Jégkorong: 24 csapat vetélkedett az U8-as és U10-es tornán

Vágólapra másolva!
2018.04.22. 12:34
Címkék
Három kategóriában, huszonnégy csapat vett részt a Miskolcon és Debrecenben megrendezett U8-as és U10 szupermini és mini hokitornán.

K. N. utanpotlassport.huMiskolcon kezdtek, majd Debrecenben folytatták a gyerekek a jégkorongozást az immár hagyományos, nemzetközi szupermini és mini hokitornán. Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek csapatok. Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Felcsík, Gölnicbánya és Hernádcsány együtteseit Magyarországról Debrecen, Miskolc, Veszprém, Jászberény és az Óbudai Gepárdok csapata egészítette ki.K. N. utanpotlassport.huMiskolcon kezdtek, majd Debrecenben folytatták a gyerekek a jégkorongozást az immár hagyományos, nemzetközi szupermini és mini hokitornán. Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek csapatok. Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Felcsík, Gölnicbánya és Hernádcsány együtteseit Magyarországról Debrecen, Miskolc, Veszprém, Jászberény és az Óbudai Gepárdok csapata egészítette ki.

8-10 éves gyerekek lepték el a miskolci és debreceni jégcsarnokot Fotó: Debreceni Hoki Klub
8-10 éves gyerekek lepték el a miskolci és debreceni jégcsarnokot Fotó: Debreceni Hoki Klub

8-10 éves gyerekek lepték el a miskolci és debreceni jégcsarnokot  •  Fotó: Debreceni Hoki Klub

„Jó dolog minden évben találkozni ezekkel a klubokkal. Nagyszerű látvány, mikor egyszerre harminc gyermek van a jégen. Itt tulajdonképpen mindenki győzött, hiszen nem hirdettünk végeredményét, a nap végén minden résztevő névre szóló oklevelet és érmet kapott. A célunk ezekkel a tornákkal az, hogy a gyermekek megszeressék a jégkorongot, amit remélhetőleg el is érünk minden évben” ‒ mondta megkeresésünkre a DVTK szakmai igazgatója, Bíró Ignác.

A csapatok, három kategóriába sorolva, négy-öt mérkőzést játszottak a tornán. Az U10-es korosztályt két részre, A- és B-csoportra bontották, míg az U8-asok egy kvartettben küzdöttek. Egyszerre három találkozót bonyolítottak le a nagypályán keresztben kijelölt játéktereken, a minihoki szabályok szerint zajlottak a küzdelmek. Több mint 260 gyermek vett részt a kétnapos rendezvényen, ami kiegészülve a szülőkkel, barátokkal, hozzátartozókkal közel félházat eredményezett a jégcsarnokban.

A miskolci jégpálya viszont a torna után sem szünetel: az U12-es korosztály számára egy hasonló megmérettetést rendeznek, öt csapat részvételével.

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik