Kézi: fölényesen lett első az ORV-n a leány-serdülőválogatott

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.17. 17:59
Címkék
Három győzelemmel, tornagyőztesként zárta a leány kézilabdázók serdülőválogatottja a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét. A magyar csapatot egyetlen rivális sem tudta megközelíteni, valamennyi mérkőzését több mint tíz góllal nyerte meg.

B. V. – utanpotlassport.huKét és fél héttel a szerbiai felkészülési sikerek után újabb nemzetközi megméretésen vett részt a leány serdülő kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd a csapata az ifjúsági fiúk múlt heti fellépéséhez hasonlóan Lengyelországban vett részt négycsapatos tornán, az Olimpiai Reménységek Versenyén.B. V. – utanpotlassport.huKét és fél héttel a szerbiai felkészülési sikerek után újabb nemzetközi megméretésen vett részt a leány serdülő kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd a csapata az ifjúsági fiúk múlt heti fellépéséhez hasonlóan Lengyelországban vett részt négycsapatos tornán, az Olimpiai Reménységek Versenyén.

A viadalt viszonylag hosszú felkészülés előzte meg, hiszen a múlt héten és az elmúlt néhány napban is Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia központjában tréningezett a társaság az ifjúsági és a juniorválogatott társaságában. Így pozitív előjelekkel, esélyesként utazhattak a serdülők Lengyelországba.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Kastl Anna (Vasas SC), Hibácska Blanka (NEKA), Zsigmond Panna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Takács Noémi (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kürthy Laura (Győri Audi ETO), Horváth Nikolett (Győri Audi ETO)
Irányítók: Kajdon Blanke (NEKA), Farkas Johanna (Győri Audi ETO), Woth Viktória (NEKA), Németh Imola (NEKA)
Beállók: Bánhidi Barbara (NEKA), Faragó Luca (NEKA), Balázs Anna (Szeged KKSE)
Balátlövők: Sülye Ágota Sára (Győri Audi ETO), Bárdy Noémi (MTK Budapest)
Balszélsők: Vámos Mira (NEKA), Mérai Maja (NEKA)

A serdülőválogatott kifogástalan teljesítménnyel nyerte meg a lengyelországi ORV-t Forrás: MKSZ
A serdülőválogatott kifogástalan teljesítménnyel nyerte meg a lengyelországi ORV-t Forrás: MKSZ

A serdülőválogatott kifogástalan teljesítménnyel nyerte meg a lengyelországi ORV-t  •  Forrás: MKSZ

A torna ennek megfelelően jól indult, a válogatott kiütötte a szlovákok korosztályos csapatát, tizennyolc góllal nyert. A mérkőzésen Faragó Luca és Farkas Johanna kitűnő szereplését lehet kiemelni, előbbi hat, utóbbi hét góllal vette ki a részét a sikerből.

A másik két találkozót még ennél is simában hozták a lányok: a cseheket huszonkét (!), a házigazda lengyeleket pedig tizenhárom találattal múlta felül az együttes. Így természetesen tornagyőzelmet ünnepelhetett a serdülőcsapat, amely nem meglepő módon különdíjakat is szerzett: a legjobb kapusnak Kast Annát választották, míg a gólkirálynői címet Farkas Johanna érdemelte ki.

A mieink mögött jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a szlovákok végeztek, megelőzve a cseheket, míg a lengyel csapat három vereséggel negyedikként zárt. Ugyan a serdülőkorosztálynak nem rendeznek világversenyt, a válogatott mostani eredményessége biztató.

OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE, SZCZYRK (LENGYELORSZÁG)
1. forduló
Magyarország-Szlovákia 39-21 (21-9)

Magyarország: Kastl, Hibácska, Zsigmond(kapusok), Balázs 2, Bánhidi 3, Bárdy 2, Faragó 6, Farkas J. 7, Horváth N. 3, Kajdon 3, Kürthy 3, Mérai 2, Németh I. 1, Sülye, Takács N. 2, Vámos M. 3, Woth 2. Edző: ifj. Kiss Szilárd
Szlovákia: Birova, Dvorscakova 1, Garai, Gyoriova 2, Holejova, Lestinova 1, Lupkovicova 3, Papayova 3, Pavlovska 7, Pénzes 1, Rudincova 1, Sedlackova 1, Spavorova, Vargova 1, Vorzackova. Edző: Tomas Szovyak
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/5
Lengyelország–Csehország 22–27
2. forduló
Csehország-Magyarország 15-37 (7-20)

Csehország: Cholevova 6, Drozdova, Fararova 1, Holenakova 1, Jechova, Kantnerova 2, Kucerova, Laskova, Pokorna, Polakova, Rechova 1, Roupcova 1, Sedlackova 1, Srpova, Stipcakova, Vostarkova 2. Edző: Martina Papezova
Magyarország: Kastl, Hibácska, Zsigmond (kapusok), Balázs, Bánhidi 2, Bárdy 4, Faragó, Farkas J. 7, Horváth N. 3, Kajdon 2, Kürthy 1, Mérai 5, Németh I. 5, Sülye 1, Takács N. 4, Vámos M. 3, Woth. Edző: ifj. Kiss Szilárd
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
Lengyelország–Szlovákia 27–28
3. forduló
Lengyelország-Magyarország 24-37 (10-19)

Lengyelország: Zurawska, Hoffmann, Lach (kapusok), Bury, Jurenczyk 2, Kawka 4, Kopanska 3, Korytowska 3, Musial 3, Myscich, Niewiadomska 2, Pankowska 1, Pawlak 3, Pietrasik 2, Swierzewska 1, Szramik, Wroniewicz. Szövetségi edző: Marek Jagodzinski
Magyarország: Kastl, Hibácska, Zsigmond (kapusok), Balázs 1, Bánhidi 2, Bárdy 6, Faragó 2, Farkas J. 4, Horváth N. 3, Kajdon 4, Kürthy 2, Mérai 2, Németh I. 4, Sülye, Takács N. 1, Vámos M. 6, Woth. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd
Kiállítások: 8, ill. 20 perc
Hétméteresek: 7/3, ill. 5/4
Szlovákia–Csehország 29–29
A végeredmény:
1. Magyarország 6 pont, 2. Szlovákia 3 (78–95), 3. Csehország 3 (71–88), 4. Lengyelország 0

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik