Úszás: valóban sztáredzője lesz Hosszú Katinkának?

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 15:25
null
Fred Vergnoux és tanítványa, Mireia Belmonte García a tavalyi vizes vb-n (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint a francia Fred Vergnoux lehet Hosszú Katinka következő edzője, aki januárban még az Iron Lady nagy riválisával dolgozott, ám élő szerződése és tervei Spanyolországhoz kötik. A versenyző nem kommentál.

 

„Körvonalazódik..." – válaszolt múlt szombaton (és egészítette ki mondókáját egy hatásszünettel és egy mindent és az ellenkezőjét is jelentő félmosollyal) Hosszú Katinka az NSO Tv-nek arra a kérdésre, hogy körvonalazódik-e már, ki lesz az edzője.

A Bors kiszínezte a körvonalakat: a napilap értesülései szerint az edző-férjével, Shane Tusuppal szakmailag – ha minden igaz, ugye – szakító háromszoros olimpiai bajnok a francia Fred Vergnoux-val folytatja majd a felkészülést.

DE MIT LEHET TUDNI AZ EDZŐRŐL?

Érdekesség, hogy Vergnoux éppen Hosszú egyik nagy riválisa, a 200 méteres pillangóúszásban világ- és olimpiai bajnok spanyol Mireia Belmonte García felkészülését irányította-irányítja, olyannyira, hogy januárban még a Sierra Nevada hegyei közt tartott magashegyi edzőtábort, sőt egy jótékonysági akcióra, egy gyerekkórházba is elkísérte versenyzőjét – vagyis akkor még bizonyosan együtt dolgoztak. Ráadásul áprilisra közös bolíviai edzőtábort szerveztek, sőt Vergnoux Japánban is járt, hogy a 2019-es dél-koreai világbajnokság előtt felmérje az ázsiai edzéslehetőségeket.

Úgyhogy egyelőre nem találtunk olyan jelet, ami alátámasztaná, hogy Vergnoux szakítana Belmonte Garcíával, és Hosszú felkészülését venné át.

Ráadásul tavaly októberben Vergnoux-t a francia szövetség hívta haza, de novemberre kiderült, hogy hiába: a trénernek a tokiói olimpiáig élő szerződése van a Spanyol Úszószövetséggel, és télen erősen egyeztetett is Fernando Carpena elnökkel az olimpiai ciklus végéig szóló hosszú távú koncepcióról.

De azért ő sincs feltétlenül röghöz kötve.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy másik hosszú távú koncepció (elnézést a véletlen szóviccért) ne csábíthatná el a szakembert, aki a vállsérülése után a visszavonulást is fontolóra vevő Belmonte Garcíából olimpiai bajnokot faragott, és egyébként is szokás a világ egyik legjobb úszóedzőjének tartani.

A világ egyik legjobb úszójának környezetében a Magyar Idők szerint alaptalannak tartják a pletykákat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik