Úszó ob: Takács 50 méteres sprintje 5. helyet ér a világranglistán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 19:52
A világranglista ötödik helyére „robbant be" Takács Krisztián, aki 50 méter gyorson 21.89 másodperces időt úszott a Győrben zajló nyílt országos bajnokság pénteki versenynapján.

A Dunaferr színeiben induló, de Petrov Iván keze alatt Győrben tökéletesen megújhodott sprinter úszásában még van tartalék: most ugyanis 35 méternél vett még egy levegőt, Kazanyban, az augusztus eleji vizes világbajnokságon azonban tervei szerint már csak a falnál fog, azaz – ahogy a legjobbak szokták – egy levegővel ússza végig az ötven méteres távot.

„Tudom, hogy az első napokban a betegségemre és a súlyvesztésre panaszkodtam, de már nem merek mit mondani... – mondta mosolyogva Takács. – Százon egyéni csúcsot úsztam, most pedig túlszárnyaltam azt az eredményemet, amivel hatodik lettem a 2011-es világbajnokságon. Van még két hét, növelhetjük a sebességet, itt-ott találhatunk néhány századot, úgyhogy nagyon várom a világbajnokságot."

Újabb elsőséget szerzett Cseh László, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn, míg Kapás Boglárka tíz percen belül előbb megnyerte a 800 méter gyors döntőjét, majd aranyhoz segítette a BVSC – két férfi és két női úszó alkotta – vegyes gyorsváltóját, így már hét bajnoki címnél jár.

Cseh László, bár megint gyomorbántalmak gyötörték, ott volt a rajtkövön. Előbb 50 méter gyorson egy 6. hellyel melegített a nap fő számára, a 100 méter pillangóra, amelyet remek versenyben, fél másodperces előnnyel nyert meg Pulai Bence előtt. Az olimpiai ezüstérmes, többszörös vb- és Eb-első később még döntőbe került 50 méter háton, s 5. helyen végzett az egriek vegyes gyorsváltójával.

„Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmi erőm nem maradt, részben a hetedik nap, részben a gyomorbajom miatt, tulajdonképpen egész jó volt" – összegezte a 100 méter pillangó tanulságait Cseh László.

A nők egyhosszos pillangóviadalának „magyar részét" Verrasztó Evelyn nyerte – két olasz előtte ért célba –, a honi ezüstérem megosztva jutott Szilágyi Liliánának és Szokol Szonjának, akik századra azonos időt értek el.

Női 200 méter háton némi meglepetésre Jakabos Zsuzsanna diadalmaskodott. Második helyen ért célba Burián Kata, aki ezúttal nem tudta megismételni a középdöntőben mutatott produkcióját: akkori idejével (2:11.29 perc) simán nyerte volna a finálét, bár így sem volt bánatos, hiszen az egy napja elért eredményével csatlakozott a kazanyi vb-csapathoz.

Nyolcszáz méter gyorson kétség sem férhetett Kapás Boglárka újabb bajnoki címéhez, aki így 200-tól 1500-ig valamennyi gyorsúszó-aranyat begyűjtötte, ráadásul alig öt perccel a hosszútávú úszás után a vegyes gyorsváltóban kiváló százas résztávot teljesített, hozzásegítve a zuglóiakat egy újabb bajnoki címhez, kollekciója pedig immár hét aranyat számlál.

„Mivel nyolcszázon csak az volt a lényeg, hogy nyerjek, és nem úsztam ki magam, így nem savasodtam be annyira, hogy ne tudtam volna a százat végigcsinálni jó sebességgel. Nagyon örülök a váltónak" – közölte Kapás.

A nap krónikájához tartozik még, hogy az 1500 méter gyors délelőtti előfutamaiban Gyurta Gergely 15:12.55 perc alatt tudta le a távot, ugyanakkor jelezte, a döntőben nem indul.

„Most egyértelműen az volt a cél, hogy a reggeli úszást gyakoroljam – mondta az ifjabbik Gyurta. – Ahhoz, hogy Kazanyban döntőbe kerülhessek, 15 perc körüli idő kell majd, márpedig azt a sebességet délelőtt elérni nagyon nem könnyű, elvégre alig van olyan verseny év közben, ahol nem csak lassú és gyors futamokat rendeznek a nevezési idők alapján. A fináléban azért nem indulok, mert öt hete versenyzek, főként nyílt vízben, kicsit fásult vagyok – ez a mostani még épp jó volt, hogy picit kizökkenjek. Viszont ezután jön egy rettenetesen nehéz két hét, aztán már utazom is, mert a vb-n indulok 10 kilométeren és csapatban is nyílt vízen, azaz kell ez a hétvége egy kis kikapcsolásra."

Az úszó ob pénteki bajnokai:
Férfiak

50 méter gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 21.89 másodperc
100 méter pillangó: Cseh László (Eger) 52.49 mp

Nők
800 méter gyors: Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 8:39.07 perc
200 méter hát: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:11.53 p
50 méter pillangó: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-CSFM) 26.92 mp
4x100 méteres vegyes gyorsváltó: BVSC-Zugló (Bernek Péter, Boldizsár Valter, Kapás Boglárka, Böszörményi Bettina) 3:36.33 p

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik