Vizes-vb: Gyurta Gergely 18. lett 10 kilométeren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 15:01
Gyurta Gergely 18. lett a nyílt vízi úszók hétfői 10 kilométeres versenyében a barcelonai vizes világbajnokságon.

A 21 éves sportoló, aki a medencés úszásban 1500 méter gyorson világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, a 65 tagú mezőny egyetlen magyarjaként 1:49:34.6 óra alatt ért be a célba az olimpiai távon, a nyertestől csaknem 23 másodperccel elmaradva.

A vb-aranyat a címvédő görög Szpiridon Janniotisz szerezte meg az olimpiai ezüstérmes német Thomas Lurz és a londoni bajnok tunéziai Uszama Melluli előtt.

„Már az első körben arcon rúgtak, rögtön az első fordulónál. A másodikban lerúgták a szemüvegemet is, karmoltak, ütöttek, rúgtak, vágtak – nem volt kegyelem. A harmadikban sikerült nagyjából az elejére felhoznom magam, ott egy kicsit nyugodtabban tudtam haladni, láttam is, jó helyen állok, utána viszont csináltak egy ritmusváltást. Talán ezt is bírtam volna, de a fordulóknál folyamatosan azt csinálták, hogy rád támaszkodnak, lenyomnak, és aki mögötted jön, az egyszerűen átgázol rajtad, beléd térdel. Én erre nem vagyok képes, úgy vagyok vele, maradjunk a fair playnél... Magával az úszással elégedett vagyok: jól beosztottam az erőmet, nem úgy jöttem ki, mint Balatonfüreden, hogy hulla vagyok. Széles Sanyi bával azt beszéltük, akkor jó az úszás – nyílt víziben –, ha úgy érek be, hogy egy pici még maradt bennem. Jobbat szerettem volna helyezés szempontjából, a legjobb tíz közé kerülni – ez nem sikerült, de ma is tanultam valamit" – értékelt Gyurta Gergely a Magyar Úszó Szövetség hivatalos facebook-oldalának.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, BARCELONA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, FÉRFI 10 KM
1. Szpiridon Janniotisz (Görögország) 1:49:11.8 óra
2. Thomas Lurz (Németország)1:49:14.5
3. Uszama Melluli (Tunézia) 1:49:19.2
…18. Gyurta Gergely (Magyarország) 1:49:34.6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik