Úszás: Mányoki Manhattan körbeúszására vállalkozik

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 21:54
A hét csatorna, illetve szoros átúszásából álló Ocean’s Seven sorozat teljesítése után június 17. és 22. között Manhattan körbeúszására vállalkozik Mányoki Attila.

Mányoki idén augusztusban úszta át az Északi-csatornát – az észak-írországi Donaghadee-ből indult és a skóciai Portpatricknél ért partot –, ezzel teljesítette az embert próbáló sorozatot. Az utolsó etapra először tavaly vállalkozott, de akkor sok medúzacsípés következtében feladta a kísérletet, kórházba került, ahol intenzív osztályon is ápolták.

A hosszútávúszó elmondta: csak második kísérletre tudták visszahozni őt az életbe, akkor mozdult meg a lábfeje. Aztán az orvosokat is meglepte, hogy a szervezete milyen gyorsan regenerálódott. Terveiről szólva kiemelte, hogy jövőre versenyezni szeretne, az egyéni úszás után erre helyezi a hangsúlyt, ezért június 17. és 22. között részt vesz azon a viadalon, amelyen a világ legjobb hosszútávúszói állnak rajthoz, és amelyen 50 kilométeres távon megkerülik Manhattant. Ezt követően újabb sorozatra készül: 2021-ben teljesítené a Sweet Water (Édesvíz) elnevezésű, nyolc állomásból álló feladatot, amely a világ különböző pontjain található tavak átúszását foglalja magába.

Mányoki a róla, pontosabban legutóbbi sikeres vállalkozásáról készült dokumentumfilm hétfői, budapesti bemutatóján a film megtekintése után bevallotta: siettette volna az időt, legyen már vége az utolsó húsz percnek, mert elég volt egyszer átélni egy ilyen kalandot.

A zalaegerszegi sportoló korábban elmondta, a csatorna 80 éves átúszásának történetében ő a 79., aki sikeresen leküzdötte a 38 kilométeres távot, és 50. a férfiak között.

Az extrém sportolónak már csak ez az egy helyszín hiányzott, hogy teljesítse a világ egyik legnehezebbnek tekintett sorozatát (Catalina-csatorna, Cugaru-csatorna, Molokai-csatorna, La Manche, Cook-szoros, Gibraltári-szoros, Északi-csatorna). Végül 18. úszóként fejezte be sikeresen a vállalását, a csapatától kapott információ alapján 64:33:05 órás, világrekordot jelentő összidővel.

A 2018-as és a 2019-es úszásánál is vele volt a helyszínen Szentes Richárd dokumentumfilm-rendező a stábjával. A két alkalommal történtekről készült Ocean's Seven: Az északi pokol című filmet a Life TV-n lehet majd látni vasárnap 18 órakor.

Szentes arról beszélt, hogy olyan témát kellett megfilmesíteni, amelynek nem volt előzménye, de még cikkek sem nagyon jelentek meg róla. Felelevenítette, Mányoki Attila életmentésének, életben tartásának körülményeit, amikor nem eshetett pánikba, mert tudta: beszélnie kell az úszóhoz, aki akkor már csak a magyar beszédre reagált.

A film a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) által meghirdetett versenyen két kategóriában is a legjobbak között szerepel. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó február 3-án lesz Budapesten.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik