Cselgáncs: nyeretlen nap a junior-világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 20:01
Címkék
Győzelem nélkül maradtak a magyar cselgáncsozók a Zágrábban zajló junior-világbajnokság második napján, amelyen a japánok ismét két aranyérmet szereztek.

L. G. A cselgáncsozók Zágrábban zajló junior-világbajnokságának második napján hat magyar versenyző lépett tatamira, ennek ellenére nem sikerült megközelíteni a nyitónapi szereplést, amikor is Monori Dániel és Beringer Fatime révén két hetedik helyezést ért el a küldöttség.L. G. A cselgáncsozók Zágrábban zajló junior-világbajnokságának második napján hat magyar versenyző lépett tatamira, ennek ellenére nem sikerült megközelíteni a nyitónapi szereplést, amikor is Monori Dániel és Beringer Fatime révén két hetedik helyezést ért el a küldöttség.

Magyar szempontból rendkívül rövidre sikerült a nap, ugyanis Kozma Ákos, Boros Bence (egyaránt 66 kg), Sárhegyi Gábor (73 kg), Varga Brigitta (52 kg), Özbas Szofi és Kovács Kitti (egyaránt 57 kg) is vereséget szenvedett az első mérkőzésén. Közülük egyedül az ifjúsági Európa-bajnok Özbas Szofi találkozott későbbi érmessel, a ceglédi versenyzőt legyőző mongol lány egészen a döntőig menetelt, ahol végül alulmaradt.

A nyitónaphoz hasonlóan ezúttal is két aranyérmet nyertek a japánok, akik ezúttal a két leánykategóriában diadalmaskodtak. Az azerieknek harmadik nekifutásra összejött a világbajnok cím, a szerdán elveszített két fiúdöntő után Hidajat Hejdarov már behúzta az aranyérmet. Sikere nem meglepő, hiszen a felnőtt Európa-bajnokságot is nyert kiválóság egy hónapja a korosztályos kontinensviadalon is győzni tudott.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Végeredmény
Fiúk. 66 kg: 1. Daniel Cargnin (Brazília), 2. Artyom Sturbabin (Üzbegisztán), 3. Szomon Mahmadbekov (Tádzsikisztán) és Bagrati Niniasvili (Grúzia), Boros Bence és Kozma Ákos helyezetlen. 73 kg: 1. Hidajat Hejdarov (Azerbajdzsán), 2. Bilal Ciloglu (Törökország), 3. Tato Grigalasvili (Grúzia) és Didar Hazma (Kazahsztán), Sárhegyi Gábor helyezetlen
Lányok. 52 kg: 1. Abe Uta (Japán), 2. Maeda Csisima (Japán), 3. Nazakat Azizova (Azerbajdzsán) és Cleonia Raciou (Románia), Varga Brigitta helyezetlen. 57 kg: 1. Funabuko Haruka (Japán), 2. Enkrhriilen Lkhagvatogoo (Mongólia), 3. Kim Dzsiszu (Koreai Köztársaság), 3. Mina Libeer (Belgium), Kovács Kitti és Özbas Szofi helyezetlen

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik