Úszás: Szabó Tünde kerülhet Gyárfás Tamás helyére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.08. 13:00
null
Szabó Tünde bekerülhet a LEN vezetőségébe (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport több helyről megerősített értesülései szerint Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás négyéves megbízatása.

 

A jelölést, amely az ilyen esetekben megszokott módon a nemzeti szövetségek kizárólagos joga, hivatalosan hétfőig kell benyújtani a LEN-hez. Értesüléseink szerint alelnöki posztra, illetve az ennél még rangosabb bürotagságra jelöli a MÚSZ Szabó Tündét, aki kérdésünkre megerősítette az információt:

„Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, és kihívásokkal teli, sokrétű a tagsággal kapcsolatos feladat is – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó Tünde. Mint az úszósportban évtizedekig benne élő korábbi sportoló, majd sportvezető, sohasem tagadtam, hogy a sportág különösen közel áll a szívemhez.Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban.”

A Magyar Úszószövetség elnöksége csütörtökön döntött: a LEN vezetőségébe dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt jelöli. A tisztújító közgyűlés Budapesten lesz május 10-én, másnap kezdődik az úszó Európa-bajnokság a Duna Arénában.

Értesülésünket Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke is megerősítette.

„Államtitkár asszony az úszósportból érkezett, kiemelkedő eredményei bizonyították sportolói rátermettségét, éveken keresztül kiváló főtitkára volt a Magyar Úszószövetségnek, és államtitkárként pedig a magyar sport elkötelezett támogatója, mindezek alapján a legalkalmasabb személy, akit nagy örömmel támogatok én személy szerint is – mondta el Wladár Sándor. A MÚSZ elnöksége egyöntetűen szavazta meg Szabó Tünde jelölését a LEN Büro testületébe, valamint a LEN alelnöki posztjára is.”

Gyárfás Tamás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének, négy év múlva alelnöknek, újabb négy év múlva pénztárnoknak nevezték ki, s ezzel bekerült a szűk irányító testületbe, az úgynevezett büróba is. 2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője is lett, 2017-től végrehajtó bizottsági tagja, jövőre azonban ez a megbízatása is lejár, amikor tisztújítást tartanak Fukuokában.

Gyárfást 2018. április 17-én állította elő a rendőrség és hallgatta ki, majd vették őrizetbe a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért vádat emelt ellene, szabadlábon védekezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik