Atlétika: Gyurátz Réka már a négykilós kalapáccsal készül a nagy dobásra

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 18:29
Címkék
Bántja még a 20 éves Gyurátz Rékát, hogy nem sikerült eljutnia a riói olimpiára. A Dobó SE kalapácsvetője ugyanakkor – ha a kemény alapozástól még megfáradtan is – már a nyári kihívásokra készül: U23-as Európa-bajnokság, továbbá akár felnőtt-világbajnokság és Universiade is szerepelhet a programban.

reb A 2013-2014-es versenyévben Gyurátz Rékáról (is) szóltak a hírek az utánpótláskorú atléták között: 2013-ban ifjúsági világbajnok lett, rá egy évre a juniorok vébéjén szerzett ezüstérmet. A 2015-ös junior Európa-bajnokságon – csak önmagához mérten – elmaradt a jó teljesítmény, ötödikként zárt kalapácsvetésben.reb A 2013-2014-es versenyévben Gyurátz Rékáról (is) szóltak a hírek az utánpótláskorú atléták között: 2013-ban ifjúsági világbajnok lett, rá egy évre a juniorok vébéjén szerzett ezüstérmet. A 2015-ös junior Európa-bajnokságon – csak önmagához mérten – elmaradt a jó teljesítmény, ötödikként zárt kalapácsvetésben.

Ráadásul a tavalyi szezon sem a tervei szerint alakult.

gyuratz_reka_merei_70
gyuratz_reka_merei_70

Nagy dobásra készül Gyurátz Réka  •  Forrás: ML

„Ugyan megdobtam a szintet a felnőtt Európa-bajnokságra, sérülés miatt nem indulhattam Amszterdamban. Elszakadt az egyenes hasfalam, emiatt alaposan átalakult a menetrend” – mondja a Dobó SE 20 éves atlétája. A 2016-os legjobbja 69,69 volt a felnőttszerrel, az egyéni csúcsa pedig 70,39, ám a riói szint, a 71 m álom maradt.

„Csalódott voltam és vagyok, hogy nem sikerült eljutnom az olimpiára, hiszen a kvalifikáció céljával vágtam a tavalyi alapozásba. Igaz, nem érdemes rágódni rajta, igyekszem a hiányérzetet motivációba átfordítani. Sokat segített , hogy a családom, valamint az edzőim, Németh Zsolt és Németh László végig mellettem áll. Ugyanakkor senki sem pátyolgatott folyamatosan: ez történt, változtatni már nem lehet rajta, készülni kell a következő célokra.”

Gyógytornával már rendbejött a sérülés, Gyurátz tünetmentes, igaz, a speciális torna immára felkészülés részét képezi. Ahogy a szombathelyi atléták szokták, Réka is Dél-Afrikában edzőtáborozott, majd az elmúlt néhány hónapban eredményesen szerepelt: megnyerte a téli dobó ob-t és a szombathelyiSavaria-kupát. Sikeréhesen készül a kihívásokra: a nyáron U23-as Európa-bajnokságot rendeznek Bydgoszczban. A fiatal atléta konkrét célt nem fogalmazott meg, de szeretné felülmúlni a 70,39-es egyéni csúcsát.

Ismét ostromolja a felnőttszerrel a 71 métert, hiszen az a londoni felnőtt-világbajnokság kvalifikációs szintje, illetve vélhetően dobókörbe állhat a tel-avivi csapat Európa Kupa-viadalon.

„Mivel páros évben születtem, az U23-as korosztály három éve alatt egyetlen Európa-bajnokságon indulhatok, így nekem az a legfontosabb verseny az idén. Persze, sokan azt mondják, mindenáron a londoni vébé a lényeges, de a legjobbak korát elnézve én még nagyon fiatal vagyok a mezőnyben. Azért ég bennem van a vágy, hogy magamnak és másoknak is megmutassam: a legjobbak között a helyem.”

Ha valahol, az atlétikában igazán nehéz betörni a felnőttek közé, hiszen ott tényleg a rutinosabbaknak áll a zászló.

„Három-négy éve klubtársammal, Völgyi Helgával eléggé kiemelkedtünk a mezőnyből, de az edzők már akkor mondták, azért a háromkilós kalapács (amelyet az utánpótlásban használnak – A szerk.) után teljesen más kávéház a négykilós szer. Nehéz megélni, hogy akkor az ember sikereket ért el, most pedig még évek után is tanul dobni a súlyosabb kalapáccsal, de hát bőven van időm a felnőttek közé érni.”

Gyurátz Réka kicsit aggódik amiatt, hogy míg a klubtársak már most nagyokat dobnak, addig ő – ha rápihen a versenyekre, ha nem – rendre 68 méter körüli eredményeket hoz.

„Az edzőim is megjegyezték, hogy látszik a lábamon: még nem pihentem ki a nagy munkát. Kicsit furcsa, hogy a többiek már igen, én viszont nem, de nincs bennem kétely. Kétezer-nyolc óta készülök Szombathelyen, mindig működött a terhelés, és különben is: ráérek nyáron nagyokat dobni.”

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik