Cselgáncs: felülmúlta az előzetes várakozást az ifjúsági Eb-n a magyar csapat

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 09:52
Címkék
Bíró Norbert keretedző összességében elégedett a látottakkal az előzetes várakozásokat felülmúló, öt magyar érmet hozó ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon. Annak különösen örül, hogy az ezüstérmes fiúcsapat bebizonyította: a tavalyi második hely nem a véletlen műve volt.

Lakner Gábor Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar cselgáncsválogatott öt éremmel zárta a litvániai Kaunasban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságot. A hivatalos célkitűzés jóval szerényebb volt, az eredmények pedig az edzők optimista becsléseit is túlszárnyalták. Azzal együtt akadt, akitől többet reméltek a szakemberek, de az EYOF-on és az ifjúsági világbajnokságon adott a lehetőség a javításra. Válogatottunk az egy arany- és a három ezüstéremmel, valamint az egy ötödik és három hetedik hellyel az egyéni éremtáblázat hetedik helyén végzett, ami szép eredmény.Lakner Gábor Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar cselgáncsválogatott öt éremmel zárta a litvániai Kaunasban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságot. A hivatalos célkitűzés jóval szerényebb volt, az eredmények pedig az edzők optimista becsléseit is túlszárnyalták. Azzal együtt akadt, akitől többet reméltek a szakemberek, de az EYOF-on és az ifjúsági világbajnokságon adott a lehetőség a javításra. Válogatottunk az egy arany- és a három ezüstéremmel, valamint az egy ötödik és három hetedik hellyel az egyéni éremtáblázat hetedik helyén végzett, ami szép eredmény.

Özbas Szofi 2
Özbas Szofi 2

Özbas Szofi aranyérmet nyert az Eb-n  •  Forrás: EJU

Az aranyérmet Özbas Szofi nyerte az 52 kg-os súlycsoportban. Rendkívül magabiztosan robogott át a mezőnyön. Az ifjúsági világranglista második helyén álló cselgáncsozó a döntőig vezető úton összesen három percet sem töltött a tatamin, a fináléban pedig gyorsan előnyhöz jutott, és azt magabiztosan őrizte meg. A Ceglédi VSE versenyzője az első magyar Eb-aranyat nyerte az ifjúsági korú leányok között Gercsák Szabina 2013-as tallinni sikere óta.

„Szofi rendkívül összeszedetten és nyugodtan küzdött egész nap, pedig olyan ellenfelekkel találkozott, akiknek a stílusa egyébként nem fekszik neki, de esélyt sem adott nekik. A fináléban olyan versenyzővel került szembe, akivel korábban még nem mérkőzött, de azt a csatát is uralta” – értékeli az aranyérmes versenyző teljesítményét Bíró Norbert keretedző, aki Szofi klubedzője is egyben Cegléden.

A három ezüstérmet három fiú szerezte, 50 kg-ban Feczkó Csanád (Miskolci VSC), 81 kg-ban Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), +90 kg-ban pedig a címvédő Sipőcz Richárd (Győri AC) állhatott fel a dobogó második fokára. Az ötödik hely a 60 kg-os Szeredás Botond, a hetedik helyezések pedig a 90 kg-os Tóth Csaba (Nippon Sport JC), valamint az egyaránt 44 kg-os Kardos Tímea (Győri AC) és Klein Dorina (Ceglédi VSE) nevéhez fűződnek.

„Az ezüstérmes fiúknak sincs miért bánkódniuk, remekül küzdöttek, az EYOF-on és az ifjúsági világbajnokságon pedig megpróbálhatják aranyra változtatni a medál színét. Kevésen múlt, hogy Szeredás Botond nem jutott fináléba, az ellenfelét ugyanis le kellett volna léptetni az elődöntőben. A lányok között érmet vártunk Kardos Tímeától és Maróti Alexandrától, ők egyéniben nem tudták hozni magukat, utóbbi aztán a csapatversenyben bizonyította, hogy jóval több van benne. Az ötvenkét kilóban arra számítottam, hogy Özbas Szofi Kármán Andreával küzd az elődöntőben, ez végül nem valósult meg. Sok fiatal az első világversenyén szerepelt, nekik a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Sajnos, a sérülések sem kerültek el minket, egyéniben például Vida András nem is tudta folytatni a versenyt az első meccse után.”

A csapatverseny előtt Sipőcz Richárd dőlt ki a sorból, így kényszerből Tóth Csaba egy súlycsoporttal feljebb lépett. Mivel a 66 kg-ban eleve nem volt magyar fiúversenyző, Naji Dávid is eggyel feljebb szerepelt, majd két meccset követően ő is megsérült.

Kaunas fiú csapat Eb
Kaunas fiú csapat Eb

Az ezüstérmes fiúcsapat  •  Forrás: EJU

A tavaly ezüstérmet nyert fiúcsapat ezzel együtt igazi bravúrral kezdett, hiszen 0-2-ről fordítva 3-2-re győzött a törökök ellen (Tóth Benedek visszavágott az egyéni döntőben őt legyőző Mert Sismanlarnak), majd ugyancsak nagy csatában, 3-2-re felülmúlta a lengyeleket is. Az elődöntőben a 3-2-es végeredmény szoros mérkőzést sejtet, pedig a lettek ellen másfél perc alatt eldőlt a küzdelem. A döntőben megismétlődött az előző évi csata, ismét a grúzok voltak az ellenfelek, 4-1-re győztek, így a mieinknek ismét az ezüstérem jutott. A leánycsapat a címvédő franciáktól szoros meccsen 3-2-ra kikapott, majd a vigaszágon az osztrákok is 3-2-re legyőzték, így helyezetlenül zárt.

„A fiúdöntő lehetett volna szorosabb, Szeredás Botond az első mérkőzésen dobott egy nem megadott ippont, a bírók később ráadásul az ellenfél leléptetését is elmulasztották. Ezzel együtt nagyon szépen csillog az ezüstérem, bizonyítottuk, hogy a tavalyi második hely nem a véletlen műve volt. A lányoktól is vártam az érmet, képesnek tartottam őket rá, és bízom benne, hogy az EYOF-on, ahol először lesz műsoron a csapatverseny, mindkét együttesünk harcban lesz a dobogós helyezésekért” – mondja zárásként Bíró Norbert keretedző, aki Hatos Zsuzsannával együtt a jövő héten Mátraházán tart edzőtábort az ifjúsági válogatottnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik