Foci, Ifjúsági Liga: négy angol, három spanyol és egy portugál csapat a nyolcban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 23:00
Címkék
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában. A szerdai játéknapon rangadókat igen, komolyabb meglepetést azonban nem láthattunk, noha a Szoboszlai Dominiket is felvonultató Salzburg búcsúzott a sorozattól. A negyeddöntőbe négy angol, három spanyol és egy portugál együttes jutott, a párharcokat március közepén rendezik.

Leiner Soma - utanpotlassport.huKedden mindössze két meccset rendeztek a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában, a legjobb tizenhat között. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Barcelona és a Manchester City is a nyolc közé jutott, igaz, előbbi csak a tizenegyeseket követően búcsúztatta az Intert.Leiner Soma - utanpotlassport.huKedden mindössze két meccset rendeztek a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában, a legjobb tizenhat között. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Barcelona és a Manchester City is a nyolc közé jutott, igaz, előbbi csak a tizenegyeseket követően búcsúztatta az Intert.

A Liverpool a Manchester Uniteddel csapott össze a nyolcaddöntőben Forrás: liverpoolfc.com
A Liverpool a Manchester Uniteddel csapott össze a nyolcaddöntőben Forrás: liverpoolfc.com

A Liverpool a Manchester Uniteddel csapott össze a nyolcaddöntőben  •  Forrás: liverpoolfc.com

Szerdán igazi rangadókkal folytatódott a sorozat egyenes kieséses szakasza, hiszen a Liverpool és a Manchester United egymás ellen lépett pályára, de a Bayern München és a Real Madrid párharca is nívós küzdelmet ígért. Ráadásul magyar résztveőért is szoríthattunk: a Szoboszlai Dominiket eddig minden mérkőzésen bevető Salzburg a Portóval nézett szembe.

A kora délutáni programban két meccs szerepelt. A csoportjában a Real Madridot is maga mögé utasító Tottenham a Monaco gárdáját fogadta. Kisebb meglepetéssel ért fel, hogy a hercegségbeliek szereztek vezetést, az első félidő utolsó percében, Alioui révén. A londoniak a fordulást követően, Benetts góljával hamar egalizáltak, több gól azonban nem született a rendkívül kiélezett találkozón. A tizenegyeseket követően végül a Spurs örülhetett, így a Manchester City után a második angol együttes is sikerrel vette a nyolcaddöntőt.

Ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet Szoboszlai Dominik, a Salzburg a Porto együtteséhez utazott. Bár a felnőttcsapatok alapján a párharc nem tartozna Európa legizgalmasabb mérkőzései közé, utánpótlás-nevelésben érdemes elismerni mindkét gárda erejét. Az osztrákok a sorozat címvédői, míg a portugálok öt győzelemmel és egy vereséggel zárták ősszel a csoportküzdelmeket.

Az első félidőben Bessa találatával a kék-fehérek kerültek előnybe, de a szünet után Koita egyenlített. Úgy tűnt, a vendégek meg is fordíthatják a találkozót, ám előbb Leite talált be szögletet követően, majd Fidelis vette be távolról a salzburgi kaput, így 3−1-re nyert a Porto, és várhatja a Tottenham elleni párharcot a nyolc között.

Boszniai kitérője után a Baselt fogadta az Atlético Madrid. A matracosok a bajnoki ágon remeklő Zseljezsnicsarhoz látogattak (és nyertek 3−1-re) az előző körben, miután csoportjukban másodikként zártak. A svájciaknak nem kellett játszaniuk eddig, hiszen a Manchester Unitedet is megelőzve, veretlenül nyerték a kvartettjüket. Esélyesebbnek így is a hazaiak számítottak, és ez látszott is a mérkőzés képén. A madridiak fölényben játszottak, ám a 83. percig nem találták a rést a bázeli védelmen. Ekkor azonban jött a csereként beállt Salido, és belőtte a hazaiakat a negyeddöntőbe, ahol a Barcelona vár Manuel Cano Martin együttesére.

Az ősi rivális Liverpool és a Manchester United egymás ellen küzdött meg a továbbjutásért. Mégpedig annak tudatában, hogy a győztes ismét angol ellenféllel, a Manchester Cityvel néz szembe a nyolc között. A párharcot még különlegesebbé tette, hogy a két együttest két legenda irányította: a hazait Steven Gerrard, míg a vendéget Nicky Butt.

Az ősszel csoportgyőztes Pool a walesi felnőtválogatott Ben Woodburn góljával szerzett vezetést tizenegy percet követően, és tartotta előnyét. A második játékrész derekán Camacho megduplázta az előnyt, és biztosította a Mersey-partiak továbbjutását. A manchesteriek így hiába bizonyultak egyenrangú partnernek, búcsúztak a sorozattól.

A Bayern München és a Real Madrid játszotta a játéknap egyik rangadóját Forrás: fcbayern.com
A Bayern München és a Real Madrid játszotta a játéknap egyik rangadóját Forrás: fcbayern.com

A Bayern München és a Real Madrid játszotta a játéknap egyik rangadóját  •  Forrás: fcbayern.com

A játéknap másik rangadóját a Bayern München és a Real Madrid vívta. A királyiak az előző körben majdnem megégtek az orosz bajnok Krasznodar otthonában, végül a tizenegyesekkel kiharcolták a tizenhat közé jutást. A bajorok ezzel ellentétben csoportelsőként, egyenes ágon jutottak a nyolcaddöntőbe, és fogadhatták a spanyolokat.

Agilisan kezdtek a csapatok, a kezdő sípszótól élesen futballozó vendégek már a hatodik percben vezetéshez jutottak, Baeza talált be. Kapcsoltak a németek, és Kohn révén hamar egyenlítettek. A félidő ennek ellenére így is a madridi együttesről szólt: noha Oscar büntetőt rontott, Lopez visszaszerezte az előnyt a fordulás előtt.

A második játékrész azonban kellemetlenül indult vendégszempontból: Adri durvaságát piros lappal büntette a játékvezető. Ahogy várható volt, erősített a Bayern, és ennek gyorsan meglett az eredménye, Fein talált be. Az utolsó szó, és a továbbjutás viszont a tíz emberrel játszó Real Madridé volt, a győztes gólt Alberto szerezte a 74. percben.

A játéknap záró mérkőzésén a londoni Chelsea harcolhatta ki a továbbjutást, mégpedig a Feyenoord ellen. Bár az angolok toronymagas esélyesként várták a párharcot, a holland utánpótlás erejét ismerve nem ígérkezett számukra könnyűnek a párharc.

A papírforma azonban hamar igazolódni látszott, tíz perc után már 2−0 állt az eredményjelzőn: Ampadu és Redan szerzett a gólt. Nem adták fel a vendégek, és El Bouchataoui révén hamar szépítettek, visszajöttek a mérkőzésbe.

A saját dolgukat nehezítették azonban a hollandok, hiszen az első félidőben Reith, míg a másodikban Geertruida is a saját kapusát mattolta, így a londoni kékek 4−1-es előnybe kerültek. Innen már csak a különbség volt kérdéses, végül 5−2-re nyert az angol együttes, és készülhet a Real Madrid ellen.

Megvan tehát a legjobb nyolc mezőnye, közte négy angol, három spanyol, illetve egy portugál csapattal. A mérkőzések kiegyenlítettsége miatt nehéz a végső győztesre tippelni, de egy biztos: izgalmakban nem lesz hiány márciusban sem.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, NYOLCADDÖNTŐK
Tottenham−Monaco 1−1 (0–1), a tizenegyesekben 3−1

Tottenham: Austin− Hinds, Eyoma, Lyons-Foster, Reynolds − Roles (Shashoua 68.), Skipp, Maghoma − Oakley-Boothe (Duncan 87.), Sterling, Bennetts. Vezetőedző:Josh McDermott
Monaco:Mifsud− N'Gakautou-Yapende, Badiashile, Serrano, Silva − Diallo, Antognelli, Antonucci − Zerkane, Alioui, Sylla. Vezetőedző:Frederic Barilaro
Gól: Bennetts (50.) illetve Alioui (45.)
Porto−Salzburg 3−1 (1−1)
Porto:Costa − Quieros, Justiniano, Leite, Bessa − Sousa, Lameira, Moreira, Lamba (Musa 83.) − Irala (Maleck 71.), Queta (Fidelis 79.). Vezetőedző: Joao Brandao
Salzburg:Zynel − Golles, Dembele, Gorzel, Gazibegovic− Sturm (Camara 78.), Kim, Szoboszlai − Meister (Schmidt 55.), Schmid, Niangbo (Koita 55.). Vezetőedző:Gerhard Struber
Gól: Bessa (22.), Leite (75.), Fidelis (89.) illetve Koita (68.)
Atlético Madrid−Basel1−0 (0−0)
Atlético Madrid:dos Santos − Isaac, Rodriguez, Montero, Gastanaga− Munoz (Clemente 61.), Moya, Carro, Salomon (Salido 80.) − Navarro, Moreno (Riquelme 71.). Vezetőedző:Manuel Cano Martin
Basel:Gebhardt − Stabile, Kaiser, Lokaj, Zunic− Bislimi (Tushi 85.), Ferreira (Pepsi 71.), Conus − Pululu, Rashiti, Okafor (Suter 68.). Vezetőedző:Arjan Peco
Gól:Salido (83.)
Liverpool−Manchester United2−0 (1−0)
Liverpool:Grabara − Williams, Masterson, Johnston, Lewis − Dixon-Bonner, Kane − Adekanye (Camacho 71.), Woodburn (McAuley 92.), Jones − Millar (Clayton 82.). Vezetőedző:Steven Gerrard
Manchester United:Fojticek − Garner (Burkart 84.), Laird, Gomes, Barlow − Hamilton, Williams, Warren (Tanner 60.)− Chong, Bohui, O'Connor (Bughail-Mellor 84.). Vezetőedző:Nicky Butt
Gól:Woodburn (11.), Camacho (78.)
Bayern München−Real Madrid 2−3 (1−2)
Bayern München:Fruchtl − Götze, Mai, Rieg − Stanisic (Meier 65.), Fein, Dorsch, Shabani, Kohn (Zylla 88.) − Jeong, Wintzheimer. Vezetőedző:Sebastian Hoeness
Real Madrid:Moha − Lopez, Martin (Blanco 88.), Adri, Zabarte− Oscar, Calderon, Pina (Vacaz 82.) − Alberto, Gomez, Baeza (Chust Garcia 60.).Vezetőedző:Guti
Gól:Kohn (21.), Fein (54.) illetve Baeza(6.), Lopez (38.), Alberto (74.)
Kiállítva: Adri (46.)
Chelsea−Feyenoord 5−2 (3−1)
Chelsea:Bulka − James, Ampadu (McCormick 46.), Grant − Sterling, Chalobah, St.Clair, Maddox (McEachran 80.), Familio-Castillo− Hudson-Odoi − Redan (Gallagher 73.). Vezetőedző:Joe Edwards
Feyenoord:Bijlow (van Leeuwen 46.) − Reith, Lewis, Geertruida, Smeulers− El Bouchataoui, Burger, Wehrmann− Toure (Huijgen 78.), Vente, Zwarts (van der Kust 63.). Vezetőedző:Cornelis Adriaanse
Gól:Ampadu (6.), Redan (10.), Reith (öngól, 27.), Geertruida (öngól, 55.), St. Clair (77.) illetve El Bouchataoui (15.), Lewis (82.)
A negyeddöntők párosítása (március 13−14.)
Real Madrid−Chelsea
Manchester City−Liverpool
Barcelona−Atletico Madrid
Tottenham−Porto

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik