Úszó ob: három ezüst után megvan Cseh újabb győzelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 19:29
null
Jakabos Zsuzsanna lemarad a vb-ről 200 pillangón (Fotó: Szabó Miklós)
Három, tizedekkel elbukott győzelem után ismét a dobogó tetejére állhatott Cseh László a győri országos bajnokságon, miután 200 vegyesen megszorítani sem tudták. Női 200 pillangón Jakabos Zsuzsa győzött, de az időeredménye nem elég a vb-indulásra, neki marad a két vegyesúszó-szám Kazanyban – Takács Krisztián ugyanakkor egyéni csúcsot repesztve elérte, hogy 100 gyorson is ott lehessen egy hónap múlva a medencében.

Cseh László az elmúlt két napban picit rághatta a kefét, miután három számban is minimális különbséggel szorult a második helyre (200 gyors: 16 század, 100 hát: 8 század, 200 pillangó: 11 század) – most azonban 200 vegyesen egy pillanatig sem férhetett kétség ahhoz, hogy ő a legjobb. „Örülök, hogy az ezüstök után végre sikerült nyerni, és annak is, hogy uraltam a versenyt. Ma már egyértelműen fáradtnak érzem magam, ötödik nap egy betegség után, azért ez kemény kihívás. A győzelem ellenére most inkább a pillangót érzem magamhoz közelebbinek, a mai úszásnál inkább a szinten tartás volt a cél, és hogy két percen belülre kerüljek."

A hölgyek 200 pillangója hasonlóan éles versenyt hozott, mint egy napja a férfiaké – igaz, itt a drámai végkifejlet hiányzott: Jakabos Zsuzsanna az előző napi középdöntőben megpróbált olyan időt úszni, hogy bekerüljön a legjobb kettő közé, ám Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka eredményét nem sikerült túlszárnyalnia, így most már csak a győzelemre koncentrált. Ezt végül igen éles versenyben sikerült megszereznie, bár Szilágyi 175-nél előbb volt, Jakabos még feljebb tudta tolni a sebváltót a hajrában, és végül 17 századdal megelőzte fiatalabb vetélytársát.

„Egy napja megpróbáltam, hátha sikerül, nem jött össze, így elengedtem ezt a számot – mondta a korábbi világversenyeken ezen a távon (is) induló győri gyönyörűség. – Szerencsére, nem az volt a tét, hogy megyek-e a világbajnokságra, és a két vegyesúszó-szám épp elegendő kihívást jelent."

A másik, voltaképpen hazai vízben versenyző – igaz, még a Dunaferr színeit képviselő – klasszis, Takács Krisztián is remekelt: egyéni csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszást, elérte a kazanyi vb-szintet, azaz az 50 mellett ezen a távon is rajthoz állhat a világbajnokságon.

„Feldob ez az eredmény, hiszen én is betegséggel bajlódtam az ob előtt, két nap alatt vesztettem négy kilót a súlyomból, infúziót kaptam, hogy valami erőm legyen egyáltalán – mosolygott a villámember. – Az ötven pillangón már éreztem, hogy kezd visszajönni az energia, a váltóban is elég jól ment, most abban is bíztam, hogy esetleg összejön az olimpiai szint is (48.99), nem vagyok messze tőle, Kazanyban, remélem, meglesz. Mindenesetre annak örülök, hogy ez az időeredmény elég lehet ahhoz, hogy bekerüljek a vegyesváltóba is."

Verrasztó Evelyn önbizalom-növelő sikert aratott 50 háton – ha csak két századmásodperccel is, de előbb érte el a falat Joó Sáránál. „Egy-egy ilyen siker jót tesz a lelkemnek, igazából az egész ob arról szól, hogy minél jobban helyrezökkenjek – kommentálta győzelmét Verrasztó Evelyn. – Az év eddigi részében nem ment az úszás, de bízom abban, hogy egyre jobb lesz, legalábbis ezen dolgozunk most és fogunk a következő hetekben."

Zárás gyanánt Kapás Boglárka ötödik aranyérmét is megszerezte – ezúttal a BVSC 4x200-as gyorsváltójának tagjaként. Igaz, egy „életveszélyes", 0.09 másodperces váltást produkált befejezőemberként, ami különösen a hosszabb váltónál szokatlan, de a kizáráshoz végül is 13 századdal még korábban kellett volna elstartolnia.

A nap krónikájához tartozik, hogy férfi 200 mellen Gyurta Dániel magabiztos úszással, elsőként került a döntőbe. „Egyáltalán nem volt formába hozás, ez az idő (2:10.74) pont annyi, amennyinek ilyenkor lennie kell. Az élesítés ezután következik, de azért még holnap igyekszem rátenni egy lapáttal."

ÚSZÓ OB, GYŐR
AZ ÖTÖDIK NAP MAGYAR BAJNOKAI

Férfiak

100m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 49.29
200m vegyes: Cseh László (Eger) 1:59.43

Nők

50m hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-FCSM) 29.51
200m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:09.38
4x200m gyors: BVSC-Zugló 8:18.04 (Böszörményi Bettina, Kardos Viktóra, Gercsák Dóra, Kapás Boglárka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik