Úszás: Széles Sándor hetek óta kómában fekszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 07:13
null
Széles Sándor állapota súlyos, de stabil (Fotó: Veres Viktor)
Rossz, nagyon rossz hírek érkeztek az úszás világából. Széles Sándor mesteredző hetek óta kómában fekszik az egyik budapesti kórházban – úgy tudjuk, az állapota súlyos, de stabil.

Tavaly tavasszal a mester büszkén hangoztatta, hogy már egy éve letette a poharat: egészségi állapotának romlásához ugyanis az alkohol is hozzájárult, mindazonáltal sokáig gyomorbajok miatt kezelték a kórházban. Nyáron még bizakodó volt, és kedélyállapota is sokat javult, aztán jött a riói olimpia, amelyre nem utazott ki, s amelyen tanítványa, Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás címvédője még az előfutamokból sem jutott tovább. Gyurta ősszel edzőt váltott, elhagyta korábbi mesterét, aki még akkor is lelkesen próbálta építeni a jövőjét, de rendre falakba ütközött.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya lapunknak ez év elején úgy nyilatkozott, hogy próbál segíteni a szakembernek, részint azért, mert az tagadhatatlan, hogy Széles Sándor kiváló edző, részint azért, mert évtizedes barátság köti össze őket – de a kapitány időt kért arra, hogy megtalálják Széles helyét. Úgy tudjuk, az edző Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszószövetség elnökét is felkereste, ám helyzete nem oldódott meg.

Ekkor, minden bizonnyal az elkeseredettség miatt is, újra a pohár után nyúlt, aztán március elején elesett, s bár a kórházba szállításakor még magánál volt, sőt, a vizsgálóban is kommunikált az egészségügyi személyzettel, hirtelen elájult, és azóta nem is tért magához.

A Nemzeti Sport több helyen is érdeklődött a mester állapota felől, de mindenhol falakba ütköztünk, senki sem akart megszólalni az ügyben, így egyelőre csak annyit írhatunk: bizakodunk Széles Sándor felépülésében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik