Kajak-kenu: két és félezer fiatal esett át a Héraklész fizikai felmérőn

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 08:32
Címkék
Az ország három pontján, Győrben, Pakson, illetve Tiszaújvárosban közel 2500 fiatal kajak-kenus esett át az éves Héraklész fizikai felmérőn. Természetesen az utánpótlás-válogatottak álltak a figyelem középpontjában. Makrai Csaba szövetségi kapitány elmondta: mindegyikük megfelelt a várakozásoknak, az pedig biztató a világversenyek előtt.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA teljes magyar kajak-kenu utánpótlás túlvan az éves Héraklész fizikai felmérőn. A szövetség az ország három szegletében bonyolította le, a 18 évesekig bezárólag. Győrben, Pakson és Tiszaújvárosban közel 2500 fiatal esett át az erőnléti teszten.Krasznai Bence –utanpotlassport.huA teljes magyar kajak-kenu utánpótlás túlvan az éves Héraklész fizikai felmérőn. A szövetség az ország három szegletében bonyolította le, a 18 évesekig bezárólag. Győrben, Pakson és Tiszaújvárosban közel 2500 fiatal esett át az erőnléti teszten.

A lényegét Makrai Csaba utánpótlás-kapitány fejtette ki honlapunknak:
„Ilyenkor fejeződik be a három-négyhónapos alapozó időszak. Az évnek ebben a szakaszában állítják be a versenyzők fizikumukat a csúcsformához. Pár éve az elnökség úgy döntött, hogy érdemes az erősítő felkészülés lezárásaként tükröt állítani a fiatalok elé. Mi pedig évről évre nyomon követhetjük a teljesítőképességük fejlődését, amely alkalmanként akár negatív irányba is változhat, de arra, szerencsére, ritkán van precedens.”

A húzódzkodás volt az egyik feladat a Héraklész fizikiai felmérőjén
A húzódzkodás volt az egyik feladat a Héraklész fizikiai felmérőjén

A húzódzkodás volt az egyik feladat a Héraklész fizikiai felmérőjén

A versenyzők tulajdonképpen hagyományos gyakorlatokon estek át idén is. 12 perces Cooper-tesztet futottak, azt követően 30 másodpercen keresztül kellett húzódzkodniuk, majd ugyanannyi idejük volt a bordásfalon történő lábemelésre is. Végül az egyperces fekvenyomásban vizsgáztak.

Természetesen a figyelem középpontjában a válogatott kajakosok és kenusok álltak.

A kapitány elárulta: nagyon jó eredményt értek el.
„Megfeleltek a várakozásoknak, senki sem okozott csalódást. Magasan van a mérce, de mind megfeleltek. Boldog vagyok, hiszen biztató formában vannak, az pedig jó előjel a nemzetközi erőpróbák előtt.”

Tavaly a hat korosztályos világversenyen összesen 141 érmet nyertek a fiatalok, ami elképesztő teljesítmény. Makrai kifejtette, minden évben az a cél, hogy az előző évihez hasonló eredményt érjenek el.

„Csakúgy, mint a felmérőben, itt is nagyon magas szintet kell megütnünk. Szeretnénk ugyanannyi érmet nyerni, mint kétezer-tizenhétben, de az sok mindentől függ. Főleg az utánpótlásban, mivel minden generáció más kvalitásokkal bír, és ez a többi országra is igaz. Mi mindent megteszünk. Állíthatom, hogy az edzők kiemelten motiváltak, ezáltal a versenyzők is. Ez az egyik kulcsa a sokzáras ajtónknak. Amíg mindenki a saját maga legjavát nyújtja, addig elégedettek lehetünk, bármi történjék.”

A kajak-kenu utánpótlás-válogatott továbbra is az év legnagyobb bajnokságaira koncentrál, amelyeknek az első állomása az ifjúsági olimpiai kvalifikációs verseny lesz Barcelonában.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik