Úszás: Kozma Dominik is csatlakozott Hosszú Katinkáék ügyéhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 17:10
null
A válogatott úszó reméli, a példátlan összefogás eléri a célját (Fotó: NS-archív)
A Hosszú Katinka kontra Gyárfás Tamás üggyel kapcsolatban Kozma Dominik is közleményt juttatott el a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. Az alábbiakban a válogatott úszó nyilatkozatát közöljük, tartalmi változtatás nélkül:

 

„Elérkezettnek látom az időt, hogy kiemelten eredményes válogatott társaimmal egyetértésben kiálljak az ügyért, amely a teljes magyar úszósport jövőjét érintő reformokat hivatott szorgalmazni. Az elmúlt években sajnálatos módon a Magyar Úszószövetség részéről a demokratikusnak semmiképp sem nevezhető, objektivitást gyakran mellőző eljárások, döntések születtek, amelyek megnehezítették a versenyzők és edzőik munkáját, ezzel kockáztatva felkészülésük nyugodtságát és eredményességét az aktuális világversenyekre. Remélem, példátlan összefogásunk eléri célját, hogy a szövetséggel együttműködve megtaláljuk a megoldáshoz vezető utat, amely valós békét, az eddigieknél professzionálisabb és még sikeresebb magyar úszósportot adhat a világnak” – nyilatkozta a válogatott úszó.

ELŐZMÉNYEK

• Gyárfásék konkrétumokat várnak a versenyzőktől

• Csatlakozunk Katka és Dani kijelentéseihez – Verrasztóék


• „Tusup mondta, nincs szükségük ránk, túlnőttek rajtunk" – Hargitay András, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának reagálása.

• „A szövetség nem tekint egyenrangú partnerként a versenyzőkre" – Bernek Péter menedzsmentjének reagálása

• Kapás Boglárka egyetért Gyurta Dániellel

• Nincs rend – Gyurta Dániel kiáll Hosszú mellett

• Gyárfás Tamás nem mond le! – a vágatlan felvétel

• Hosszú Katinka lemondásra szólítja fel Gyárfás Tamást – az eredeti közlemény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik