Forma–1: a 18 éves Lance Stroll göröngyös útja Sanghajig

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 16:36
Címkék
A javításról szólhat a Forma–1-es világbajnoki sorozat második versenye a 18 éves kanadai Lance Strollnak. A mezőny jelenlegi legfiatalabb tagja meglehetősen zaklatott bemutatkozáson van túl, a szezon előtti tesztek után a melbourne-i idénynyitó sem sikerült valami fényesen, Sanghajban azonban tiszta lappal indulhat.

Majer Dániel Felemás bemutatkozáson van túl a 18 éves Lance Stroll, a Forma–1 idei újoncainak egyike. Az ifjú kanadai Max Verstappen után a második legfiatalabb versenyző a száguldó cirkusz történetében. A tavalyi Forma–3-as Európa-bajnokság győztese amellett, hogy nyilván a kellő tehetsége is megvan hozzá, nagyban köszönheti debütálását milliárdos édesapjának, aki egész pályafutása alatt segítette. Az ifjú Lance egyedülálló módon saját tesztprogramot is teljesített tavaly a Williams színeiben, Európa különböző pályáin készülve a bemutatkozásra, arra azonban igen hamar rá kellett jönnie, hogy a valóság merőben más.Majer Dániel Felemás bemutatkozáson van túl a 18 éves Lance Stroll, a Forma–1 idei újoncainak egyike. Az ifjú kanadai Max Verstappen után a második legfiatalabb versenyző a száguldó cirkusz történetében. A tavalyi Forma–3-as Európa-bajnokság győztese amellett, hogy nyilván a kellő tehetsége is megvan hozzá, nagyban köszönheti debütálását milliárdos édesapjának, aki egész pályafutása alatt segítette. Az ifjú Lance egyedülálló módon saját tesztprogramot is teljesített tavaly a Williams színeiben, Európa különböző pályáin készülve a bemutatkozásra, arra azonban igen hamar rá kellett jönnie, hogy a valóság merőben más.

Nem sok oka volt eddig az örömre Forrás: grandprix.com.au
Nem sok oka volt eddig az örömre Forrás: grandprix.com.au

Nem sok oka volt eddig az örömre  •  Forrás: grandprix.com.au

A 2014-es versenyautóval való zavartalan körözgetés közel sem készíthette fel arra, ami Ausztráliában, a 2017-es szezon első futamán várt rá. A tavaly óta bevezetett szabályváltozásoknak köszönhetően az autók jelentősen gyorsabbá váltak a kanyarokban, a Forma–1 pedig az utóbbi évek gumikímélő körözgetését hátrahagyva újra a határon autózásról szól. A megnövekedett tapadás hatására nőtt az oldalgyorsulás, így a már sokat próbált rutinos rókáknak is jelentősen meg kellett változtatniuk a téli edzésprogramjukat, és több izmot felszedniük, főleg nyakra. Elmondásuk szerint az autók irányítása is nehezebbé vált, a nagyobb tempó miatt kevésbé megengedőek egy-egy hiba után, a pilótáknak nincs annyi idejük korrigálni.

Mindezt összevetve közel sem az idei szezon a legideálisabb az olyan fiatal bemutatkozására, aki nem járta végig az utánpótlás-szériák ranglétráját, és a teljesítményben a Forma–1-es versenygépektől jelentősen elmaradó Forma–3-as autóból ült át. Mondhatjuk, hogy anno Max Verstappen is ugyanígy tett, neki mégsem okozott különösebb problémát az átállás, a Forma–1 2015-ben azonban még a régi szabályrendszer szerint működött.

Stroll már a februári szezon előtti teszteken is szenvedett Barcelonában. A gyakorlás második napján ült először autóba, de délelőtt be is fejezte a munkát, miután az egyik gyors jobbkanyarból kijövet elvesztette uralmát az autó felett, átszánkázott a kavicságyon, és bár vissza tudott gurulni a boxba, autójának sérült első szárnyát – a tesztekre jellemző módon – tartalék alkatrész hiányában aznap nem tudták pótolni. Másnapra megérkezett az elem, az eredetileg tesztelő Felipe Massát pedig partvonalra ültette a csapat, megadva Strollnak a lehetőséget az előző nap elvesztegetett kilométerek pótlására. Csakhogy az ifjú kanadai ezúttal sem jutott messzire, a délelőtti etap végén ismét kicsúszott, és a gumifalban végezte. A teszt későbbi szakaszában már nem hibázott, de felkészülése így sem ment zökkenőmentesen.

Az első kicsúszás a teszten:

És a második:

A szezon első versenyhelyszínén, Melbourne-ben a szokásos szűk utcai pálya fogadta a mezőnyt, a pénteki edzéseket azonban a nehéz körülmények ellenére hiba nélkül teljesítette. Összevetve az ő és csapattársa, Felipe Massa belső kamerás felvételeit azonban jól látszik, ahogy Stroll idegesen rángatja az autóját kanyarról kanyarra, megannyi apró korrigálással tartva a helyes irányt, míg a rutinos brazil lágyabb mozdulatokkal uralja a kocsit.

Amilyen simán alakult a péntek, annyira döcögősen a szombat, az időmérő edzést megelőző harmadik tréningen – amelyen már a kvalifikációra is készülnek a pilóták – ugyanis a határok feszegetése közben hibázott a kanadai, és nekicsapta az autó bal hátulját a pályát övező falnak. Nem volt nagy rontás, épített aszfaltcsíkon nagy valószínűséggel simán továbbment volna, az utcai pálya azonban büntetett. Az eredmény: sérült váltó és öthelyes hátrasorolás a futamra, a szerelők ráadásul csak a Q1 végére tudták összedrótozni a vasat, Stroll így csak az utolsó előtti helyen zárt,a büntetéssel együtt tehát másnap utolsóként rajtolhatott.

Baleset a szabadedzésen:

Nem sokon múlott, hogy versenyének (kis híján másokénak is) már az első kanyarban véget vessen, az újoncokra oly jellemző módon ugyanis nem számolt azzal, hogy autójának fékjei még nem érték el az üzemi hőfokot, így a belső íven érkezve blokkoló kerékkel tudta csak elkerülni az ütközést. A kisebb koccanásnak köszönhetően azonban lassú defektet kapott, ezért extra bokszkiállást kellett beiktatnia. Végül az 57 körös futam 40. körében fékhiba miatt kiállni kényszerült.

A kis híján végzetes rajt:

Azt nem lehet mondani, hogy soha nem láttunk még jobb bemutatkozást a Forma–1-ben, de rosszabbak is akadtak már. Az mindenesetre látszott, hogy Strollnak még hiányzik a kellő tapasztalat ahhoz, hogy gyorsaságát ezen a szinten is kamatoztatni tudja. Sokak szerint felelőtlenség volt ilyen korán mély vízbe dobni, amíg azonban saját, és nem mások kárán tanul, addig egyedül a csapatán múlik, hogy mennyi időt kap a belerázódásra. A szezon második versenyén, a hétvégi Kínai Nagydíjon egy fokkal már jobb képet kaphatunk arról, valójában hol tart, mivel saját elmondása szerint is bátrabban, némileg más felfogásban teljesíti a hétvégét, hiszen az utcai pályával ellentétben a sanghaji kör jóval megengedőbb a hibákkal. Csak nehogy még így is a fal adja a másikat!

Egyéb korosztályos hírek AUTÓSPORTBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik