Atlétika: lehet, hogy végül hétpróbázó lesz a gátfutásban sikeres, 16 éves Mátó Sára

Vágólapra másolva!
2017.09.14. 18:35
Címkék
A székesfehérvári Mátó Sára decemberben lesz 17 esztendős. A női 400 méteres gátfutásban azonban sem az atlétikai Szuper Liga döntőjében, sem a hétvégi csapatbajnokságon nem talált legyőzőre. Pedig az ARAK Akadémia versenyzője talán nem is ebben a számban, hanem hétpróbában lesz majd egyszer igazán nagymenő. Edzője, Tölgyesi Előd szerint a nehezebb utat választották, de Sárának minden adottsága megvan ahhoz, hogy ezen is biztosan menjen végig.

Gy. Szabó CsillaAz idei Szuper Liga döntőjének női 400 méteres gátfutó számát a még ifjúsági korú Mátó Sára nyerte meg. A múlt hét végén a felnőtt csapatbajnokságban szintén ő lett a szám legjobbja, 59,34-es nagyszerű idővel. Több mint három másodpercet vert a második helyezettre. Pedig a székesfehérvári atléta leány még csak tizenhat esztendős, s az év elején nem is erre a számra készült teljes erőbedobással.Gy. Szabó CsillaAz idei Szuper Liga döntőjének női 400 méteres gátfutó számát a még ifjúsági korú Mátó Sára nyerte meg. A múlt hét végén a felnőtt csapatbajnokságban szintén ő lett a szám legjobbja, 59,34-es nagyszerű idővel. Több mint három másodpercet vert a második helyezettre. Pedig a székesfehérvári atléta leány még csak tizenhat esztendős, s az év elején nem is erre a számra készült teljes erőbedobással.

Sárát nem is gátfutóként, sokkal inkább hétpróbázóként képzeli el az edzője, Tölgyesi Előd, a székesfehérvári ARAK Akadémia vezetője:
− Nekünk nagyon fontos, hogy a versenyzőink elé reális jövőképet tudjunk állítani. Úgy gondolom, hogy sprintszámban európai atlétának nagyon nehéz nemzetközi szinten boldogulnia. A hétpróba sem könnyű, de az inkább a mi számunk. Májusban már egész jól futott, s amikor sikerült a kvalifikációs időt teljesítenie a korosztályos kontinensviadalra, akkor kezdtünk csak igazán erre készülni. Az U20-as Eb-n döntős lett, ezért folytattuk tovább a felkészülést ebben az irányban.

Mátó Sára a dobogó tetején, előtte edzője Tölgyesi Előd Forrás: atletika.hu
Mátó Sára a dobogó tetején, előtte edzője Tölgyesi Előd Forrás: atletika.hu

Mátó Sára a dobogó tetején, előtte edzője Tölgyesi Előd  •  Forrás: atletika.hu

− Ezzel egy időre félrerakták a hétpróbát?

− Nem, szó sincs róla. A különböző számok az ő esetében nemhogy gyengítenék, de sokkal inkább kiegészítik egymást. Azt szeretnénk, ha minél később, felnőttkorban kellene csak véglegesen döntenie. Kiemelkedően tehetséges versenyző, ideális alapképességekkel, nagyon jó testalkattal. Magasan van a súlypontja, s az utóbbi időben hozzá is erősödött a magasságához. A mezőnyből messze kiemelkedik a különböző mozgásformák gyors elsajátításában, az ugrásokban éppen olyan ügyes, mint a különböző távú futásokban. Ezért látom őt sikeresebbnek összetettebb számban, ő maga is sokrétű versenyző.

− A választásnak azonban nemcsak szakmai indokai lehetnek. A versenyző személyes döntése ugyanilyen fontos.

− Most már mindkettőt magáénak érzi, még akkor is, ha tudja, hogy a nehezebb utat választottuk. Sára fejben is nagyon erős. Szeret edzeni, sohasem hiányzik, ráadásul jó versenyzőtípus. Nem nyomja össze a tét, hanem inkább feldobja. Amennyiben a hétpróba felé mozdulunk el, nagyon hosszú és nehéz út áll előttünk, tele bizonytalansággal. Hiába tökéletes most minden, nem tudhatjuk mi lesz két-három év múlva.

− Távlati terveket nem is szőnek?

− Inkább lépcsőfokonként szeretünk haladni. Mindig az éppen aktuális teljesítményszintjéhez képest állapítjuk meg az egy évvel későbbi célokat. Csak ha jól reagál a terhelésre, akkor léphetünk tovább. Természetesen szükség van távlati célokra is, csak azokat nehezebb reálisan meghatározni. Ha semmi sem jön közbe, mindenképpen az európai elitbe kerülhet. A mostani képességei alapján az olimpiai részvétel sem tűnik elérhetetlennek. De legkorábban úgy hét év múlva tudom elképzelni, hogy eljusson az ötkarikás játékokra. Akkor is inkább tapasztalatszerzés céljából. Huszonnyolc évesen indulhatna először kész, felnőtt versenyzőként. Addig viszont még annyi minden történhet.

− A sok bizonytalansági tényező nem veszi el a kedvüket a munkától?

− Az utánpótlás-neveléshez ez hozz tartozik. Nagy öröm, ha valakinek sikerül felnőttként is befutnia, de az az idő is örömteli, amelyet a felnövekvő gyermekkel addig a pályán töltünk.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik