utanpotlassport.hu 2019.01.11 16:03 Frissítve: 2019.01.11 16:13

Autósport: Keszthelyi Vivien 8. lett élete első Forma-3-as versenyén

Élete első Forma-3-as versenyén indult ma el Keszthelyi Vivien, amelyen a nyolcadik helyen végzett. A 18 esztendős autóversenyző Thaiföldön kezdte meg az F3 ázsiai, téli bajnokságában a szezont, és mivel még nem vezetett ilyen autót, már január 4-én a helyszínre utazott, hogy felkészülése a lehető legtökéletesebb legyen. A futam előtt beszélgettünk vele.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu „Azért érkeztem korábban, hogy az időeltolódást megszokhassa a szervezetem, és ne legyen hatással a teljesítményemre. A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt teljes koncentrációra volt szükségem, hiszen az autó megismerésére és tesztelésére két nappal a verseny előtt volt lehetőségem először” – mondta Keszthelyi Vivien.

 

Keszthelyi Vivien első női pilótaként szerepelhet a Forma 3-ban Forrás: vrs

Keszthelyi Vivien első női pilótaként szerepelhet a Forma 3-ban  •  Forrás: vrs

 

Keszthelyi a BlackArts Racing pilótájaként indul a 9 versenyből álló F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű bajnokságban. „Tisztában vannak vele, hogy ez az első szezonom ebben a kategóriában, ugyanakkor mindenben támogatnak, a fejlődésemet helyezték középpontba. Az autón szeretnénk majd minél több, számomra ideális beállítást kipróbálni” – tette hozzá a fiatal pilóta, aki elmondta: nagy rajta a nyomás, de igyekszik úgy kezelni jelenlegi helyzetét, hogy az az előnyére váljon. „Ez egy hosszú folyamat, amely leginkább a tanulásról és a fejlődésről szól. Évről évre új kihívásokkal nézek szembe. Most sem egyszerű a dolgom, hiszen az ázsiai F3-as bajnokság történetében én lehetek az első nő, aki rajthoz áll.”

 

A 18 éves versenyzőre összesen 9 futam vár a szezonban  •  Forrás: vrs

 

A versenyszezon eleje leginkább az autó megismeréséről és megszokásáról szól a magyar versenyző számára, aki a kategóriaváltásról többek véleményét is kikérte. „A szüleim a kezdetektől ellenezték, viszont a „halo” bevezetése óta – amely egy fontos fejvédelmi eszköz – ők is maximálisan támogatnak. Mellettük a párom édesapjának, Ralf Schumachernek a véleményét kértem ki” – folytatta Keszthelyi, akinek mindenekelőtt az alaptudás elsajátítására volt szüksége ahhoz, hogy a szakmai tanácsokat illetően jó döntéseket hozzon a későbbiekben.

A fiatal versenyző célja jelenleg az, hogy folyamatosan fejlődjön, szeretné elsajátítani a megfelelő vezetéstechnikát, illetve a minimális rutin megszerzése is elengedhetetlen. „Ezt éles versenykörülmények között kell megtennem, de a karrierem szempontjából ez a legideálisabb döntés. Ezek elsajátításával szeretnék az új európai W Series-ben jól teljesíteni, bizakodó vagyok, és várom, mit tartogat számomra az idei szezon.”

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.08.22 17:39:15

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

A Tiszavasvári-Balmazújváros-Balatonboglár útvonalat járta be eddigi pályafutása során a fiú U19-es kézilabda-világbajnokság All Star-csapatába választott Kecskés Dániel. A NEKA 17 éves jobbszélsőjével a sikeres vb-ről, az akadémiáról és a céljairól beszélgettünk.

2019.08.22 09:49:18

Utánpótlássport Budai Zoltán utanpotlassport.hu

A 17 éves Bajos Gitta azután, hogy a suhli világkupán két érmet is szerzett, a plzeni Olimpiai Reménységek Versenyén újabb öttel, köztük három arannyal gazdagodott.

2019.08.21 21:09:15

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az írországi Európa-bajnokságon szerephez jutó játékosokkal harcolta ki a győzelmet a magyar U18-as válogatott, amely 3–2-re múlt felül a lettek korosztályos együttesét. Preisinger Sándor a mieink második félidőben alábbhagyó figyelmét emelte ki a hazai szövetség holnapjának adott nyilatkozatában.

2019.08.20 09:09:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Nem akármilyen teljesítménnyel vétette észre magát a magyar síugrósport egyik legnagyobb ígérete, Vörös Virág. A 20 esztendős lánynak olyasvalami sikerült, ami előtte senkinek hazánkból: pontot szerzett a nyári Grand Prix-sorozatban. Ezzel a 2022-es pekingi olimpiai részvételhez is tett egy óriási lépést.

2019.08.18 20:59:15

Utánpótlássport Krasznai Bence jelenti Tallinnból utanpotlassport.hu

Magyar aranyéremmel zárult a junior birkózók tallinni világbajnoksága: Takács István (82 kg) a júnusi junior Európa-bajnoki címe után a világ mezőnyét is maga mögé utasította a Tondiraba jégcsarnokban − Lám Bálint 2012-es pattajai sikere óta először ünnepelhetett vb-címet ebben a korosztályban a sportág. Szőke Alexért (97 kg) is szoríthattunk vasárnapi helyosztón, ám ő végül ötödik lett.