Úszás: Milák Kristóf még csikó, alig várja, hogy kinyissák a karám ajtaját – Sós Csaba

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 12:57
null
Sós Csaba a három évvel ezelőtti glasgow-i győztesektől ismét aranyérmet vár (Fotó: Tumbász Hédi)
A három évvel ezelőtti glasgow-i győztesektől ismét aranyérmet vár, de az előrelépés fontossága miatt másra is számít Sós Csaba szövetségi kapitány.

 

EGY, CSAK EGY...

Többen is mindössze egy számban állnak rajthoz a budapesti Európa-bajnokságon, köztük két kiválóságunk: Verrasztó Dávid csak 400 vegyesen,      Kenderesi Tamás      csak 200 pillangón indul a Duna Arénában.

„Ez a kenyerük, ebből kell megélniük. Nem könnyű, ez tény, ugyanakkor elég tapasztaltak mindketten, több világversenyt végigcsináltak már így. Nem féltem egyikőjüket sem” – mondta Sós Csaba.

– Van néhány kényes téma így, az Európa-bajnoki rajt előtt...     
– Nem szoktam elszaladni, ezúttal sem teszem, kérdezzen csak bátran és bármit! – adta meg az irányt Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Cseh László nem kapott védettséget a márciusi országos bajnokság után, mert a formája nem győzte meg. Plagányi Zsolt tanítványa a hazai Eb-n csak a kétszáz vegyest vállalja – egyetért a döntésével?     
– Laci a magyar bajnokságon nem volt olyan állapotban, hogy nyugodt szívvel letehettem volna mellette a voksomat kétszáz vegyesen – abban a számban, amelyben esélye van kijutni Tokióba. Jól döntött, hogy csak erre a távra összpontosít, meglátjuk, mire lesz képes a Duna Arénában. A sportág egyik legnagyobb alakjáról beszélünk, ám harminc fölött már nem számít fiatalnak, emellett jó néhány nehézséggel küzdött az elmúlt egy évben, de nyitva van előtte az ajtó.

– A másik nagy név, aki még nem mondhatja magát tokiói csapattagnak, Kozma Dominik, ő viszont csak ötven gyorson nevezett. Hogyan akar így bizonyítani kétszáz gyorson?     
– Az Európa-bajnoki csapat összeállításakor a 2020. január elseje utáni eredményeket vettem figyelembe, és Dominik nem volt benne a négy legjobb magyarban. Nagy szerencsénkre az Eb-együttesben mutatkozott egy hely ötven gyorson, így ott beneveztük, máskülönben ott sem lehetett volna a kontinensviadalon. A négyszer kétszázas gyorsváltó első embereként viszont megmutathatja, mit tud.

– Vagyis továbbra is teljes a bizalma Kozma iránt.     
– Ismerem jól Domát, ő mindig durrog, meg puffog, ha feltételeket szabok neki, de tegye csak, ha ennek az lesz az eredménye, hogy a 2017-es világbajnokságon látott Kozma úszik a Duna Arénában. Persze hogy bízom benne, sőt, azt is elmondtam már, hogy kifejezetten akarom, hogy benne legyen a tokiói csapatban, de csak egy jó Kozmára van szükségünk – azt hiszem, minden reményünk megvan rá, és alakul is a formája, mert már a márciusi ob után is sokat fogyott, emellett dolgozik rendesen.

– A hírek szerint végigdolgozta az elmúlt heteket Milák Kristóf is, de az a hét egyéni és három váltószám kicsit soknak tűnik, nem gondolja?     
– Kristóf huszonegy éves, vagyis még csikó, alig várja, hogy kinyissák a karám ajtaját, és kiszabaduljon – menne mindenfelé, erre pedig jó terep ez az Európa-bajnokság, amelyen kockázat nélkül kipróbálhatja magát, megnézheti, hogyan bírja a sorozatterhelést. Ha menet közben úgy érzi, nem megy, legfeljebb változtat a programján. Hogy a gyorsúszást újra fel akarja venni a repertoárjába, nem titok, ifjúsági világversenyeken jól muzsikált ebben az úszásnemben, de a próbálgatásnak nem az olimpia a terepe, ott csak arra kell figyelnie, hogy azt az egyetlen számot megnyerje – ellenben a kontinensviadalon, pláne, hogy itthon rendezik, bátran kísérletezhet.

KÉT LÁNY, KÉT FIÚ

„Ha már a két egyéni számban nem sikerült, a váltót behozom éremre” – ezt Rasovszky Kristóf jelentette ki, miután szerdán öt kilométeren a negyedik, csütörtökön tíz kilométeren az ötödik helyen végzett a Lupa-tavon.

A csapatversenyre szombaton délután kerül sor, s az első két napi szereplés után az is eldőlt, kik alkotják a magyar együttest ebben a számban.

„Az első emberünk Rohács Réka lesz, őt követi Olasz Anna, majd jönnek a fiúk, előbb Betlehem Dávid s a végén Rasovszky Kristóf – árulta el Gellért Gábor, a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya. – További hír csapatunk háza tájáról, hogy Olasz Anna úgy döntött, ott lesz vasárnap a huszonöt kilométeres viadal rajtjánál. Tanítványom hezitált, hogy induljon-e a leghosszabb távon, de mert úgy véli, nyerhet is, vállalja az indulást.”

– Az olimpia közelsége miatt akadnak, akik csak legyintenek erre az Eb-re, ugyanakkor mégiscsak fontos verseny.     
– Persze hogy az, hiszen majdnem két éve nem volt nagymedencés világverseny a sportágban, emellett Budapestet mindenki szereti – ez az oka a rekordnevezésnek. Jó kis Eb lesz, ebben biztos vagyok, ahogyan abban is, hogy lesznek kifejezetten nagy csaták.

– Erős időeredményekre is számít?     
– Az olimpia előtti Európa-bajnokságokon szoktak jó idők születni, én még a világcsúcsot sem zárnám ki, más kérdés, mennyire jó ötlet két hónappal Tokió előtt rekordot úszni.

– Ha már a világrekordot említette: Hosszú Katinka két távon, kétszáz és négyszáz vegyesen világcsúcstartó, indul is ebben a két számban a Duna Arénában, de azt mondta, a hazai Eb-n még nem lesz az egyéni rekordjai közelében.     
– De valahol félúton már lennie kell. Hogy dolgozik keményen, tudjuk, látjuk, mindazonáltal magam is kíváncsian várom, hogy szerepel Katinka az Eb-n. És ne feledjük, a két vegyes mellett a kétszáz pillangót is vállalja Budapesten – valami azt súgja, hogy bár az olimpiai programban a kétszáz vegyes és a kétszáz pillangó nagyon közel van egymáshoz, Tokióban is vállalni fogja az utóbbit. Akik jól tudják úszni ezt a számot, márpedig Katinka közéjük tartozik, szeretik is. Emlékezzünk, ez volt a szám, amelyet még Darnyi Tamás is bevállalt – éremért, mert hogy nem nyer, az már a rajt előtt is majdnem biztos volt. Katinka esetében is hasonlót érzek Tokió kapcsán.

–  Számít A-szintekre a Duna Arénában?     
– Akár arra is. Meg arra is, hogy a fiatalok közül lesz, aki berobban a kontinensviadalon. Az A-szintek mellett azzal kalkulálok, hogy a glasgow-i négy győztesünk megvédi a címét a Duna Arénában.

– Vagyis Milák Kristóftól és Kapás Boglárkától kétszáz pillangón, Hosszú Katinkától kétszáz, Verrasztó Dávidtól négyszáz vegyesen mindenképpen aranyérmet vár az Eb-n.     
– Viszonylag óvatosan szoktam fogalmazni, amikor az esélyekről kérdeznek, de igen, szeretném, ha megvédené címét ez a négy úszónk, sőt szeretném, ha ennél több is történne a Duna Arénában – akkor azt is kijelenthetnénk az Eb végén, hogy előreléptünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik