Kézi: Keleten a Szeged veretlen a fiú utánpótlás-bajnokságokban

Vágólapra másolva!
2017.11.03. 19:51
Címkék
A Pick Szeged az ifjúságiak és a serdülők mezőnyében is megnyerte valamennyi mérkőzését, így mindkét korcsoportban vezet. Nyugaton az ifjúságiak között a NEKA, a kicsiknél az FTC áll az élen.

B. V.Már hat fordulót lejátszottak a fiú kézilabdázók utánpótlás-bajnokságokban. Az élen nincs meglepetés, viszont megfigyelhető egy-két meglepően jó teljesítmény az üldözők között.B. V.Már hat fordulót lejátszottak a fiú kézilabdázók utánpótlás-bajnokságokban. Az élen nincs meglepetés, viszont megfigyelhető egy-két meglepően jó teljesítmény az üldözők között.

Eddig veretlen a Pick Szeged az utánpótlás-bajnokságban Forrás: delmagyar.hu
Eddig veretlen a Pick Szeged az utánpótlás-bajnokságban Forrás: delmagyar.hu

Eddig veretlen a Pick Szeged az utánpótlás-bajnokságban  •  Forrás: delmagyar.hu

Az ifjúságiak mezőnyében nyugaton már nincs veretlen csapat, az éllovas Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Veszprémi KKFT együttese is botlott egyszer-egyszer. Utánuk egészen felsűrűsödött a mezőny, a harmadiktól a hatodik helyig egyaránt nyolc ponttal állnak a csapatok.

Keleten az ifik között egyedüliként százszázalékos Pick Szeged vezet, nyomában van a még veretlen PLER és – nagy meglepetésre – az Eger harmadik helyen tanyázó együttese is.

A legutóbbi forduló rangadóját a Pick és a Dabas csatája jelentette, a hazaiak négy góllal győztek.

Fiú ifjúsági bajnokság
Nyugat. Veszprémi KKFT–Csurgói KK 28–23, Telekom Veszprém–Komló 33–20, Balatonfüredi KSE–NEKA 29–30, Réc TSC-Mikolik–Grundfos Tatabánya 19–21, FTC–Váci KSE 30–31, ETO SZESE–Budakalász 29–30, Komló–Veszprémi KKFT 27–31, Telekom Veszprém–FTC 33–20, Csurgói KK–ETO SZESE 24–30, Grundfos Tatabánya–Váci KSE 33–22, NEKA–Rév TSC-Mikolik 43–16, Budakalász–Balatonfüredi KSE 24–29
A csoport állása: 1. NEKA 10 pont, 2. Veszprémi KKFT 10, 3. Grundfos Tatabánya 8, 4. Balatonfüredi KSE 8, 5. Váci KSE 8, 6. Telekom Veszprém 8, 7. FTC 4, 8. Csurgói KK 4, 9. Budakalász 4, 10. Rév TSC-Mikolik 4, 11. ETO SZESE 2, 12. Komló 2
Kelet. B. Braun Gyöngyös–Ceglédi KKSE 31–23, Békéscsaba DKSE–Orosházi FKSE 27–29, Eger SBS–Kecskemét 30–29, Pick Szeged–Dabas KC 33–29, PLER-Budapest–Balmazújvárosi KK 29–28, Békés KC–DEAC 41–25, Pick Szeged–Békéscsaba DKSE 29–25, Dabas KC–PLER-Budapest 23–25, Kecskemét–Orosházi FKSE 26–21
A csoport állása: 1. Pick Szeged 12, 2. PLER-Budapest 11, 3. Eger SBS 10, 4. Dabas KC 9, 5. B. Braun Gyöngyös 9, 6. Békés KC 8, 7. Balmazújvárosi KK 6, 8. Orosházi FKSE 4, 9. Kecskemét 4, 10. DEAC 2, 11. Békéscsaba DKSE 1, 12. Ceglédi KKSE 0

A serdülők mezőnyében a nyugati csoportban a ferencvárosi zöld-fehérek eddig verhetetlennek tűnnek, s nemcsak azért mert százszázalékos mutatójukkal vezetik a tabellát, hanem az is tekintélyt parancsoló, hogy a Telekom Veszprém otthonában az előző fordulóban tizenegy góllal győztek. Az FTC-t szorosan követi, egy vereséggel, a NEKA, a Grundfos Tatabánya és a Veszprémi KKFT.

Keleten a serdülők között is a Szeged vezet, de valamelyest meglepő, hogy a Békés egyelőre tartja a lépést a Pickkel. Utánuk következik még a Dabas és a PLER-Budapest, egy-egy elvesztett találkozóval.

Fiú serdülőbajnokság
Nyugat. Veszprémi KKFT–Csurgói KK 25–23, Telekom Veszprém–Komló 28–19, Balatonfüredi KSE–NEKA 17–32, Budaörs–Budakalász 34–11, KSI KA–Grundfos Tatabánya 19–25, FTC–Váci KSE 30–19, Csurgói KK–Budaörs 19–19, Komló–Veszprémi KKFT 23–24, Telekom Veszprém–FTC 19–30, NEKA–KSI KA 33–27, Grundfos Tatabánya–Váci KSE 21–13
A csoport állása: 1. FTC 12 pont, 2. NEKA 10, 3. Veszprémi KKFT 10, 4. Grundfos Tatabánya 10, 5. Csurgói KK 6, 6. Balatonfüredi KSE 6, 7. Váci KSE 6, 8. Telekom Veszprém 5, 9. Budaörs 4, 10. Komló 2, 11. KSI KA 1, 12. Budakalász 0
Kelet. B. Braun Gyöngyös–Ceglédi KKSE 36–17, Békéscsaba DKSE–Orosházi FKSE 33–22, Eger SBS–Kecskemét 29–27, Pick Szeged–Dabas KC 28–13, PLER-Budapest–Balmazújvárosi KK 23–16, Békés KC–DEAC 28–16, Dabas KC–PLER Budapest 20–19, Kecskemét–Orosházi FKSE 28–20, Pick Szeged–Békéscsaba 31-16, Ceglédi KKSE–Békés KC 17-24, DEAC–Eger SBS 30–26, Balmazújvárosi KK–B. Braun Gyöngyös 28–24, B. Braun Gyöngyös–Dabas KC 26–28, DEAC–Kecskemét 25–21
A csoport állása: 1. Pick Szeged 12, 2. Békés KC 12, 3. Dabas KC 12, 4. PLER-Budapest 10, 5. B. Braun Gyöngyös 8, 6. Balmazújvárosi KK 6, 7. Eger SBS 6, 8. DEAC 6, 9. Békéscsaba DKSE 2, 10. Kecskemét 2, 11. Orosházi FKSE 0, 12. Ceglédi KKSE 0

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik