Vojinovic 15/15, Kovács K. 10
Döntő: Vasas Akadémia/A‒Csata DSE 62‒54 (15‒16, 12‒17, 17‒9, 18‒12) Ld. Dombai 16/3, Varga A. 16, Heljic 11, ill. Mányoky 17/3, Pálinkás 15
A torna végeredménye:1. Vasas Akadémia, 2. Csata DSE, 3. PEAC-KA Pécs, 4. DVTK Akadémia, 5. Széchenyi KA, 6. BEAC-Újbuda KA, 7. Kecskeméti KC, 8. Soproni Darazsak Akadémia

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik