Asztalitenisz: serdülő csapatarany Szombathelyen

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 09:32
Címkék
Nagyszerű sikert aratott a serdülő fiúválogatott a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon. Az András Csaba, Both Olivér összetételű együttes az eldöntőben a franciákat, a fináléban pedig az ír-norvég vegyes csapatot győzte le.

Munkatársunktól− utanpotlassport.hu Első kiemeltként várta a serdülő fiúválogatott a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokság csapatversenyét, ezért arra mindenképpen számítani lehetett, hogy a legjobb együttesek között lesz, azonban hozzá kell tenni, a versenyen indultak a tajvaniak, vagy az európai élmezőnyhöz tartozó franciák, németek, románok és olaszok is.Munkatársunktól− utanpotlassport.hu Első kiemeltként várta a serdülő fiúválogatott a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokság csapatversenyét, ezért arra mindenképpen számítani lehetett, hogy a legjobb együttesek között lesz, azonban hozzá kell tenni, a versenyen indultak a tajvaniak, vagy az európai élmezőnyhöz tartozó franciák, németek, románok és olaszok is.

Az András Csaba, Both Olivér összetételű fiúcsapat ráadásul azért sem volt könnyű helyzetben, mert András nemrég tért haza a Fidzsi-szigeteken megrendezett Serdülő Világjátékokról, és ha ez még nem lenne elég, a rögtön utána indult a horvátországi ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyen is. Tehát nem mondhatjuk, hogy különösebben kipihenten érkezett volna Szombathelyre a BVSC-Zugló 15 éves játékosa.

Both Olivér a mindent eldöntő meccsen hozta a legjobb formáját Forrás: ITTF
Both Olivér a mindent eldöntő meccsen hozta a legjobb formáját Forrás: ITTF

Both Olivér a mindent eldöntő meccsen hozta a legjobb formáját  •  Forrás: ITTF

A csoportkörben mérkőzést sem vesztett a csapat, a svájciak és litván-perui vegyes csapat ellen is 3:0-ra nyertek a mieink. A neheze csak ezután jött, igaz, csoportelsőséggel már a négy közé jutottak Andrásék.

Az elődöntőben igazi rangadó következett, ugyanis a franciákkal csapott össze az Eb-bronzérmes magyar egység. Az első meccsen András magabiztosan nyert Rakotoarimanana ellen, ezt követően Both 3:2-re, a döntő szettben 11:9-re győzte le az ellenfél első számú játékosát, Myshaal Sabhit. A 2:0-s vezetés után elment a páros meccs, viszont András a második egyes mérkőzésen sem hibázott, így a fináléba menetelt a magyar válogatott.

Az ellenfél pedig – elsőre talán meglepő módon – az ír-norvég vegyes csapat volt. Persze ha tudjuk, hogy a második helyen emelték ki őket, már korántsem meglepő a döntőbe kerülésük. Az utolsó összecsapás fantasztikus hangulatban zajlott, a helyszínen szurkoló magyar versenyzők az elsőtől az utolsó poénig buzdították a még versenyben lévőket. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy András hatalmas csatában ugyan, de hozta az újabb partiját Cathcart ellen, Both viszont nem bírt a norvég Hauggal.

Ekkor következett az ilyen rendszerű csapatversenyben általában kulcsfontosságú páros mérkőzés, amely jól alakult, hiszen 2:0-ra vezettek a mieink. A találkozó azonban ennek ellenére is elment, s úgy látszott, elúszhat az aranyérem. is Ezt követően viszont mindkét versenyző rendkívül koncentráltan kezdett játszani, előbb Csaba nyert 3:1-re a norvég ellen, majd Olivér húzta be a döntő összecsapást 3:0-ra az ír játékos ellen, így a magyar csapat 3:2-re diadalmaskodott.

Vasárnap reggel kezdődik a küzdelem egyes viadal főtábláján, amelyet András első, Both pedig nyolcadik kiemeltként vár. Ha hasonló napot fognak ki, mint szombaton, akkor mindketten odaérhetnek a végjátékba. És akkor a párosról még nem is beszéltünk…

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik