Kosár: 17 meccsből csak három vendégsiker a junior-fiúbajnokságban

Vágólapra másolva!
2018.03.02. 16:45
Címkék
Nem nyerni járnak idegenbe a csapatok a fiú junior-kosárlabdázók felsőházi rájátszásában. Ha pusztán a számadatokra hagyatkozunk, akkor el lehet mondani, hogy az eddigi 17 lejátszott mérkőzésből mindössze 3 alkalommal tudott győzni a vendégcsapat, ráadásul három különböző gárdáról beszélünk.

B. D.– utanpotlassport.hu Meglepetéseket hozott a fiú junior-kosárlabdázók felsőházi rájátszásának legutóbbi játéknapja. Ugyan csak két mérkőzést rendeztek, de egyiken sem a tabellán elöl álló csapat győzött.B. D.– utanpotlassport.hu Meglepetéseket hozott a fiú junior-kosárlabdázók felsőházi rájátszásának legutóbbi játéknapja. Ugyan csak két mérkőzést rendeztek, de egyiken sem a tabellán elöl álló csapat győzött.

A Debrecen már biztosan ott lesz a döntőn Forrás: debka.hu
A Debrecen már biztosan ott lesz a döntőn Forrás: debka.hu

A Debrecen már biztosan játszik a döntőben  •  Forrás: debka.hu

A Debreceni KA otthon fogadta a Vasast, és sikerült visszavágnia az ötpontos hét végi vereségéért. A hajdúságiak vasárnap 72–67-re kaptak ki a fővárosban, most viszont 71 pont is elégnek bizonyult a győzelemhez, mert a Vasas rengeteg hibával játszott. 22 eladott labdája mellett a dobószázalékok is elmaradtak a vártaktól, és kevéske, 55 ponttal fejezte be a mérkőzést. A Debrecen győzelmével már biztosan a legjobb nyolc között van.

Ráthonyi Tamás, a hazaiak vezetőedzője a debka.hu-nak értékelt:
„Nem vagyok maradéktalanul elégedett, érződik a csapaton, hogy még nem vagyunk teljesen összeszokva. A védekezésünk összességében javuló tendenciát mutat, de a lepattanóharcot elvesztettük, és a külső dobásaink sem ültek, viszont a gyorsindításokkal elégedett voltam. A döntőig még sok munka áll előttünk, szeretném, ha addig csapatként jobban összecsiszolódnánk.”

Az utolsó helyen tanyázó Pécs a Nyíregyházát fogadta, és kőkeményen bekezdett, az első negyedben 31 pontot szórt a vendégeknek. A lendület nem hagyott alább, de a hazaiak tartották a különbséget a magas színvonalú mérkőzésen, és 93–75-re nyertek. A szabolcsiak csak az utolsó negyedet tudták megnyerni, ráadásul, Vaskó György és Sitku Márton mellé egyetlen társuk sem tudott fellépni, hogy húzza a csapatot. Mindkét gárda közel 90 százalékkal büntetőzött, de a hazaiak 19 kísérletből 9 triplát süllyesztettek el, amire a Nyíregyházának nem volt válasza.

A játéknap két mérkőzését is számolva a 17 lejátszott találkozóból csak háromszor tudott nyerni a vendégcsapat. Ez a mezőny kiegyenlítettsége mellett azt is jelzi, hogy az országos döntőn a rendező város csapata akár előnnyel is indulhat.

Korábbi eredmények és statisztikák ITT.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik