Vizes-vb: Risztov úgy érzi, sokan jogtalanul támadták

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 15:20
Az olimpiai bajnok Risztov Éva elégedett volt a barcelonai vizes-vb-n elért teljesítményével (9. lett a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban), ám úgy érzi, sokan jogtalanul támadták. A számban ötödik helyen záró Olasz Anna is nagyon boldog volt, és reméli, a jövőben felállhat a dobogóra.

„Tavaly olimpiai bajnok lettem, ha három vébéaranyat ígértek volna cserébe, akkor is az olimpiait választanám. Ma megtettem, amit a haza becsülete megkívánt, bár nagyon nehéz volt az évem. Nagyon sok támadást kaptam olyan emberektől és szervezetektől, akiktől érzésem szerint jogtalan volt az egész. Boldog vagyok, hogy teljesítettem a távot – azt is meg lehet nézni, hogy akik tavaly az olimpián elöl voltak, itt hogy teljesítettek – mert ez a világbajnokság teljesen más. Ha majd adottak lesznek a feltételek, 2015-ben megint ünnepelhetünk. Az olimpiai aranyban az volt a csodálatos, hogy azt akartam, magamnak akartam, ugyanakkor a csúcsra feljutni sokkal könnyebb, mint fent maradni. Egy biztos, a jövőben is ugyanolyan alázattal fogok készülni, mint eddig – és köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben a szezonban” – nyilatkozta Risztov Éva a Magyar Úszószövetségnek. Risztov Éva a Magyar Úszószövetségnek.

„Nagyon boldog vagyok, az volt az álmom, hogy az első hat között végezzek, és ezt sikerült teljesíteni. A harmadik helyért csatáztunk, szoros volt, de annyira kiúsztam magam, hogy az ötödik helyezéssel sem lehetek csalódott. Tökéletesen sikerült betartani a taktikát, ez még egyszer sem fordult elő. A fiúk mondták, előző nap mekkora verekedés volt, ehhez képest én az első három körben egyetlen pofont sem kaptam, pedig elég kicsi vagyok, azaz még jobban tudnak ütni-vágni – úgyhogy tíz kilométert ilyen olcsón még nem úsztam meg. Nem bosszant, hogy mennyire közel voltam az éremhez; ha azt veszem, hogy a harmadik helyezett német versenyző 37 éves (Angela Maurer), én pedig feleannyi, akkor úgy gondolom, van időm annyi tapasztalatot szerezni, hogy a jövőben jól sikerüljön a hajrá, és felállhassak a dobogóra” – mondta Olasz Anna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik