Úszás: példátlan siker – Budapesten tartotta éves kongresszusát a LEN

Vágólapra másolva!
2018.06.02. 12:40
null
Ötvenkét ország delegáltjai tanácskoztak (Fotók: Magyar Úszószövetség)
Budapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszószövetség (LEN), aminek kapcsán a küldöttek számára kiderült: a Duna Aréna nem csupán sportversenyek megrendezésére alkalmas, de tökéletes helyszín egy ilyen eseménynek is, hiszen az első emeleti rendezvényteremben tanácskoztak az 52 tagország delegáltjai.

 

Az egybegyűlteket Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy 2017-ben példátlan nemzeti összefogással sikerült megrendezni minden idők legjobb FINA-világbajnokságát, míg most egy kiemelkedő fontosságú sportdiplomáciai esemény házigazdái lehetünk. „Büszkék vagyunk rá, hogy odaadásunkkal, egyedi megoldásainkkal, lelkiismeretes munkákkal újra és újra sikerült megmutatnunk a világnak Magyarországot, Budapestet, a magyar sportot és a magyar tehetségeket.”

Szabó Tünde hozzátette, a nemzetközi sportesemények rendezési jogának sorozatos elnyerése bizonyítja, hogy „nálunk a sport, a sport támogatása igazi hitvallás, mely során – a LEN célkitűzéseivel is összhangban – sportolóink érdekeit szem előtt tartva elkötelezettek vagyunk a sporttudomány, a sportegészségügy, a sportjog és a sportmarketing folyamatos fejlődése és megújulása iránt”.Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt nyolc évben 39 új uszoda épült Magyarországon, ami fontos hozzájárulás ahhoz, hogy a kor kihívásaira megfelelő válaszok szülessenek. „A kihívások talán újak, de a válaszok a régi értékekre alapulnak, ezek pedig a munka, tisztesség, tolerancia, lojalitás.

A főváros nevében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntötte a LEN kongresszusának résztvevőit. Kiemelte, hogy Budapest népszerűsége töretlenül növekszik – 2010 óta harminc százalékkal emelkedett az idelátogató külföldiek száma –, és ehhez nagy mértékben hozzájárultak az elmúlt évek rangos sporteseményei, különösen a FINA-világbajnokság, melynek eseményein százezrek vettek részt a helyszínen. „Büszkék vagyunk, hogy Budapest elnyerte az Európa Sportfővárosa címet 2019-ben, amelyet rendkívül gazdag programmal kívánunk megünnepelni, és ebbe beletartoznak az ehhez hasonló sportdiplomáciai események is.

Paolo Barelli LEN-elnök megköszönte a magyar szervezők munkáját, és némi derültséget kiváltva közölte a kormány és a főváros képviselőjével, hogy a teremből szinte mindenki jogosult lehet a magyar állampolgárságra, hiszen a különféle vizes események kapcsán lassan több időt töltenek Budapesten, mint az otthonukban – annál is inkább, mert 2020-ban is a Duna Aréna ad otthont előbb januárban a vízilabda, majd májusban az úszó Eb-nek.


Az elnök ezután értékelőjében kiemelte, hogy Európa újabb példátlanul sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen a kontinens sportolói az összes érem felét (105) elhozták a budapesti világbajnokságról, és hasonló volt az arány a döntős helyezéseknél is (353). Emellett kiemelkedően sikerültek a különféle LEN-események, így a koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokság – melyet Dániában az év legjobb sporteseményének választottak –, a kijevi műugró Eb, valamint a vízilabda Bajnokok Ligája budapesti hatos döntője.

Gyárfás Tamás, a LEN gazdasági vezetője (aki csak azért lehetett jelen, mert Budapesten volt a közgyűlés, hiszen nem hagyhatja el a fővárost, amióta az ügyészség gyilkosságra való felbujtással gyanúsítja) a pénzügyi beszámoló keretében elmondta, hogy a szövetség minden eddiginél magasabb összeggel (négy év alatt négymillió euróval) támogatta a tagszövetségeket, illetve rekordnagyságú pénzdíjakat ajánlott fel a sportolóknak – 2017-ben harminc százalékkal többet, mint az előző esztendőkben.

A kongresszus – amelyen történelmi lépésként, első ízben két olimpiai bajnok, Gyurta Dániel és Molnár Tamás volt Magyarország hivatalos delegáltja – ezután a megüresedett helyekre két új Büro-tagot választott: az orosz műugró-, szinkronúszó- és vízilabda-szövetség elnöke, Alekszej Vlaszenko, illetve a holland úszószövetség vezetője, Marius Hendrik Gerrit van Zeijts lett a LEN vezető testületének tagja.

Az eseményt egyébként a Magyar Úszószövetség és a Budapest2017 Nkft. közösen szervezte, vezetőiknek, Wladár Sándor elnöknek, illetve Szántó Éva ügyvezető igazgatónak és Balogh Sándor pénzügyi igazgatónak a péntek esti, margitszigeti díszvacsora keretében adta át a LEN elismerő plakettjét Paolo Barelli.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKE IS RÉSZT VETT AZ ÜLÉSEN

A LEN-kongresszusok történetében először fordult elő, hogy egy magas rangú európai politikus is részt vett az eseményen: Antonio Tajani az ülés második részére érkezett a Duna Arénába, ahol a kontinentális szövetség bemutatta a „Learn-to-swim, Prevent Drowning” programot („Tanulj meg úszni, előzd meg a vízbefúlást”).
Amint az Paolo Barelli előadásából kiderült, bár Európára a statisztikák szerint „csak” tíz százalék jut a világon vízbe fulladt áldozatok számából, így is évente 27 ezren vesztik életüket a kontinensen, azaz naponta 74-en, óránként legalább hárman, főként 3-12 éves gyerekek.
„A LEN programja azt célozza, hogy az előttünk álló öt évben legalább húsz százalékkal szorítsuk vissza ezt a rettenetes adatsort” – mondta az elnök.
Az úgynevezett „Kék Kártyát” bármelyik európai polgár megszerezheti, aki bizonyságot ad úszásbeli képességeiről, igazolva azt, hogy nem tartozik a veszélyeztetett körbe. A program emellett új sztenderdeket állít fel az úszásoktatásban, továbbá az uszodák és az életmentők számára is, amelyeket mind az 52 LEN-tagszövetség bevezet a jövőben.
Antonio Tajani először a sport fontosságáról szólt, amely szerinte az ősi idők óta egy a kultúrával és a békével.
„A sport a határokon átívelő csodálatos tevékenység, egyszersmind az ember saját határainak feszegetéséről is szól” – mondta az Európai Parlament elnöke, aki hozzátette: a sportszektor az Európai Unió GDP-jének három százalékát állítja elő évente, öt és fél millió embernek ad munkát, és kiemelkedően fontos az egészség javításában is.
„A LEN-nek köszönhetően az úszás egyre fontosabb sportággá válik Európában, ugyanakkor azt is tudjuk, az úszósport nem csupán az egészség szempontjából fontos, de életmentő képesség is. Éppen ezért teljes mértékben támogatom a LEN új programját” – jelentette ki Tajani, aki meghívta a szövetség képviselőit Brüsszelbe, hogy az EU döntéshozói előtt is mutassák be kezdeményezésüket.
„Számtalan igen fontos, sporthoz kapcsolódó program fut az Európai Unióban, amelyek költségvetését éppen megduplázni készülünk a következő ciklusban, úgy gondolom, ebből a támogatásból a LEN programjának is részesülnie kell” – zárta beszédét az EP elnöke.
A házigazda magyar szövetség elnöke, Wladár Sándor megköszönte a LEN vezetőinek és Antonio Tajaninak, hogy eljöttek Budapestre, és közölte: a Magyar Úszó Szövetségben egy hónapja már gőzerővel folyik a „Minden gyermek tanuljon meg úszni” program következő, minden eddiginél szélesebb kört érintő fázisának előkészítése, amely tökéletesen illeszkedik az európai szövetség kezdeményezésébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik