3x3 kosárlabda: helytálltak a lányok az U18-as vk-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 12:44
Címkék
Az U18-as 3x3-as leány kosárlabda-válogatott két győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört a Mongólia fővárosában rendezett korosztályos világkupán.

Jól kezdődött a mongóliai világverseny a Földi Attila által irányított U18-as 3x3-as magyar leányválogatott számára, hiszen kedden a lengyeleket 11–1o-re, az esélyesebbnek tartott oroszokat pedig 14–13-ra győzte le. A mai játéknapon Új-Zéland és Egyesült Államok ellen azzal a céllal lépett pályára a Dénes Anna, Schlégl Odett, Szerencsés Tamara és Varga Eszter alkotta csapat, hogy sikerül megtartania a csoport továbbjutást érő második helyét. A szigetországiak a torna előtt sötét lónak számítottak a mezőnyben, második fellépésük után aztán gyorsan kivilágosodtak, és nyilvánvalóvá tették, komolyan kell velük számolniuk ellenfeleiknek. Olyannyira, hogy koncentrált kezdésüknek köszönhetően végül 16–9-re győzték le Földi Attila alakulatát, így a magyarok nagyon távol kerültek a csoportkörön túli folytatástól. Az Egyesült Államok elleni zárómérkőzésen aztán 21–3-as vereséget szenvedett a gárda.Földi Attila által irányított U18-as 3x3-as magyar leányválogatott számára, hiszen kedden a lengyeleket 11–1o-re, az esélyesebbnek tartott oroszokat pedig 14–13-ra győzte le. A mai játéknapon Új-Zéland és Egyesült Államok ellen azzal a céllal lépett pályára a Dénes Anna, Schlégl Odett, Szerencsés Tamara és Varga Eszter alkotta csapat, hogy sikerül megtartania a csoport továbbjutást érő második helyét. A szigetországiak a torna előtt sötét lónak számítottak a mezőnyben, második fellépésük után aztán gyorsan kivilágosodtak, és nyilvánvalóvá tették, komolyan kell velük számolniuk ellenfeleiknek. Olyannyira, hogy koncentrált kezdésüknek köszönhetően végül 16–9-re győzték le Földi Attila alakulatát, így a magyarok nagyon távol kerültek a csoportkörön túli folytatástól. Az Egyesült Államok elleni zárómérkőzésen aztán 21–3-as vereséget szenvedett a gárda.

Kedden kezdi meg szereplését az U18-as 3x3-as leány kosárválogatott Forrás: fiba.com
Kedden kezdi meg szereplését az U18-as 3x3-as leány kosárválogatott Forrás: fiba.com

Tisztesen helytálltak a magyar lányok Mongóliában  •  Forrás: fiba.com

„Az Egyesült Államok elleni meccs előtt lehetett tudni, hogy mik az erőviszonyok, ettől függetlenül nem is sikerült jól a mérkőzés” – értékelt a vezetőedző. „A lányokban benne maradt az előző párharc sikertelensége. A világkupa előtt az amerikaiakat és az oroszokat tartottuk favoritnak, nem ismertük Új-Zélandot, de mint kiderült, komoly játékerőt képviselnek. Oroszország legyőzésével már nagy tettet hajtottunk végre, és az új-zélandiak elleni összecsapásra is úgy készültünk, hogy újra borulhat a papírforma. Sajnos sok hibával kezdtünk, utána már csak futottunk az eredmény után, kapkodóvá vált a játékunk. Úgy gondolom, a torna legerősebb csoportjába kerültünk, az Egyesült Államok toronymagas esélyese a kupának, de a mutatott teljesítmény alapján Új-Zéland is a négy közé várható. Játékosaimmal maximálisan meg vagyok elégedve, mindent elkövettek a pályán a siker érdekében. A lányoknak ez volt az első válogatott szereplésük, ettől függetlenül végig harcban voltunk a továbbjutásért. Picit most elkeseredett a csapat, de csalódottnak lenni nincs okunk, tisztesen helytálltunk Mongóliában.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik