Kézi: a BL első szakaszának fiatal hősei

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 18:50
Címkék
Ahogyan az egyes országok bajnokságában, úgy a felnőtt Bajnokok Ligájában is féltávnál járnak a csapatok. Ennek apropóján összeszedtük, kik azok az utánpótláskorú játékosok az őszi teljesítményük alapján, akik akár az éles tavaszi hajrában is pályára léphetnek, s alakíthatnak a végeredményen.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Nemcsak a hazai kézilabda-bajnokságokban, hanem a felnőtt Bajnokok Ligájában is téli szünetet tartanak. A férfiak mezőnyében még hátravan néhány csoportmérkőzés, míg a nők között már elérkeztek a második szakaszba, kialakult a legjobb tizenkettő mezőnye. A következő összecsapást január 26-án játsszák, addigi is megnéztük, kik azok a fiatal, 1997. január 1. után született játékosok, akik jól teljesítettek az ősszel, s érdemes lesz rájuk figyelni az év második felében.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Nemcsak a hazai kézilabda-bajnokságokban, hanem a felnőtt Bajnokok Ligájában is téli szünetet tartanak. A férfiak mezőnyében még hátravan néhány csoportmérkőzés, míg a nők között már elérkeztek a második szakaszba, kialakult a legjobb tizenkettő mezőnye. A következő összecsapást január 26-án játsszák, addigi is megnéztük, kik azok a fiatal, 1997. január 1. után született játékosok, akik jól teljesítettek az ősszel, s érdemes lesz rájuk figyelni az év második felében.

Dika Mem a legeredményesebb utánpótláskorú játékos a felnőtt Bajnokok Ligájában Forrás: fcbarcelona.com
Dika Mem a legeredményesebb utánpótláskorú játékos a felnőtt Bajnokok Ligájában Forrás: fcbarcelona.com

Dika Mem a legeredményesebb utánpótláskorú játékos a felnőtt Bajnokok Ligájában  •  Forrás: fcbarcelona.com

A férfiak között kimagaslik a Barcelona fiatal balátlövője, Dika Mem. A 20 esztendős játékos 52 gólig jutott a tíz fordulóban, ráadásul a legfontosabb mérkőzéseken hozta a legjobbját. A Rhein Neckar Löwen ellen oda-vissza 15 gólt szerzett, de Szegeden is betalált hatszor. A Final Fourra is esélyes katalánok a remek őszi produkció után minden bizonnyal a playoffban is nagy szerepet szánnak Memnek.

Szintén remekelt a Nantes irányítója Romain Lagarde is. A 20 éves francia játékos a Barcelona és a Löwen ellen is bizonyította, hogy helye van a legmagasabb szinten, előbbivel szemben négyszer, utóbbi ellen hatszor volt eredményes, összesen pedig 24 gólt lőtt a tíz meccs alatt.

Talán meglepő, de a világ leggazdagabb klubjának tartott Paris Saint-Germainben két fiatal játékos is fontos szereplővé nőtte ki magát a 2017/18-as évad első felében. A 20 éves Benoit Konkoud és a 19 esztendős Edourard Kempf is szórta gólokat, előbbi tizenhetet utóbbi tizenhatot, ebből 12-t a Telekom Veszprém ellen.

Eddig kizárólag francia fiatalokról volt szó, ezen a téren elsöprő fölényben vannak a többi országhoz képest, de ki kell emelni a montenegrói Branko Vujovic őszi produkcióját is. A Celje 19 éves jobb átlövője eddig 27 gólnál jár, ráadásul ebből 14-et két német élklub ellen vállalt, a Flensburg ellen kilencet, a Kiel ellen ötöt.

A nők mezőnyében kevesebb játékost lehet kiemelni, amire magyarázat lehet, hogy a hölgyek kevesebb mérkőzésen léptek eddig pályára a BL-ben. Az viszont mindenképpen örömteli, hogy az egyik kimagasló fiatal az FTC jobbszélsője, Faluvégi Dorottya. A 19 éves juniorválogatott játékos az őszi idény elején parádézott. A Vardar Szkopje otthonában hétszer, a Larvik elleni hazai találkozón hatszor, összesen pedig 22-szer talált be az ellenfél kapujába.

Még az ő teljesítményét is felülmúlt a Buducsnoszt Podgorica montenegrói fiatalja, Djurdjina Jakupovic. A 20 esztendős balátlövő mindent összevetve 29-szer volt eredményes, ebből nyolcat a Metz ellen, kilencet pedig a Bietiegheim ellen vállalt.

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik