EYOF, cselgáncs: a nap két érmeséről a közös mester, Hajtós Bertalan is beszél

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 21:55
Címkék
Az olimpiai ezüstérmes Hajtós Bertalan két versenyzője is dobogóra állhatott a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, a két tanítvány mellett a mester is nyilatkozott honlapunknak.

Lakner Gábor A cselgáncsozók a sportági verseny harmadik napján is két érmet szállítottak, így már összesen hétnél járnak. Nerpel Gergely a 73 kg-osok között lett harmadik, Tóth Benedek pedig a 81 kg-os között zárt másodikként. Mindketten a Rákosvidéke Hajtós DSE versenyzői, mi pedig a két sportoló mellett mesterüket, az olimpiai ezüstérmes Hajtós Bertalant is szóra bírtuk.Lakner Gábor A cselgáncsozók a sportági verseny harmadik napján is két érmet szállítottak, így már összesen hétnél járnak. Nerpel Gergely a 73 kg-osok között lett harmadik, Tóth Benedek pedig a 81 kg-os között zárt másodikként. Mindketten a Rákosvidéke Hajtós DSE versenyzői, mi pedig a két sportoló mellett mesterüket, az olimpiai ezüstérmes Hajtós Bertalant is szóra bírtuk.

„Mindenképpen érmet szerettem volna hazavinni, az ifjúsági Európa-bajnokság csapatversenyében nyert ezüstérem után itt is képesnek tartottam magamat a dobogóra. Sikerült is megvalósítani a tervemet, így nagyon elégedett vagyok. Úgy érzem, az elődöntőben közel álltam a győzelemhez, de lesz még lehetőségem, hogy visszavágjak a török ellenfelemnek. Úgy, ahogyan a bronzéremért a grúz srácnak sikerült visszavágnom a legutóbbi vereségért. Ilyen hangulatban még nem versenyeztem, ekkora eseményen pláne nem. Nagyon sokat segített természetesen a közönség támogatása” – mondta honlapunknak Nerpel Gergely.

Annyit hozzáfűzünk „Nerpi” elődöntőjéhez, hogy ugyanolyan akciót ő is végrehajtott korábban, mint amilyennel a török Muhammet Koc később aranypontot ért el. Véleményünk szerint vagy a magyar fiúét is meg kellett volna adni, vagy a törökét sem.

„Úgy vágtam a nyárnak, hogy mindhárom világversenyemen érmet szeretnék nyerni – vette át a szót Tóth Benedek, aki az ifjúsági Eb után újra ezüstöt nyert egyéniben. – Amikor az ember a végső győzelem kapujában van, akkor elgondolkodik, hogy jó lenne az az arany… Másodjára sem sikerült, de remélem, hogy a világbajnokságról arannyal tudok hazajönni. Azért egyre fényesebben csillog ez az ezüstérem is, de bízom benne, hogy legközelebb már más színe lesz. Mondjuk mindjárt a szombati csapatversenyben! Úgy érzem, van olyan erős a csapatunk, hogy az arany is elérhető. A hangulat kiváló, láttam, hogy ma más sportágak magyar szereplői is itt voltak. Nagyon örültem nekik, ha lesz rá időm, én is próbálok más eseményekre ellátogatni.”

Mindkét versenyző kiemelte, mennyire fontos volt nekik, hogy klubedzőjük, Hajtós Bertalan az egész fesztivál alatt mellettük van. A mester kérésünkre természetesen szívesen értékelte tanítványai szereplését.

„Nagyon büszke vagyok rájuk, hatalmasakat meccseltek, az egész csarnok örjöngött miattuk. Úgy érzem, Gergő döntőbe jutását elvették, ő is dobott egy vazarit, amit nem adtak meg, aktívabb volt az egész mérkőzésen, az ellenfél dobását pedig az első ítéletből kiindulva szintén nem kellett volna megadni. A bronzmérkőzés nagyon korán jött, picit féltettem, hogyan bírja állóképességgel, de megoldotta. Jókor, nyolc másodperccel a vége előtt indította el a döntő akciót, onnan az ellenfélnek már nem lehetett visszahoznia a mérkőzést. Nagyon bíztam benne, hogy Benedek megnyeri ezt a versenyt, mert a döntőbeli orosz ellenfelét eddig kettőből kétszer verte, de a sport ilyen. A második helynek is nagyon örülök, nagyon boldog vagyok a fiúk teljesítménye miatt.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik