Kosár: a 17 éves Tóth Bence irányítóként a DEAC kezdő ötösében

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 11:50
Címkék
Nem mindennap esik meg, hogy 17 éves játékos lépjen pályára a kosárlabda-felnőttbajnokság első osztályában. Tóth Bencét ráadásul a DEAC kezdőcsapatának a „mélyvízébe” dobták, ahol viszont nem akármilyen teljesítményt nyújtott. A debreceniek edzője szép jövőt jósol a feltörekvő kosarasnak, és Bence is derűlátó.

Prezsnyák Péter – utanpotlassport.huA DEAC vezetőedzőjének, Berényi Sándornak nem volt könnyű dolga a Falco elleni mérkőzés előtt a felnőtt-kosárlabda-bajnokságban: két stabil játékosa sem állt rendelkezésre, így az utánpótlásból merített, és Tóth Bencére esett a választása. A saját nevelésű, a korosztályos magyar válogatottakban magának folyamatosan helyet követelőjátékos a kezdő ötösben 21 perc játéklehetőséget kapott, amely során 5 pontot, 2 lepattanót, 3 gólpasszt, 2 kiharcolt faultot és mindössze 1 eladott labdát produkált.Prezsnyák Péter – utanpotlassport.huA DEAC vezetőedzőjének, Berényi Sándornak nem volt könnyű dolga a Falco elleni mérkőzés előtt a felnőtt-kosárlabda-bajnokságban: két stabil játékosa sem állt rendelkezésre, így az utánpótlásból merített, és Tóth Bencére esett a választása. A saját nevelésű, a korosztályos magyar válogatottakban magának folyamatosan helyet követelőjátékos a kezdő ötösben 21 perc játéklehetőséget kapott, amely során 5 pontot, 2 lepattanót, 3 gólpasszt, 2 kiharcolt faultot és mindössze 1 eladott labdát produkált.

A hatalmas lehetőséget kapott 17 éves kosaras boldogan nyilatkozott, annak ellenére, hogy a bajnokesélyes Falco ellen 62-92 arányban kikaptak: „Óriási élmény volt a felnőttek között pályára lépni. Korábban a Paks ellen is beálltam, de kezdőként, ilyen téttel bíró meccsen játszani örök élmény marad. Már a döntés is sokkszerű volt: 50 perccel a találkozó előtt tudtam meg, hogy irányítóként kezdeni fogok.”

Elmondta továbbá, hogy reméli: nem lógott ki társai közül. Ki más szava számítana ilyenkor, ha nem az edzőé, Berényi Sándoré: „Az irányító az egyik legnehezebb és legtöbb feladatot igénylő poszt a kosárlabdában, de egy percig sem kételkedtem Bencében, bíztam benne, és végül jól is játszott. Az sem mellékes, hogy a társai ismerik a kvalitásait, így az első pillanattól fogva, zökkenőmentesen illeszkedett a csapatjátékba.” Maga Bence azt mondta: az idősebb játékostársak mindvégig rengeteget segítettek.

A mester Bence jövőjére is kitért: „Az eddigi csapataiban mindig meghatározó szerepe volt, így minden adott, hogy nagy karriert fusson be.”

Több fronton kell helytállnia Tóth Bencének. Fotó: Derencsényi István (haon.hu)
Több fronton kell helytállnia Tóth Bencének. Fotó: Derencsényi István (haon.hu)

Több fronton kell helytállnia Tóth Bencének  •  Fotó: Derencsényi István/haon.hu

A játékosnak különösen hosszú lehet ez a szezon, ugyanis több fronton kell helytállnia: az U23-as korosztállyal az NB I/B-ben szerepel hétről hétre, ahol kulcsembernek számít, játszik az U18-as bajnokságban (ahol a bajnoki cím megszerzése sem elképzelhetetlen), de így már a felnőttek között is bármikor bevetésre készen kell állnia.

Megkérdeztük arról is, miért éppen a kosárlabdát választotta annak idején: „Nagyon korán, már négyévesen elkezdtem, a szüleimmel pedig rengeteget jártunk meccsekre is, így teljesen beleszerettem a sportágba.” Arról is megemlékezett, hogy a korábbi debreceni „varázsló”, Patrick Lee játékát különösen kedvelte.

Bence a Falco ellen negyedszer kapott lehetőséget az élvonalban, ahol átlagosan 8,3 percnyi játéklehetőséghez jutott az újonc debreceniek színeiben. Az U23-as társaival az NB I/B Zöld csoportjában szerepel, ahol eddig 15,1 pontot (2,1 bedobott tripla meccsenként), 4,3 gólpasszt, 2,6 lepattanót, 1,7 szerzett labdát és 6,1 kiharcolt fault az átlaga.

Az első osztályban az újonc DEAC nyolc lejátszott mérkőzés után a hetedik helyen áll a tabellán négy győzelemmel és négy vereséggel. A bajnokságot a Szolnoki Olaj KK vezeti, százszázalékos mérleggel, második az Egis Körmend, harmadik pedig a debreceniek legutóbbi ellenfele, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

A DEAC fő célja a mostani bajnokságban a bennmaradás, és hogy megragadjanak hosszú távon is az első osztályban.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik