Úszás: Nem vagyok az az ember, aki elfelejti, kitől mit kapott – Verrasztó Dávid

– Két éve szintén világbajnoki ezüstöt szerzett négyszáz méter vegyesen: lehet különbséget tenni a kazanyi és a budapesti érem között?
˜– Mondhatnám, hogy jobb időt úsztam Budapesten, ráadásul hazai környezetben versenyeztünk, tehát úgy is felfoghatjuk, hogy a mostani ezüst nagyobb teljesítményt takar, de talán jobb, ha nem teszünk különbséget. Még akkor sem, ha én a két világbajnokság között azért megéltem a poklot is.

˜– Sós Csaba szövetségi kapitány úgy fogalmazott, csodálatos ennek a visszatérésnek az emberi oldala is, kár, hogy az emberek leginkább csak azt jegyzik meg, ki hogyan szerepelt az olimpián.
˜– Nem tudok ezzel vitatkozni, az a verseny a csúcsesemény, nekem pedig még sohasem sikerült… Az, hogy ott nem léphettem fel a dobogóra, sőt még a döntőbe sem jutottam be, minden tervemet felborította.

˜– Mire gondol?
˜– Az eredeti terv az volt, ha Rióban sikerül az érem, befejezem a pályafutásomat, hiszen onnantól legfeljebb az dolgozhatott volna bennem, hogy az Európa-bajnokságokat leszámítva még sosem nyertem.

˜– A Budapesten megszerzett ezüst után viszont azt mondta, ha nincs érem, elment volna egy kávézóba dolgozni…
˜– Ez nem is titok. Jó, persze előtte nem nagyon mondogattam ezt, de így gondoltam. Bőven benne volt, ha Budapesten, mondjuk, negyedik vagy ötödik leszek, azt mondom, ez ennyi volt.

˜– Vagyis Rio után azért nem hagyta abba, mert nem sikerült az éremszerzés, ezúttal viszont elköszönt volna, ha nem ér oda a dobogóra.
˜– Igen, valahogy így. A tavalyi idényem teljes képtelenség, azt sem tudom, menet közben hol veszítettem el a fonalat… Valami megtört még az olimpia előtt, ám fogalmam sincs, hogy mi. Nem tudom, mi történt. De nem gondolkozom rajta, valójában már Rio után két-három héttel sem nagyon gondoltam rá.

˜– Pedig még akkor is gyakran terítéken volt a téma. Hogy mást ne mondjak, akadtak, akik cserbenhagyással vádolták, amikor nem állt rajthoz kétszáz versenyen – pedig az eredetileg sem szerepelt a tervei között.
˜– Ó, ezen én már meg sem lepődtem.

˜– Most már bevallhatja: nagy volt önökön a nyomás a hazai rendezés miatt?
˜– Könnyűnek semmi esetre sem nevezném a helyzetet, hiszen amennyire képes feldobni az embert a hazai közönség, az elvárás éppen annyira nyomaszthatja. Én igyekeztem kizárni a külvilágot, csak magamra figyeltem.

˜– Úgy állt a négyszáz vegyes fináléjához, hogy az ezüstérem lehet a maximum?
˜– Igen, határozottan úgy éreztem, most nem lehet meg az arany.

˜– A célba érkezése utáni ünneplést eltervezte?
˜– Az a rengeteg ember megérdemelt ennyit. Ki így, ki úgy köszönte meg nekik a támogatást.

˜– Sokan megjegyezték a Duna Arénában, hogy kicsit árnyaltabbá vált a Verrasztó Dávidról kialakított kép, hiszen a korábban zárkózott, már-már bunkónak jellemzett ember a közönségen kívül azoknak is köszönetet mondott rögtön a finálé után, akik az elmúlt egy évben mellette álltak.
˜– Nem vagyok az az ember, aki elfelejti, kitől mit kapott. Nem tudtam, és még pontosan most sem tudom, hogyan is háláljam meg nekik mindazt, amit értem tettek. Sokan álltak mellettem, ezt nem hagyhattam szó nélkül. Nem volt könnyű évem, és bár ezekről az emberekről eddig is tudtam, hogy a barátaim, az elmúlt időszak még inkább megerősítette ezt.

AZ INTERJÚZÓNÁBAN A BUDAPESTI EZÜSTÉREM UTÁN

˜– A barátai egytől egyig hatalmas szívvel megáldott emberként jellemzik.
˜– Mindig is úgy gondoltam, hogy akiket szeretek, azokat mindenben támogatom. Kész voltam mindig és mindenkinek segíteni. Persze előfordult, hogy néha eltévedtem az úton, talán megtörtént az is, hogy csak magamra figyeltem, de önzőnek azért nem nevezném magam. A jóakarat pedig mindig bennem volt és van.

˜– Abban az ünneplésben több megindító pillanat is volt, az egyik, amikor korábbi edzőjét, Fehérvári Balázst is megölelte. Ő már osztrák úszókat készít fel, de ebből az ezüstéremből azért övé egy kis rész?
˜– Ebben az eredményben benne van Balázs is. Sokáig dolgoztunk együtt, és egész messzire eljutottunk.

˜– Milyen jó csapat volt a Jövő SC akkor…!
˜– Nagyon… Sajnáljuk, nem is értjük, hogy eshetett szét minden. Úgy érzem, mára csak én maradtam a csapatból. Mi olyanok voltunk, mint egy család, szerencsére azért a jó kapcsolat megmaradt közöttünk annak ellenére, hogy a többiek befejezték az úszást.

˜– Azért a testvére, Evelyn még ezen a világbajnokságon is ott volt, igaz, nem mosolygott olyan sokat.
˜– Szomorúan nézem, mi történik vele. Dolgozik, ez nem képezi vita tárgyát, de képzelheti, mit érzek vele kapcsolatban, ha Gyurta Dani úszását is szörnyű volt megélnem. Tegyük persze hozzá, hogy Dani már mindent elért, amit ebben a sportágban el lehetett, senkinek sem fordulhat meg a fejében, hogy leírja őt.

˜– Abból a csapatból még valakiről nem beszéltünk…
˜– Igen, tudom, az édesapámról.

˜– Az, hogy Verrasztó Zoltán hátrébb lépett, segített önnek?
˜– Nehéz kérdés, hiszen nem mondanám sikertelennek azt az időszakot, amikor együtt dolgoztunk, csakhogy ott már nem mindig az volt a lényeges, hogy én hányadik leszek a következő versenyen… Megittam én a levét ennek a fura felállásnak.

˜– Miért nem lépett hamarabb?
˜– Tízéves dilemma volt ez, és nem is az volt a legnagyobb baj, hogy ő volt az edzőm, hanem inkább az, hogy a Jövő SC-ben ő volt a főnök, aztán ő az apám, és még a hatvani kórházban is dolgozik főorvosként. Nem hiszem, hogy ez így együtt normális…

˜– Milyen a kapcsolatuk?
˜– Jobb, mégpedig sokkal jobb, ez egyértelmű.

– Meg is dicsérte önt a négyszáz vegyes fináléja után!
˜– Pedig elég ritkán teszi. És megdicsérte Kozma Dominikot is a kétszáz gyors után. Túl gyakran nem hallottunk tőle ennyi jót, az biztos.

˜– Azt mondta, azért nem hagyja abba, mert egy vébéezüst után talán nem ez a jó döntés – a következő olimpia még messze van?
˜– Most azért pihenek, hogy ha arra jutok, hogy nekimegyek Tokiónak, és nem mondom, hogy erre nincs jó esély, úgy tehessem meg, mint tizenöt-tizenhat évesen, vagyis tele elszántsággal és azzal az érzéssel, hogy nyerni akarok. Így abbahagyni butaság lenne – azért szeretnék tovább dolgozni, hogy egyszer csináljak valami olyat, ami igazán különleges.

ÉREM AZ IKONTÓL

A 400 vegyes eredményhirdetésekor nagy meglepetés érte Verrasztó Dávidot, hiszen az ezüstérmet a magyar úszósport egyik legnagyobb csillaga, ikonja, Darnyi Tamás akasztotta a nyakába.

„Nem tudtam, hogy ő lesz a díjátadó, csak akkor szembesültem vele, amikor megláttam a pódiumon – mondta Verrasztó Dávid. – Hatalmas megtiszteltetés ez nekem, boldog is voltam, de többre nem emlékszem az eredményhirdetésből. A felkészülés során viszont sokat beszélgettem Tamással, jóban vagyunk, és rendkívül jólesett, hogy végig biztatott, támogatott, emellett sok okossággal, észrevétellel is segített.”