Ifi BL: Krasznodar csodás futballbirodalma

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 18:37
Címkék
A Krasznodartól elszenvedett 8-0-s vereség az UEFA Ifjúsági Ligában nemcsak a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttesét, hanem az egész honi futbalközeget megérintette. A kispestiek trénere, Simon Miklós, illetve a klub tulajdonosa, George F. Hemingway is óriási különbséget lát a két együttes lehetőségei, körülményei között. A kudarc pozitív hozadéka lehet, hogy januárban a Magyar Futball Akadémia trénerei tanulmányútra utazhatnak a dél-oroszországi együtteshez.

Leiner SomaValljuk be, első hallásra könnyen legyinthetünk a Krasznodar nevének hallatán, hiszen a dél-oroszországi labdarúgóklub történelme nem túl hosszú - mindössze kilenc éve, 2008-ban alapították. A felnőttcsapat azóta folyamatosan lépdel felfelé az európai ranglétrán, a minőségi légiósok mellett a saját nevelésű labdarúgóknak köszönhetően.Leiner SomaValljuk be, első hallásra könnyen legyinthetünk a Krasznodar nevének hallatán, hiszen a dél-oroszországi labdarúgóklub történelme nem túl hosszú - mindössze kilenc éve, 2008-ban alapították. A felnőttcsapat azóta folyamatosan lépdel felfelé az európai ranglétrán, a minőségi légiósok mellett a saját nevelésű labdarúgóknak köszönhetően.

Az akadémia ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik a klub életében és költségvetésében is. A milliárdos tulajdonos – aki nem mellesleg a Magnyit üzletlánc feje –, Szergej Galickij irgalmatlan összegeket fektet a fiatalok nevelésébe, képzésébe. Szűk tíz év alatt a keleti térség legjobb központját építették fel Krasznodarban, az eredmények pedig lassan igazolják a fejlesztéseket.

Ivan Ignatyjevet, aki négyszer talált a kispesti kapuba, már felnőtt El-mérkőzésen is ünnepelték a társai Fotó: WordPress
Ivan Ignatyjevet, aki négyszer talált a kispesti kapuba, már felnőtt El-mérkőzésen is ünnepelték a társai Fotó: WordPress

Ivan Ignatyjevet, aki négyszer talált a kispesti kapuba, már felnőtt El-mérkőzésen is ünnepelték a társai  •  Fotó: WordPress

No, nem mintha magyaráznánk a bizonyítványt, csak jobb tisztában lenni azzal, milyen ellenféllel néztek szembe a Honvéd fiataljai. Az előző körben a Szutjeszka kiejtése nem okozott gondot Simon Miklós együttesének, az oroszok pedig még simábban jutottak tovább - hazai pályán 9-0-ra verték a kazah Kajrat Almatit, és 11-2-es összesítéssel kvalifikáltak a második körbe.

Bíztunk abban, hogy a kispestiek nagyobb ellenállást tanúsítanak idegenben, mint a kazah bajnok, de pár percet követően mindez illúziónak tűnt. Az orosz futballisták a játék minden aspektusában felülmúlták a mieinket, a gólok pedig csak jöttek és jöttek... Osztálykülönbség volt a két együttes közt, sokat elmond a mérkőzésről, hogy a Honvéd egyetlen jó teljesítményét a kapus, Berla Attila nyújtotta, aki még így is nyolc gólt kapott.

A mérkőzésről, illetve a tapasztalatokról Simon Miklóst, az U19-es együttes vezetőedzőjét kérdeztük:
„Sokat nem tudok gondolkodni ezen a meccsen, sajnos semmi esélyünk nem volt. Átéltem már sok nemzetközi találkozót, de sosem éreztem ehhez foghatót, játékosaimnak levegőt venni se volt idejük. Alaposan elemeztük az ellenfél játékát, mindent ugyanúgy csináltak, mint a videókon, de a sebességükkel nem tudtuk felvenni a versenyt. Természetesen a srácokat is nagyon megviselte az eredmény, hiszen nem mondhatjuk, hogy a felfogásukkal lett volna probléma, sajnos, iszonyatosan nagy volt a két csapat közti különbség. Az akadémiájuk hatalmas, a körbevezetés során csak az öt perc volt, amíg a kaputól a létesítmény közepéig beért a busz... Bár azt gondolom, erre a szintre mi sosem fogunk elérni, mert a magyar futballnak nincsenek ilyen lehetőségei, tanulnunk kell a Krasznodartól. Ha csak kicsit is profitálunk abból, amit láttunk, már fejlődhet a labdarúgásunk.”

A csapattal tartott a klub tulajdonosa, George F. Hemingway is, aki szerint jó kapcsolat alakult ki a két klub között, annak gyümölcseként pedig együttműködés is született:

Nézzék, milyen állat jelképezi a klub emblémáján a krasznodari futballt!
Nézzék, milyen állat jelképezi a klub emblémáján a krasznodari futballt!

Nézzék, milyen állat jelképezi a klub emblémáján a krasznodari futballt!

„Őszintén szólva nem lepett meg a krasznodari akadémia színvonala, de reméltem, hogy a pályán nem lesz ekkora különbség a két együttes között. A csapataink rengeteg nemzetközi mérkőzést játszanak nyugat-európai élklubok ellen, és rendre megállják a helyüket, a legjobbakkal szemben is szoros eredményt érnek el. Éppen ezért gondolom, hogy az orosz klub más szintet képvisel, és eredményes lesz ebben a sorozatban. A vezetők kedvesek voltak, jó viszony alakult ki köztünk, így lehetőségünk lesz arra, hogy edzőink több hetes tanulmányúton vegyenek részt Krasznodarban, ezen felül meghívtuk őket a nyári Honvéd-Penta Kupára. Ha a realitásokat nézzük, a mi lehetőségeink szűkösebbek, ők 12 ezer gyerek közül válogatnak, két csapatra jut egy főállású orvos, és összesen 150 edzővel dolgoznak. Aberendezésekről még nem is beszéltem. A célunk így nem ennek a másolása, hanem az, hogy a mi trénereink a szakmai munkába lessenek bele, leegyszerűsítve: megnézzék mit csinálnak edzésen, mitől ilyen erős a csapatuk.”

A párharc visszavágóját három hét múlva, november 22-én játsszák a Bozsik Stadionban.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik