Úszás: Hosszú 11 számban indul a rövid pályás Eb-n

Vágólapra másolva!
2015.11.25. 15:01
A Magyar Úszószövetség szerdai elnökségi ülésén jóváhagyta a magyar úszóválogatott névsorát a netanyai rövid pályás Európa-bajnokságra, egyszersmind a szám szerinti nevezéseket is.

Hosszú Katinka minden eddigi nemzetközi vállalását felülmúlva 11 számban áll rajthoz, ám – akárcsak Kazany előtt – arra kérte a szakvezetőket, hogy a konkrét listát csak a rajt előtt hozzák nyilvánosságra.

Szintén „halmozza” az élvezeteket Jakabos Zsuzsanna, aki hét számban indul, míg Cseh László a pillangók mellé „visszavette” a 200 m vegyest – világbajnokunkkal kapcsolatban egyébként jó hír, hogy az országos bajnokságon megsérült könyökével minden rendben, azaz teljes erővel készül a jövő heti rajtra.

A válogatott november 29-én, vasárnap indul Izraelbe, az Eb szerdán kezdődik, és a korábbiaktól eltérően immár öt napig tart majd.

FÉRFIAK
Balog Gábor – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter – 200 m gyors, 400 m gyors, 1500 m gyors
Cseh László – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes
Földházi Dávid – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes
Grátz Benjámin – 100 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 100 m mell, 200 m mell
Gyurta Gergely – 1500 m gyors
Kenderesi Tamás – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Lavotha Oszkár – 50 m gyors, 100 m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50 m gyors, 100 m gyors
Mészáros Márk – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Nagy Péter – 50 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Sós Dániel – 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Takács Krisztián – 50 m gyors, 100 m gyors
Verrasztó Dávid – 200 m pillangó, 400 m vegyes

NŐK
György Réka – 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Hosszú Katinka – 11 szám (részletek a rajt előtt)
Jakabos Zsuzsanna – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Joó Sára – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 100 m pillangó
Juhász Adél – 400 m gyors, 800 m gyors
Kapás Boglárka – 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors
Molnár Flóra – 50 m gyors, 100 m gyors
Novoszáth Melinda – 200 m gyors, 400 m gyors
Sebestyén Dalma – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell, 200 m vegyes
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Szokol Szonja – 50 m mell, 100 m mell, 50 m pillangó, 100 m pillangó
Sztankovics Anna – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

Váltók
4x50 m férfi gyors
4x50 m férfi vegyes
4x50 m női vegyes
4x50 m mixed vegyes

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik