Asztalitenisz: András Csaba a Serdülő Világátékokon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.23. 18:35
Címkék
András Csaba a tavalyi sanghaji szereplés után ismét egyedüli magyarként indul – ezúttal a Fidzsi-szigeteken – az asztalitenisz Serdülő Világjátékokon. A verseny keddtől vasárnapig tart, az első két napon a csapatversenyek, majd az egyest és párosok viadalát rendezik meg.

MunkatársunktólA tavalyi év után András Csaba az idén is egyedüli magyarként került be azon európai asztaliteniszezők közé, akik részt vehetnek a Serdülő Világjátékokon. A rendre az év végén esedékes viadalra valamennyi kontinensről négy-négy versenyző utazhat, Európa mellett Ázsia, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Óceánia, a Fidzsi-szigetek és térsége, valamint az ITTF Hopes-válogatott indít csapatot.MunkatársunktólA tavalyi év után András Csaba az idén is egyedüli magyarként került be azon európai asztaliteniszezők közé, akik részt vehetnek a Serdülő Világjátékokon. A rendre az év végén esedékes viadalra valamennyi kontinensről négy-négy versenyző utazhat, Európa mellett Ázsia, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Óceánia, a Fidzsi-szigetek és térsége, valamint az ITTF Hopes-válogatott indít csapatot.

András Csaba a héten a Serdülő Világjátékokon játszik a Fidzsi-szigeteken Forrás: moatsz.hu
András Csaba a héten a Serdülő Világjátékokon játszik a Fidzsi-szigeteken Forrás: moatsz.hu

András Csaba a héten a Serdülő Világjátékokon játszik a Fidzsi-szigeteken  •  Forrás: moatsz.hu

A versenyt és az azt megelőző közös edzőtábort általában egzotikus helyszínen rendezik, az idén a Fidzsi-szigetekre esett a választás, de korábban már Guam vagy éppen tavaly Sanghaj is otthont adott a rendezvénynek.

Az európai válogatottban a 15 esztendős András a ranglista alapján a második számú játékosnak számít az orosz Grebnyev mögött. Mellettük még a svéd Friis és a belga Kosolosky szerepel a „mieinknél”.

András mellett azonban akad másik magyar tagja is a európai küldöttségnek, hiszen a leánycsapatot a kilencszeres Európa-bajnok és olimpiai negyedik helyezett Bátorfi Csilla irányítja az egyhetes viadalon.

Maga a verseny keddtől vasárnapig tart, az első két napon a csapatversenyt, utána pedig az egyes, illetve párosok küzdelmeit bonyolítják le. Az európai csapat a kiemelésének köszönhetően a csoportkörben elkerülte a toronymagasan esélyes ázsiaiakat, az észak-amerikai, az afrikai és a fidzsi-szigeteki együttessel került egy kvartettbe, amelyből az első két helyezett jut majd az elődöntőbe.

Az európai együttes erejét tekintve pedig könnyen lehet, hogy a tavalyi harmadik hely után újabb érmet hozat haza BVSC-Zugló játékosa. Talán még fényesebbet, mint Kínából…

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik