Cselgáncs, junior Eb: Szigetvári Mercédesz bronzérme mentette meg a becsületet

Vágólapra másolva!
2017.09.16. 20:16
Címkék
Szigetvári Mercédesz révén van magyar érmes a Mariborban zajló junior Európa-bajnokságon, a bajai cselgáncsozó a harmadik helyen végzett a +78 kg-os súlycsoportban. Tóth Apor ötödikként, Rajkai Róbert és Waczulik Richárd hetedikként zárt.

L. G. A Mariborban zajló junior Európa-bajnokság nyitónapjáról azt írtuk, nem akadt olyan magyar cselgáncsozó, aki egynél több mérkőzést tudott volna nyerni. A második napon már hárman is nyertek legalább kétszer.L. G. A Mariborban zajló junior Európa-bajnokság nyitónapjáról azt írtuk, nem akadt olyan magyar cselgáncsozó, aki egynél több mérkőzést tudott volna nyerni. A második napon már hárman is nyertek legalább kétszer.

És érme is van a magyar küldöttségnek.

A fejlődést az is mutatja, hogy míg pénteken nem maradt állva magyar versenyző a délutáni programra, addig szombaton ketten is szerepeltek az utolsó fázisban. Tóth Apor (90 kg) három győzelemmel – amelyből a harmadik túlórában született meg – elődöntőbe jutott, ahol a későbbi győztes, francia Aurelien Diesse alig több mint egy perc alatt ipponnal győzött ellene.

A Miskolci VSC sportolója így a harmadik helyért küzdhetett a délutáni programban, ellenfele pedig az örmény Grigor Szahakjan volt. A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, egyik fél sem tudott mit kezdeni a másikkal. Pedig próbálkoztak becsülettel, egyetlen intés sem érkezett a mérkőzésvezetőtől. A küzdelem hosszabbításba torkollt, amelynek második percében Apor, sajnos, elkövetett egy fegyelmezetlenséget. Érkezett a sido értékű intés, így az örményé lett az érem, a miskolci versenyzőnek pedig be kellett érnie az ötödik hellyel.

20160925_Zagreb_CF_SZIGETVARI Mercedesz - Milica Zabic
20160925_Zagreb_CF_SZIGETVARI Mercedesz - Milica Zabic

Szigetvári Mercédesz (balra) szerezte a magyar érmet

A másik magyar, aki eljutott a délutáni programig, Szigetvári Mercédesz (+78 kg) volt. A súlycsoportjában mindössze tizennégyen indultak, és mivel a Mogyi Bajai JC versenyzője erőnyerő volt az első körben, rögtön a negyeddöntőben kezdett. A lengyel Anita Formela ipponnal győzött ellene, Merci így a vigaszágra került. Ott aztán villámgyorsan lezárta a horvát Zrinka Miocic elleni találkozót, így készülhetett a bronzcsatára.

A szintén bajai keretedző, Radics Attila abban a tudatban kísérte saját versenyzőjét a mérkőzésre, hogy Merci jelenti az utolsó esélyt a magyar éremszerzésre az egyéni küzdelemben. A német Samira Bouizgarne a frászt hozta mindenkire, mert annyira megrántotta a magyar lány bal karját, hogy az fájdalmas arccal a földön maradt. A rivális azonban a folytatásban sem tett mást, mint rángatta Mercit, az alibizésre pedig nem voltak vevők a bírók. Jöttek az intések, és szűk fél perccel a vége előtt a harmadik sido végett vetett a találkozónak.

Meglett a bronzérem, a felnőtt-világbajnokságot is megjárt Szigetvári Mercédesz harmadik helyének köszönhetően Magyarország is felkerült az éremtáblázatra.

Folytassuk a sort a 81 kg-os súlycsoport küzdelmeivel, hiszen ott a két magyar induló a helyezések mellett a junior-világbajnoki részvételért is küzdött. A kérdés gyorsan eldőlt, hiszen Gőz Roland az első mérkőzésén vereséget szenvedett, márpedig neki jobb eredményt kellett volna elérnie Rajkai Róbertnél. Utóbbi két győzelmével negyeddöntőbe jutott, ahol alulmaradt. Így a vigaszágon folytatta, ahol újabb vereséget szenvedett, így a hetedik helyen zárt.

A százhalombattai cselgáncsozó a pontszerzése mellett annak is örülhet, hogy a biztos résztvevő Tóth Benedek mellett ő lehet a másik magyar a junior-világbajnokság 81 kg-os versenyében.

Rajkai Rolandé mellett még egy pontszerzést jegyezhettünk fel. Waczulik Richárd (+100 kg) erőnyerő volt, így egy győzelemmel rögtön a negyeddöntőbe jutott. Ott vereség következett, majd a vigaszágon szintén, így neki is maradt a hetedik hely.

A sérülés után visszatért Tóth Fanni (78 kg) az első mérkőzésén alulmaradt, míg Árvai Péter (100 kg) és Lőrinc Renáta (70 kg) mérlege egy győzelem és egy vereség volt.

A második napon is hat országba került a nyolc aranyérem, ezúttal az oroszok és a franciák tudtak duplázni. Az éremtáblázat élén az oroszok zártak, mindhárom medálból hármat-hármat gyűjtöttek be. Másodikként az első nap legjobbjai, az azeriek végeztek (három arany, két ezüst, két bronz), harmadiknak a franciák (három arany, négy bronz), negyediknek a hollandok (három arany, egy bronz) futottak be. A posztszovjet fölény tehát még megvan, de Nyugat-Európa egyre közelebb zárkózik.

Összesen hét ország nyert aranyat, egy-egy jutott a németeknek, a törököknek, a bolgároknak és a házigazda szlovéneknek. Nagy hiányzó a grúz válogatott… Érmet huszonegy ország szerzett, köztük Magyarország. Húszan érem nélkül maradtak, becsüljük meg tehát Szigetvári Merci bronzát.

A kontinensviadal vasárnap a csapatversennyel folytatódik.

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, MARIBOR
A nap érmesei és a magyar helyezések
Fiúk. 81 kg: 1. Tim Gramkow (Németország), 2. Luka Majszuradze (Grúzia), 3. Christian Parlati (Olaszország) és Jesper Smink (Hollandia)… 7. Rajkai Róbert, Gőz Roland helyezetlen. 90 kg: 1. Aurelien Diesse (Franciaország), 2. Nikita Maklasevszki (Ukrajna), 3. Jamal Petgrave (Nagy-Britannia) és Grigor Szahakjan (Örményország), 5. Tóth Apor. 100 kg: 1. Zelim Kocojev (Azerbajdzsán), 2. Arman Adamjan (Oroszország), 3. Daniel Mukete (Fehéroroszország) és Daniel Zorn (Németország), Árvai Péter helyezetlen. +100 kg: 1. Inal Taszojev (Oroszország), 2. Stephan Hegyi (Ausztria), 3. Amirani Cikoridze (Grúzia) és Gela Zalisvili (Grúzia)… 7. Waczulik Richárd
Lányok. 63 kg: 1. Sanne Vermeer (Hollandia), 2. Gili Sharir (Izrael), 3. Emilia Kanerva (Finnország) és Dena Pohl (Németország), magyar induló nem volt. 70 kg: 1. Magina Tajmazova (Oroszország), 2. Michaela Polleres (Ausztria), 3. Alice Bellandi (Olaszország) és Alekszandra Szamardzsics (Bosznia-Hercegovina), Lőrinc Renáta helyezetlen. 78 kg: 1. Klara Apotekar (Szlovénia), 2. Marina Bukrejeva (Oroszország), 3. Chloe Dollin (Franciaország) és Lea Gobec (Horvátország), Tóth Fanni helyezetlen. +78 kg: 1. Romane Dicko (Franciaország) 2. Anna Guscsina (Oroszország), 3. Kubrinur Esir (Törökország) és Szigetvári Mercédesz (Magyarország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik