Jégkorong: harmadik magyarként a Győr jutott az EBJL rájátszásába

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 22:20
Címkék
A Győri ETO HC gárdája, a Vasas fölényes legyőzésével, története során először jutott a playoffba az osztrák U18-as jégkorongbajnokságban (EBJL). A MAC Budapest és a Fehérvár AV19 együttese után érkeztek a győriek a rájátszásba a középszakasz utolsó játéknapján, amelyen a két, már korábban továbbjutott csapat összecsapásán a MAC 8–2-re kiütötte a fehérváriakat.

B. V. – utanpotlassport.hu Három mérkőzés maradt szombatra az osztrák U18-as jégkorongbajnokság (EBJL) középszakaszából. A már egyaránt rájátszásba jutott MAC és Fehérvár egymás ellen csatázott az utolsó fordulóban, míg a Győr a playoffba kerülésért lépett jégre szombaton a Vasas ellen. A DVTK és az UTE tét nélkül találkozóra készülhetett.B. V. – utanpotlassport.hu Három mérkőzés maradt szombatra az osztrák U18-as jégkorongbajnokság (EBJL) középszakaszából. A már egyaránt rájátszásba jutott MAC és Fehérvár egymás ellen csatázott az utolsó fordulóban, míg a Győr a playoffba kerülésért lépett jégre szombaton a Vasas ellen. A DVTK és az UTE tét nélkül találkozóra készülhetett.

A győriek történetük során először jutottak a rájátszásba Forrás: Győri ETO HC
A győriek történetük során először jutottak a rájátszásba Forrás: Győri ETO HC

A győriek történetük során először jutottak a rájátszásba  •  Forrás: Győri ETO HC

A legnagyobb téttel bíró meccset tehát kétségkívül a Győri ETO HC játszhatta, hiszen a zöld-fehéreknek mindenképpen győzniük kellett a biztos playoff-részvételhez. Ennek megfelelően kezdték a találkozót, hat perc után 3–0-ra vezettek, s már az első harmad után látszott, hogy nem lehet kérdés a hazai győzelem. Aztán csak tovább növelte a különbséget az ETO, amely végül kiütéses, 8–1-es sikert aratott, s maga mögött tartotta a nagy rivális Villachot, kiharcolta a bravúros első helyet az alsóházban, s története során először jutott az EBJL legjobb nyolc csapata közé.

A Master Roundban második MAC Budapest a harmadik helyen álló Fehérvár AV19 gárdáját fogadta. Az összecsapás a vendégeknek indult jobban, hiszen Dézsi Bence révén hihetetlenül korán, már tizenegy másodperc játék után előnybe kerültek. A fővárosiak még az első harmadban válaszoltak a villámrajtra, a legeredményesebb játékosuk, Keresztes Levente egyenlített. A második játékrészben pedig egyenesen elsöprő volt a hazai csapat, 6–0-ra nyerte, s egyértelműen eldöntötte az összecsapást. A záróetap újra kiegyenlített küzdelmet hozott, egy-egy gól esett mindkét oldalon, így a MAC 8–2-vel vágott vissza a Volánnak a csütörtökön az U20-asok között elszenvedett 7–0-s vereségért. A MAC így is a második kiemeltként kezdi a rájátszást, míg a Fehérvár a vasárnapi Klagenfurt–Salzburg találkozótól függően lesz harmadik vagy negyedik.

A harmadik találkozón a DVTK Jegesmedvék csapata magabiztosan, 5–3-ra győzte le a playoffról a Vienna Capitals mögött nem sokkal lemaradt UTÉ-t.

OSZTRÁK U18-AS BAJNOKSÁG, EBJL
MAC Budapest–Fehérvár AV19 8–2 (1–1, 6–0, 1–1)
Gólszerzők:
Keresztes (12., 28., 44.), Schlekmann (35.), Csollák (35.), Kovács K. (37.), Kedves (38.), Bogesic (40.), illetve Dézsi (1.), Ambrus (52.)
Győri ETO HC–Vasas 8–1 (3–0, 4–1, 1–0)
Gólszerzők:
Karda 2 (4., 54.), Barna (2.), Gottlibet (6.), Horváth P. (24.), Kemény (30.), Horváth L. (32.), Sándor-Székely (32.), illetve Matusek (31.)
DVTK Jegesmedvék–UTE 5–3 (2–1, 2–2, 1–0)
Gólszerzők:
Szőcs 2 (15., 40.), Nagy D. (2.), Myhalnytskyl (36.), Pecsét (58.), illetve Birke (1.), Béres (24.) Kaposi (33.)
A Master Round állása: 1. Red Bull Salzburg 49 pont, 2. MAC Budapest 49, 3. Fehérvár AV19 38, 4. Klagenfurt 37, 5. HC Orli Znojmo 34., 6. Okanagan HC Red 32
Alsóház. Az A csoport végeredménye: 1. Vienna Capitals 38 pont, 2. UTE 32, 3. DVTK Jegesmedvék 22, 4. Okanagan HC White 16, 5. Zell am See 13
A B csoport végeredménye: 1. Győri ETO HC 35 pont, 2. Villach 34, 3. Linz 22, 4. Vasas 18, 5. KMH 6

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik