Úszás: „Minden idők legjobb junior-vb-je volt a budapesti”

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 17:53
Egy televíziós interjúban a Nemzetközi Úszószövetség elnöke, Julio C. Maglione, illetve az esemény záró ünnepségén a FINA alelnöke, Dale Neuburger hivatalosan is minden idők legjobb junior-világbajnokságának minősítette a budapesti Duna Arénában keddtől vasárnapig rendezett úszóviadalt – közölte a Magyar Úszószövetség.

A FINA elnöke az M4 Sporton nem csupán a legjobbnak nevezte a vb-t, de „olimpiai szintű versenyként” jellemezte a hatnapos eseményt.

Dale Neuburger – aki nem csupán a FINA amerikai alelnöke, de a nemzetközi szövetség úszósportért felelős vezetője is – kijelentette, „a budapesti világbajnokság igazi mérföldkő a sportág történetében, egy olyan színvonalú verseny, amelyre még sokáig fogunk emlékezni.”

Cornel Marculescu FINA-igazgató szintén nyilatkozott a Magyar Televíziónak, és közölte, a Duna Aréna továbbra is a világ jelenlegi legjobb uszodakomplexumának számít. „Élmény minden itt eltöltött perc mind a versenyzőknek, mind a szurkolóknak. Szívesen jövünk ide, a magyar szervezők mindig kimagaslót nyújtanak.”

A korábban Dél-Amerikában, majd Dubajban, Szingapúrban és két éve Indianapolisban megrendezett junior-vb első ízben látogatott Európába, és a 125 résztvevő ország csapatvezetői is rendkívül elégedetten beszéltek a MÚSZ szervezőcsapatának munkájáról.

A házigazda nevében Wladár Sándor elnök mondta el a zárszót az arénában, aki hangsúlyozta: „Mi is pontosan úgy készültünk erre a viadalra, mint az a nyolcszáz úszó, aki az elmúlt hat napban ebben a nagyszerű medencében versenyzett. Azaz a legjobbunkat akartuk nyújtani, pontosan azért, hogy aztán ők is a legjobbjukat nyújthassák.” Az egykori olimpiai bajnok azt is megjegyezte, a mostani fiatalokat immár érett klasszisokként várja vissza Budapest a 2024-es rövid pályás világbajnokságon, illetve a 2027-es FINA-világbajnokságon, hiszen ezt a két kiemelkedő eseményt is elnyerte már a szövetség, illetve a magyar főváros.

A világbajnokságon a magyar csapat az éremtábla 7. helyén végzett egy arany, illetve egy ezüstéremmel, míg a pontversenyben a rendkívül előkelő 6. helyet szerezték meg a mieink, olyan nagyhatalmak előtt, mint Japán, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, illetve Kína.

A Duna Aréna medencéje ismét igazolta, hogy 3 méteres mélységével és profi kialakításával a világ egyik leggyorsabb pályája, hiszen a hat nap alatt 8 új junior-világrekord és 18 világbajnoki rekord született.

A maga nemében ugyanakkor a Magyar Úszószövetség is világrekordra készül: a májusi úszó Bajnokok Ligája, a júniusi nyílt vízi világkupa és a mostani junior vb után október 4-6-án az úszóvilágkupa következik – a FINA történetében pedig még sohasem volt példa arra, hogy egy nemzeti szövetség négy kiemelt úszóeseményt szervezzen egy évben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik