Jégkorong, EBYSL-döntő: a Fehérvár 5–2-re nyerte az első összecsapást

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.25. 21:11
Címkék
A rossz start után meggyőző játékkal nyerte az EBYSL (osztrák U20-as bajnokság) döntőjének első felvonását a Fehérvár AV19. Hazai pályán 5–2-re győzte le a szlovén Hidria Jesenice együttesét, a párharc következő meccsét csütörtökön Szlovéniában rendezik.

B. V. – utanpotlassport.huMint mindig, ezúttal is sűrű a tavaszi program az utánpótlás-jégkorongligákban. A Fehérvár AV19 együttese például két bajnoki döntőben is érdekelt egyszerre, a hazai versengés fináléjában összesítésben 2–0-ra vezet a MAC ellen, míg az osztrák EBYSL-ben vasárnap kezdte az aranycsatát, talán a szezon legfontosabb párharcát a szlovén Hidria Jesenice ellen.B. V. – utanpotlassport.huMint mindig, ezúttal is sűrű a tavaszi program az utánpótlás-jégkorongligákban. A Fehérvár AV19 együttese például két bajnoki döntőben is érdekelt egyszerre, a hazai versengés fináléjában összesítésben 2–0-ra vezet a MAC ellen, míg az osztrák EBYSL-ben vasárnap kezdte az aranycsatát, talán a szezon legfontosabb párharcát a szlovén Hidria Jesenice ellen.

A Fehérvár U20-as csapata került előnybe az EBYSL-döntőben Forrás: Fehérvár AV19
A Fehérvár U20-as csapata került előnybe az EBYSL-döntőben Forrás: Fehérvár AV19

A Fehérvár U20-as csapata került előnybe az EBYSL-döntőben  •  Forrás: Fehérvár AV19

Az alapszakaszgyőztes székesfehérváriak már a felsőházban is a szlovénok ellen szenvedtek meg a leginkább, így nem meglepő, hogy a Jesenice jutott a döntőbe. A mérkőzést ráadásul rosszul kezdte a Volán, sok hibával játszott, amit a már 4. percben góllal büntetett a rivális.

A visszafogott első percek után összeszedte magát, s átvette az irányítást a csapat, Vincze Gergő révén még az első harmadban egyenlített. A folytatásban is fölényben játszott a Fehérvár, a hazaiak a második harmadban kétszer annyit lőttek kapura, mint a szlovének. A dominancia pedig kétszer is góllá érett, előbb Mihály Ákos, majd újra Vincze talált be, így az utolsó harmadot kétgólos előnyben kezdhette a társaság.

A záróetap 11. percében úgy látszott, el is döntötte a találkozót, Mihály újabb góljával már 4–1-re vezetett. A Jesenice ugyan szépíteni még tudott, de egyenlíteni nem. Sőt két perccel vége előtt a szlovénok lehozták a kapust, amit Kiss Patrik góllal használt ki.

A Fehérvár magabiztosan, 5–2-re nyerte a nyitócsatát, s így megtartotta pályaelőnyét. A következő meccset csütörtökön Szlovéniában játsszák.

Egyébként a Volán U18-as gárdája is megkezdte már a három nyert meccsig tartó döntőjét. Az ifjúsági két meccset játszott Salzburgban, egy győzelemmel és egy vereséggel zárult az ausztriai kirándulás, vagyis elvették az alapszakaszgyőztes hazai veretlenségét. A következő mérkőzést kedden Székesfehérváron játsszák.

OSZTRÁK U20-AS BAJNOKSÁG (EBYSL), DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Fehérvár AV19–HD Hidria Jesenice (szlovén) 5–2 (1–1, 2–0, 2–1)
Gólszerzők:
Mihály 2 (25., 52.), Vincze (11.), Részegh (36.), Kiss P. (58.), illetve Brglez 2 (4., 55.)

Bajnokavatás a kölyökligában
Az osztrák bajnokság mellett a hazai élvonalbeli utánpótlásligákban is a végéhez közeledik a küzdelem. Az U14-esek között, azaz a kölyökkorosztályban vasárnap már bajnokot is avattak, hiszen az Ocskay-akadémia együttese a szombati idegenbeli 8–0-s siker után ezúttal hazai pályán nyert 6–1-re az UTE korosztályos csapata ellen. A székesfehérváriak így kettős győzelemmel szerezték meg a bajnoki aranyérmet.
A kicsit idősebbek, az U16-osok között is fontos mérkőzést rendeztek. A Fehérvár és a MAC harmadszorra feszült egymásnak, a három nyert mérkőzésig tartó párharc állása 1–1 volt. A találkozót végig dominálta a fővárosi vendégegyüttes, sima, 8–3-as győzelemmel előnybe kerül, s a következő, április 6-i összecsapáson hazai pályán szerezheti meg a bajnoki címet.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik