Úszás: Gyurta Dániel óriáskivetítőn jelent meg Norvégiában

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 12:49
Egyidejűleg két helyen volt jelen pénteken Gyurta Dániel: a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka a kínai fővárosban versenyzett, mindeközben 2012-ben meghalt barátjáról, a világbajnok Alexander Dale Oenről emlékezett meg a norvégiai Bergenben – videoüzenetben.

A kiváló magyar úszó a pekingi világkupaverseny miatt nem tudott személyesen részt venni azon az uszodaavatón, amelyet a norvég városban rendeztek, s amelyre – miként azt az édesapa, Gyurta Tamás az MTI érdeklődésére szombaton elmondta – Erna Solberg, az ország miniszterelnök asszonya hívta meg.

„Dani nem tudott ott lenni Bergenben, mert éppen a vk-sorozat pekingi állomásán szerepel, ezért maga helyett norvégul küldött videoüzenetet, amelyben meleg szavakkal emlékezett meg a legjobb norvég úszóról, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el a londoni olimpia előtt” – mesélte Gyurta Tamás.

Hozzáfűzte, hogy Dale Oent, akiről az új uszodakomplexumot elnevezték, Norvégiában nemzeti hősként tisztelték.

„A pénteki ünnepségen a miniszterelnöknek és a város polgármesterének beszéde után óriáskivetítőn vetítették le Dániel videoüzenetét. A bergeni úszóklub elnöke, Jan Allers tájékoztatása szerint az üzenet nagyon pozitív visszhangot keltett, szívhez szóló és megható volt” – mondta Gyurta Tamás.

Gyurta Dániel, aki idén májusban versenyzett Bergenben, a múlt év januárjában is járt Norvégiában. Akkor adta át londoni olimpiai aranyérme különleges, egyedi készítésű másolatát néhai úszótársa családjának.

A 2011-es sanghaji világbajnokságon 100 méteres mellúszásban aranyérmes, emellett olimpiai ezüstöt és Európa-bajnoki címet is szerző Dale Oen a 2012-es nyári ötkarikás játékok egyik nagy esélyesének számított, tragikus halála megrázta a sportvilágot. London előtt edzőtáborozáson vett részt a norvégiai úszóválogatott tagjaként az egyesült államokbeli Flagstaffben. Április 30-án szállodájának fürdőszobájában eszméletlen állapotban találtak rá, halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik