Úszó Eb: Milák megvédte címét száz pillangón, és ez a lényeg – Sós

Kovács Erika (Róma)Kovács Erika (Róma)
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 22:32
null
Milák Kristóf megvédte Európa-bajnoki címét 100 méter pillangón (Fotó: MTI)
Mosolygósan értékelt Sós Csaba a római Európa-bajnokság negyedik napjának estéjén.

 

– Milák Kristóf azt mondta, jobban fel kell készülnie az ilyen sorozatterhelésre.
– Negyedóra nagyon kevés. Ha harminc perc van a száz pillangó fináléja és a kétszáz gyors középdöntője után, lehet, hogy bejut a nyolc közé Kristóf. És akkor hétfőn már minden más lett volna. De nem baj – a határokat feszegetjük a sportban mindig, tudjuk, hogy nála itt a határ.

– Beszélt már Kristóffal erről?
– Még hagyom, hogy aludjon rá egyet, és utána sort kerítünk rá. Nyilvánvaló, hogy zavarja, ami történt, hiszen ez a fiú mindent meg akar nyerni. Száz gyorson is zavarta, hogy csak ezüstérmet szerzett, hiába nyert előtte világcsúccsal David Popovici. Be akart jutni kétszáz gyorson is a döntőbe, ez egyértelmű, de ilyen rövid időn belül ezt a két számot leúszni... Brutális.

– A száz pillangót viszont, igaz, talán nem akkora fölénnyel, mint sokan várták, megnyerte.
– Benne volt Kristófban, hogy következik a kétszáz gyors, ráadásul ez már az Európa-bajnokság negyedik napja, vagyis nem friss már. Ez a sorozatterhelés egy Amerikában edzett versenyzőt is kikezdett volna. Megvédte a címét száz pillangón, és ez a lényeg.

– Aztán a nap végén a váltó befejező embereként újra nagyot úszott.
– A váltó egészében jó volt, és hát egy ezüstöt sohasem kell magyarázni.

– A fiúk dicsérték az újonc Mészáros Dánielt, a kapitány is elégedett vele?
– Nagyon jól úszott, a két úszása között egy tized volt, ez azt is mutatja, hogy megbízható versenyző. Hallottam, hogy a fiúk azt is mondták, jó, hogy van Dani, és ezt én is így gondolom, de azt is tudom, hogy Bohus Richárdnak ehhez azért lesz még egy-két szava, nem fogja könnyen adni a helyét, ám ez így van jól.

– Volt még két döntősünk vasárnap, ám egyikőjük sem elégedett: Kós Hubert száz pillangón a negyedik, Pádár Nikolett a nyolcadik lett. Az ő teljesítményüket hogyan értékeli?
– Hubi kapcsán csak annyit mondanék, hogy figyeljék majd a kétszáz vegyest. Niki pedig szerintem elfáradt. Azért az esetében tisztázzunk valamit: kétszáz gyorson Európa-bajnoki döntőbe jutni, hatalmas teljesítmény. Itt nagy a konkurencia, és Niki egyéni rekorddal bejutott a fináléba. Életében először élte át, hogy háromszor kellett leúsznia ugyanazt a számot maximális erőfeszítéssel harminchat órán belül. Így sikerült, de nem aggódom: hozzá fog szokni ehhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik