Vizes vb 2017: a Városligetben rendezik a szinkronúszók versenyeit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.21. 15:55
A Városligetben, mobilmedencében rendezik a szinkronúszók versenyeit a jövő évi budapesti vizes világbajnokságon.

„Két medencénk is lesz a Városligetben, a nagyobb 50x25 méteres és 3 méter mélységű, amelybe 3750 köbméternyi víz kerül majd" – idézi a szervezők szerdai közleménye Szántó Dávidot, a vb sportigazgatóját, aki elmondta, ebben a versenyeket rendezik meg, a kisebb medence pedig a bemelegítésre és az edzésekre áll majd a sportolók rendelkezésére.

Kiemelte, a világbajnokságok történetében eddig csak egyszer – 2009-ben Rómában – fordult elő, hogy a szinkronúszók nem az ismert uszodai létesítmények egyikében szerepeltek. Hozzátette, az alkalmi színhely környezete az olasz fővárosban távolról sem volt olyan szemet gyönyörködtető, mint amilyen jövőre Budapesten a helyszínre látogatók és a tévénézők szeme elé tárul.

A beszámoló szerint a szinkronúszás hét versenynapja alatt kilenc számban avatnak világbajnokot: női szólóban, párosban, csapatban, valamint mix párosban is lesz technikai, illetve szabadprogram-verseny, a műsor különlegességének pedig a tíztagú formációkat felvonultató női kombináció nevezhető.

A 2017-es világbajnokságnak – amelyen úszás, műugrás, műúszás, vízilabda, valamint Balatonfüreden nyílt vízi úszás szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt tavaly februárban visszalépett. A nemzetközi szövetség (FINA) tavaly március 11-én közölte, hogy Budapestnek adja a rendezés jogát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik