Úszás: Milák úgy érzi, ha nincs a járvány, már a márciusi ob-n robbantott volna

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 12:18
null
Milák Kristóf úgy érzi, jól fog tudni alkalmazkodni az olimpia új időpontjához (Fotó: Tumbász Hédi)
Várhatóan jól tud majd alkalmazkodni az olimpia elhalasztásához Milák Kristóf világbajnok, világcsúcstartó úszó.

A Budapesti Honvéd SE 20 éves klasszisa az egyesület Facebook-oldalának adott interjúban elmondta, nagyon jól sikerültek számára az edzőtáborok, sokat fejlődött, és ha nem szólt volna közbe a koronavírus-járvány, akkor már a márciusra kiírt országos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt tudott volna nyújtani.

A tavalyi kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón Michael Phelps tízéves világcsúcsát megdöntő sportoló elmondta, most kényszerhelyzetbe kerültek, ugyanis minden tavaszi versenyt töröltek, s az olimpiát elhalasztották. Megjegyezte, utóbbit jó döntésnek tartja, és véleménye szerint jól tud majd alkalmazkodni hozzá.

Milák Kristóf hozzátette, egyelőre várniuk kell a konkrét dátumokra vonatkozó döntésekre, ugyanis jövőre ugyancsak Japánban, Fukuokában rendeznék a világbajnokságot – amelyet várhatóan elhalasztanak –, míg a tervek szerint idén nyár végén kerülne sor a budapesti Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik