Úszás: két esélyből egy maradt – Hosszú nem indul az ob-n

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 07:41
null
Korábban minden úszónak, aki rajthoz akart állni az Eb-n, a szövetség szabályai szerint el kellett indulnia az ob-n is (Fotó: AFP)
Hosszú Katinka nem áll rajthoz az áprilisi, győri úszó országos bajnokságon, mert Amerikában edzőtáborozik.

Az ob-n a női váltó kivívhatná az olimpiai indulás jogát Rióra. Tizenkét váltó már Kazanyban, a tavalyi világbajnokságon kvalifikálta magát az idei ötkarikás játékokra, a fennmaradó négy helyet pedig a világranglista alapján osztják ki.

Így még ha az olimpián nem is szerepel váltóban, a magyar csapatnak nagy szüksége lenne Hosszú Katinkára a kvalifikáció során. Ha ugyanis sikerülne a kvótaszerzés, az további helyeket jelentene a csapatban, vagyis néhány fiatal is kipróbálhatná magát Rióban, rutint szerezhetne a legrangosabb erőpróbán. Persze erre még a májusi Európa-bajnokságon is lesz lehetőség, de a két esélyből így csak egy marad.

„Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt – mondta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója. – Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is.”

„A program az Eb-n is sűrű lesz, mindenkinek kedvezőbb lenne, ha Győrben sikerülne megnyugtató időeredménnyel kivívni az olimpiai részvételt – mondta Kiss László szövetségi kapitány. – Nem igényel indoklást, hogy minden egyes ötkarikás jogosultság milyen jelentős a magyar sportnak, ráadásul a 4x200-as gyorsváltó Londonban is döntős volt, 2014-ben pedig Európa-bajnoki harmadik. Katinka és edzője eddig mindig azt hangoztatta, neki a versenyek jelentik a legjobb edzést.”

„Erről azonban még csak szakmai vitát sem tudunk folytatni, hiszen Hosszú Katinka elkülönült a magyar úszósporttól, csak az olimpiai bizottság vezetőinek hajlandó felvenni a telefont, bár közülük sem mindenkinek… Ha valaki, én tisztában vagyok azzal, mit jelent az olimpiai aranyérem, de azt is tudom, egy-egy versenyző tettei milyen nagy hatással vannak a sporttársaira, és ez különösen igaz azokra, akik példaképek is lehetnének.”

S van még egy apróság, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: tudomásunk szerint korábban minden úszónak, aki rajthoz akart állni az Európa-bajnokságon, a szövetség szabályai szerint el kellett indulnia az országos bajnokságon is. Ha ez továbbra is így van, az további kérdéseket vet fel…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik