Kézilabda: a váci Lakatos Rita juniorként is remekel a felnőttbajnokságban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.14. 13:30
Címkék
Nagy átalakuláson megy keresztül a vb-nyolcaddöntőben éppen a napokban elbukó női kézilabda-válogatott. A feltörekvő tehetségek még csak bontogatják a szárnyaikat, de akad közöttük valaki, aki már szinte kész játékos, noha még csak 19 éves. Lakatos Rita, a Vác élvonalbeli felnőttcsapatának irányítója átlagban négy gólt lő meccsenként, és nem kis szerepe van abban, hogy együttese az előkelő negyedik helyen áll a bajnokságban.

Zsámboki Titusz – utanpotlassport.hu– Hogyan kezeli, hogy a legtöbb gólt szerző utánpótlás-játékos a bajnokságban?Zsámboki Titusz – utanpotlassport.hu– Hogyan kezeli, hogy a legtöbb gólt szerző utánpótlás-játékos a bajnokságban?

Nem foglalkoztat különösebben. Egyszerűen csak örülök a sok játéklehetőségnek, és azon vagyunk a lányokkal, hogy kialakítsuk azt a csapategységet, amely elengedhetetlen a sikerhez. Sok a fiatal nálunk, ebből következően remek a hangulat az edzéseken és a meccseken is.

Lakatos Rita (Vác) a Győr elleni felnőttmeccsre és a nyári junior-világbajnokságra is nagyon készül Forrás: Váci NKSE
Lakatos Rita (Vác) a Győr elleni felnőttmeccsre és a nyári junior-világbajnokságra is nagyon készül Forrás: Váci NKSE

Lakatos Rita (Vác) a Győr elleni felnőttmeccsre és a nyári junior-világbajnokságra is nagyon készül  •  Forrás: Váci NKSE

– Korábbi csapatával, amelytől kölcsönbe érkezett Vácra, még nem játszottak. Készül már a Győr ellen?

Kétségtelen, hogy lesz némi pikantériája a meccsnek, de igyekszem megbirkózni a különleges helyzettel. Meglátjuk, mennyit segít rajtunk az, hogy én jól ismerem az ellenfél játékosait. Január hetedikén lesz a mérkőzés, idegenben, nagyon várom már.

– A szezon egyik jelentős állomásán azonban már túlvan a váci együttes, de sok örömét nem lelhette a török Kastamonou csapata elleni EHF–kupa-mérkőzésekben. Nagy volt a csalódottság a kiesés után?

Rosszat tett az önbizalmunknak, az biztos, még akkor is, ha számunkra a bajnoki szereplésnek van prioritása. Azt hiszem, a fő problémánk a tapasztalatlanság. Amint már mondtam, sok a fiatal játékosunk, s ez a bajnokságban sokszor előny, a nemzetközi porondon azonban – éppen a rutinhiány miatt – inkább hátrányt jelent.

– A felnőttélvonal mellett a juniorválogatottban is akad feladata. Az a csapat egyben van?

Nagyon is. AZ NB I-es klubok elleni meccseinken hétről hétre érezhető a fejlődés. A nyári Eb-n, amelyen negyedik lett a csapat, sajnos sérülés miatt nem játszhattam, ami azért is bánt, mert azt hiszem, az utóbbi néhány év legjobb korosztályos válogatottja állt össze. Úgyhogy bízom benne, a jövő évi, debreceni vébén már ott lehetek, és, remélem, sikerül majd valóban „világverő” együttessel kiállnunk.

– Tervezi-e, hogy külön munkát végez majd a vébé előtt?

Nem, mert több válogatott-edzőtábor és -edzés is lesz addig. Ráadásul a Váccal is minőségi trénigenken vehetek részt, és azt gondolom, ennyi egyelőre bőven elég. Inkább csak tapasztalatot kell gyűjtenem.

– A norvég juniorok elleni két felkészülési mérkőzésen húzóember volt. Nagy a nyomás a csapat gólfelelőseként?

Szerencsére minden poszton több kiváló játékosunk is van, nagy teher tehát senkinek nem nehezedik a vállára. Jó néhányan vagyunk a csapatban, akik meccseket dönthetünk el. Persze nem tagadom, kicsit azért bennem van, hogy főleg tőlem várják a gólokat, de ezt nem nyomásként fogom föl. Mindenesetre igyekszem vezér lenni, a túlzottan izgulós játékosokat pedig megnyugtatni, mentálisan helyre billenteni. Debrecenben mindenképpen dobogóra szeretnénk állni, ezért dolgozunk majd az elkövetkező hónapokban.

– A felnőttválogatott nem jutott a nyolc közé a németországi világbajnokságon, de a kiesés mellett akad még valami, ami a napokban beszédtémát szolgáltat kézilabdás berkekben. Mennyire vetheti vissza a csapat teljesítményét az, hogy Görbicz Anita lemondta a válogatottságot?

Nem tudom, lesz-e, aki a közeljövőben pótolja őt. Nélküle biztosan nem lesz olyan a válogatott, amilyen vele volt. De ez természetes, hiszen Görbe egészen kivételes képességű játékos, aki hosszú időn át volt a világ női kézilabdasportjának meghatározó alakja.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik